Értékelések (1762)

NA 2. epizód  (2020)

2022. 04. 01.
4. évad 2. rész Visszatérés Liberióba
A sikeres harc még nem garancia a további sikerekre, röviden ezzel foglalhatnám össze ennek a résznek a bevezetőjét. A harc hősei visszatérnek Liberióba, és szinte fel sem ocsúdnak, máris az új terven kezdenek el munkálkodni. A régi ismert szereplőkből Reinert láthatjuk a legtöbbet, aki visszavágyik a szigetre. A fiatalok közül pedig kiemelhetjük a Gabi, Zofia, Udo és Falco négyest, akik még biztosan szerephez jutnak a folytatásban is. Az elején a haditanács ülésén a legfőbb vezér hasonlít Adolf H-re, és még a mozgása is. Ez csak egy röpke gondolat volt, amit én saját szemeimmel véltem látni. Valahogy nyugtalanságot érzek most ebben a sorozatban, bár a kis hősök jót tesznek neki, mégis fesz... több»
2022. 04. 01.
Zorró a Szent Gabriel missziónál
Azt hiszem, ebben a részben is több mindenről eshet szó, de legfőképp a vallás és az istenhit az, ami kiemelkedik. Monastarió parancsnok semmitől nem riad vissza, hogy a templomból Nacót kicsalja és elfogja. A terve nem sikerül, mert Zorró megjelenik és mindenkit megment. Igazi boldog és szerethető befejezéssel ér véget ez a rész, hiszen az indiánok is megmenekülnek, és Naco pedig biztonságban van a templomban. Másik említésre méltó jelenet, vagy talán tárgynak is mondhatnám, a korbács, aminek két jelentése is van. Az egyik, ahogyan a rabszolgákat ütik vele, a másik pedig a harc a parancsnokkal. Ez amolyan magyar virtus is lehetne, ahogyan a korbáccsal vívnak egymással, és ezen én egy kicsit... több»
2022. 03. 31.
1. évad 2. rész A titkos kijárat
Ismét egy remek rész láthatunk, amiben Zorró, az igazság bajnoka megmenti Benitót a meggyanúsítástól. Megtudjuk Zorró titkos járatát is, ami nagyban megkönnyíti az ifjú közlekedését. Némi romantika is kerül ebbe a részbe Selest és Benito között. A mulatságos rész sem maradhat el Garcia őrmester által, aki hozza azt a jó formáját, amiért lehet szeretni. Ebben a részben is kapunk akciót, remek lovas vágtát is. A lovak ebben a sorozatban nagyon fontos szerepet játszanak, és erre talán kevesen figyelnek fel, pedig a ló, lovak annyira élvezetessé tudják tenni pl. az üldözős jelenetet, amit talán a mai filmvilágban csak autós jelenetekként ismerünk. Ez is bizonyítja, hogy ez az 1957-ben készült fi... több»
2022. 03. 31.
Egy időutazás játéka
Én nem szeretném a szereplőkkel vagy más filmekkel ezt az alkotást összehasonlítani. Amit el tudok mondani erről röviden, az az, hogy ugyan igen elcsépelt lett, és a színészi teljesítmények sem emelkedtek a magasba, de mégis tud annyit adni a film, hogy azt mondjuk rá: átlagos egyszer nézhetős. Mire alapozom ezt az átlagos dolgot? Szerintem a forgatókönyv nem éri el a jó szintet, abban biztosan van kivetni való. A szereplők játéka pedig hol megüti a szintet, hol pedig na, hadd ne mondjam, kritikán aluli. Egyedül a látványért és a zenéért tudnék jót adni erre a filmre. Annyira, de annyira többet ki lehetett volna hozni ebből a filmből, hogy én írtam volna egy háromrészes sorozatot is. His... több»
2022. 03. 29.
1 évad 1. rész Zorró bemutatkozik
Hihetetlen varázsa van ennek a sorozatnak, amit bármikor meg tudunk nézni, és csak úgy árad belőle a pozitív kisugárzás. Gyermeki szemmel sokat játszottunk, hogy mi vagyunk Zorró. Régi szép idők. :) Ez a sorozat a maga 24 percében minden olyan elemet bemutat, amiért érdemes nézni ezt a sorozatot. Egy Zorró, aki az igazságért harcol, majd lesz benne szerelem és rengeteg akció, vívás és számtalan megmosolyogtató jelenet. Tehát unatkozni nem lehet, hiszen már az első részben is fontos dolgok történnek. Zorró "megszületik", és kezdetét veszi a bajba jutott emberek megmentése, de legfőképp Monastari parancsnokot szeretné megbüntetni a sok igazságtalanságért. A parancsnok terve, hogy ő legyen Cal... több»
2022. 03. 28.
Szerelmi történet, na ne má...
Azt hiszem, ez a film pont abba a kategóriába esik, hogy se füle, se farka. Horrorra van bekalibrálva, és ha mondhatom ezt, az elején egy jó kis természetfilm. Furcsa pár a vadonban, megmagyarázhatatlan viselkedés és semmitmondó befejezés. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam. Maga a film is nehezen indul, hogy mit is akarnak kihozni belőle. Végül is a szerelmet igazából nem lehet érteni, mert az egy dolog, hogy fiú a lány mellett marad és vele van, de az, hogy piócázik, meg a lány néha furcsán átváltozik, szóval nem értettem, mi akart a cél lenni? Mondjuk az, hogy a csapdával "fognak " egy másik lányt, aki igazából azt sem tudni, mi okból került erre a vidékre, és mi a célja. Annyit megtudu... több»
1

NA 1. rész  (2020)

2022. 03. 27.
4. évad 1. rész Slava erőd
Új évad, új opening és új szereplők. A történetbe most a Marley birodalom harcával kapcsolódunk be, ahol új szereplőkkel ismerkedhetünk meg, és persze felbukkannak régi ismerőseink, Reiner vagy épp a majomóriás is. Szóval egy 4 éves háború végéhez kapcsolódva négy fiatal Eldiat kadét, Falco, Zofia, Udo és Gabi szemszögéből kísérhetjük végig a győztes hadműveletet. Igazából még nem éreztem a kapcsolódást a harmadik évadhoz, de ami késik, nem múlik. Igazi átütő karakterek sem jelennek meg, de akit megemlíthetünk, Falco és Gabi, valamint Reiner és a nagy majomóriás. Ezzel a bevezetővel szinte megnyílik az út a sziget felé, hiszen a tengeri flottát is elpusztították. Az anime minősége jobb lett... több»
2022. 03. 27.
Nem érkezett meg, de mégis...
Most volt alkalmam megnézni ezt a Marvel-produkciót. Igazából Pókember-rajongó vagyok, hiszen ami megjelent Magyarországon képregény, az szerintem 99%-ban megvan. Tehát van rálátásom erre az alkotásra is. Összehasonlítani más alkotásokkal kár lenne, csupán a képregényből vett történéseket próbáltam összefüggésbe hozni, de ezt sem részletezem, mert most csak magát a filmet véleményezem. Az első képkockák kicsit gyengének érzetem, nem volt benne átütő erő, kb. 10-20 percig, aztán egyre jobban bevezet minket egy varázslatos világba. Ahol nemcsak Dr. Strange világába tekinthetünk bele, hanem Pókember ellenfelei lelkületébe és világába. Majd ismét egy kis szintentartás következik, és a végső ha... több»
2022. 03. 26.
3. évad 22. rész A Fal túlsó oldalán
Azt hiszem, itt nem írok cselekményt, hiszen ez az évadzáró rész, és ha jobban kifejtem a véleményem, akkor talán az jobban mutat, mint információkkal bombázni az olvasót, érdeklődőt. Így a sorozat harmadik évadának végére egyértelművé válik a Ymir-nép - akik óriásokká tudnak válni - és az emberek közötti szakadék. Bár még mindig maradtak kérdések, hogy az emlékekkel pl. Mikasa, Eren és Armin neve miért hangzott el, a távoli jövőben ez adhat még a kérdésre választ. Én azt gondolom, hogy a való életben is vannak népek, akik élik az életüket, a szokásaikat, és másik népek pedig ellenük vannak. Sajnos ez nem fog változni, ez hajtja az embert, hogy a felsőbbrendűségét valahogy, valamilyen módon ... több»
2022. 03. 26.
3. évad 21. rész A Támadó Óriás
Még mindig információs halmazban vagyunk. Újabb részleteket tudunk meg a régmúltból, és a jelenben egy meghallgatás zajlik, persze előtte Historia még egy levelet elolvas Ymirtől. Szóval nézzük ezeket a fontos információkat: a Bagoly neve kiderül, Eren Kruger birtokában van az egyik óriás erejének a kilencből. Eren Krueger szülei is lázadók voltak, de gyermekkorában elkapták őket és elégették a szemei előtt, és ezért fogadott bosszút. Fennmaradását és létezését orvos barátainak köszönheti, és ő is Ymir követője. Mint kiderül, azért választotta Jaegert, mert látta a tüzet azon a napon a szemében, amikor a léghajóhoz kijöttek, és megtörtént velük az esemény. Mint kiderül, az óriások ereje csa... több»

NA That Day  (2019)

2022. 03. 26.
3. évad 20. rész Az a nap
Most meg kell említenem, hogy ez a rész annyi információt tartalmaz, mint eddig az összes rész egybevéve. A régmúlt történéseiről és végül is a kialakult helyzetről kapunk némi ízelítőt, amit szerintem érdemes leírni, mert ha valaki nem érti a háttértörténetet, akkor talán az egész sem lesz világos. Tehát: ott maradt abba az előző rész, hogy a Girsah kisgyermekkorában a testvérével, Fay-jel kiszöktek az internálótáborból, és az is kiderült, a karszalagukon lévő jelölés az Eldiátokat jelenti. Szóval kiszöknek, és meg is pillantják a léghajót, de leleplezik őket, és máris megtörténik a baj. Girshát megverik, és a testvérét megölik, így ezzel a tudattal kell a szülei elé állnia a fiúnak, akine... több»
2022. 03. 25.
3. évad 19. rész A pince
Mintha minden a helyére kerülne, és talán nyithatunk is egy új fejezetet ebben a sorozatban. Hiszen eljutnak hőseink a pincéig, és megtalálják a kinti világról szóló naplót is. Azt hiszem, ebben a szakaszban felkészítik a nézőket egy újabb kalandra, amiről Eren és Armin is álmodik, de ne feledjük, hogy ott van még Reiner és a majomóriás, a fenevad is. Szóval biztosan várhatóak még izgalmak, és Erwin parancsnok elbúcsúztatása, megemlékezése is megér még egy részt, bár ebben a részben is kapunk némi bepillantást. A végén még egy új záró openinget is kapunk, és utána képeket a régi világról, ami elég furának tűnik, hogy mintha zsidócsillagos karszalagot húznának fel magukra. Ez is egy olyan apr... több»
2022. 03. 25.
3. évad 18. rész Éjféli nap
A dráma tetőfokára értünk, és bennünk is felvetődik a kérdés, ki maradjon életben. Ezt a döntést Levi parancsnok hozza meg az alapján, amit Eren és a többiek is mondanak. Ez a rész szerintem nagyon jó lett, mivel az izgalmas akció mellett olyan drámai érzést is kapunk, ami ebben az animében kiemelkedő. Ismét bebizonyosodik az emberi értelem és az, hogy tudunk helyesen dönteni. Igazából örülök annak, aki megkapta az utolsó adag szérumot, az valóban az emberiség javára fogja fordítani a tudását. A harag és dac is remekül átjön minden egyes animekockán. Amit így meg lehet animációban oldani, azt szerintem itt teljesen megoldották zenével, színekkel és magával az animével. Hőseink tovább harco... több»

NA Hero  (2019)

2022. 03. 25.
3. évad 17. rész A hős
Hősök - talán így fogalmaznék, de igen, ebben a részben láthatjuk a hősies harcot és Armin vesztét is, mert lehet, hogy meghalt Erent védve. Szóval azt hiszem, igazi drámai rész ez, ahol megmutatkozik minden emberi erény és a végsőkig való harc, a fel nem adás és az ész, valamint az a szabadság hite, szeretete, ami hajta Arminékat, ez remekül átjön. Persze nem feledkezhetünk meg Erwin parancsnokról és a kadétokról sem, akik feláldozzák az életüket, hogy Levi parancsnok csapást mérhessen a majomóriásra. Ami részben sikerül, részben nem, de a végkifejlet még várat magára. Összességében az emberek győzelmet könyvelhetnek el, de az, hogy a majomóriás elmenekült, az ad még aggodalomra okot. Ezekb... több»
2022. 03. 23.
3. évad 16. rész Tökéletes játszma
Mint a sakkban, itt is vannak áldozatok, de a jó döntésekhez lépni kell. Ez történik ebben a részben is, hiszen két fronton folyik a küzdelem. Eren szinte harcképtelenül fekszik a falon, míg Erwin parancsnokék egy utolsó rohamra készülnek, ahol az elsődleges cél az elterelés, és Levire hárul egy nagy teher, hogy a majomóriást legyőzze. Itt az érzelmek kapják a főszerepet, és főként az Erwin parancsnok vállán nyugvó teher, amit önmagában érez, és az a titok, amit meg akar fejteni vagy meg akar tudni, az csak egy olyan harcban dőlhet el, ahol a halállal kell szembenéznie és elszámolnia azzal a sok áldozattal, akik az életüket adták az ő terveihez és az emberiség megmentésére. Egy hősies, de é... több»

NA 15. rész  (2019)

2022. 03. 23.
3. évad 15. rész Bukás
Igazából a Bukást nem tudom, mire értik, ezzel a címszóval talán arra utalnak, hogy Berthold teljesen elveszíti önuralmát, és már nem az az ember, aki régen volt. Reiner megsemmisítése mondhatjuk részben volt sikeres, de ami most jön Bertholddal, az biztosan pusztítóbb lesz. Armin okos, de vajon majd mit tud kitalálni ez ellen, ez is kérdés, és az is, hogy milyen harci, katonai műveleteket fog még alkalmazni a hatalmas majomszerű óriás. Ebben a részben is kapunk visszaemlékezést Marco, Annie, Berthold és Reiner főszereplésével, ahol megtudhatjuk, hogy Marco is rájött arra, több olyan ember van, aki át tud változni óriássá, és ezzel saját halált okozta. Ez a harc kegyetlen, és talán az ember... több»

NA 14. rész  (2019)

2022. 03. 23.
3. évad 14. rész Mennydörgő lándzsák
A harc elkezdődik, és az eleje, mint egy sakkjátszma, ki mikor mit lép, milyen bábuk állnak rendelkezésre. Szóval igazi stratégiai bevezetést kapunk a harcba. Végül Erwin hoz egy döntést, mert Reiner, a páncélos óriás felmászik a falra, és a lovakat veszi célba, de döntenie kell. Így Erennel harcol, és lehet, ez lesz a végzete. Remek új elemmel bővül a Felderítők fegyverarzenálja, ez a lándzsa igen hatásosnak mutatkozik, de azt nem értem, akkor a kisebb óriásokat miért nem ezzel iktatják ki, de ez nem az én dolgom. :) A lényeg, hogy Reiner ellen hatásos legyen, amit majd a következő részben tudunk csak meg. A bevezető opening is változott, ami letisztult és mintha egy jelet mutatna a végén E... több»

NA 13. rész  (2019)

2022. 03. 22.
3. évad 13. rész A város, ahol minden elkezdődött
Végre elindul a küldetés, és vele együtt a harc is kezdetét veszi. Armin színre lép, és eszével máris fontos dolgokban tud jól dönteni. Eren pedig hozza a tőle megszokott formát, de a harc csak most kezdődik. Úgy érezhetjük, hogy az ész és a logika határain mozog ez a rész, és ízelítőt kapunk a katonai stratégiai állásokból is. Most a legfontosabb, hogy a Mária-fal réseit lezárják, és egy végső küzdelemben legyőzzék az ott maradt óriásokat. A látvány pazar, és az óriások átváltozásával szerintem a látvány tovább fog fokozódni. Ebben a részben érezni lehet azt a feszültséget, ami áthatja ezt a sorozatot, vagyis a kíváncsiság, igazság és a harc keveréke, ami megmutatkozik újból. Igazából a sze... több»
3. évad 12. rész A Falért vívott éji harc
Ebben a részben - azt hiszem, az a legjobb szó, hogy - az "elszántság" az, ami kidomborodik. Ezt mutatja Erwin parancsnok, Levi, Eren és a végén a nép is. Ennek az erőnek a tudatában indulnak új küldetésre a Felderítők. Megemlítik Eren édesapját, Girsha Jeagert, akit talán még nem tudnak hova sorolni a jó vagy a rossz oldalra. Eren is felkészült a harcra, és barátaival a kinti, távolabbi világról álmodnak. Ebben a részben szerintem Levi parancsnok szerepe emelkedik ki azzal, hogy rábízzák azt az injekciót, amit megszereztek Kennytől. Ez hatalmas felelősség, hiszen egy ilyen dolog, ami akár a háborút, harcot is megváltoztathatja, egy olyan ember kezében van, aki ténylegesen el is döntheti.... több»

NA Bystander  (2018)

2022. 03. 21.
3. évad 11. rész Szemlélődő
Ebben részben egy Keith Sadies parancsnok, most őrmester szemszögéből láthatjuk Eren családját és édesanyja halálát is. Keith jó katonának tartotta magát, de elbízta magát, és az önértékelése egyre megcsappant, mikor Eren családjával találkozott. Ez az önmarcangolás és az, hogy figyelje Eren "felemelkedését" a kadétok, majd a Felderítők között, ez tudatosította benne, hogy igen, az emberek között van különbség, és nem mindenki lehet vezető, és nem mindenkiben van meg az a plusz, ami ehhez a harchoz kell. Szóval ez a rész egy visszatekintés és valaminek az alapja, vagyis egy szunnyadó harc kezdete is lehet. Nekem tetszett ez a rész, hiszen bepillanthattunk Eren szüleinek a szerelmébe és abba,... több»