Értékelések (1762)

NA 10. rész  (2018)

2022. 03. 20.
3. évad 10. rész Barátok
Azt hiszem, ez a rész szolgál arra, hogy információt mutasson be, főleg az Ackermannokról és Kennyről, na meg Leviről. Ezek fényében kicsit jobban megismerhetjük mindkettőjük életét, és azt, hogy Kenny hogyan is került át a másik oldalra. Pedig a királyt szolgálták, és azt az erőt szerette volna megtudni, megkaparintani, ami az óriásokban rejlik. Így halála előtt Levinek át tudta adni azt az utolsó fecskendőt, ami még óriássá tudja változtatni. Levi életútja is elég rögös volt, és ebbe is bepillantást nyerhettünk. Az érzelmek ugyan nem jönnek át teljesen, de érezni lehet, mit is akar ez a rész megmutatni. Ez a két főszereplő, Kenny és Levi egy olyan alapot adtak, adnak ennek a sorozatnak, ... több»
2022. 03. 20.
3. évad 9. rész A Falak ura
Ebben a részben sikeresen megállítják a hatalmas óriást. Levi parancsnok pedig megtalálja Kennyt, aki épp egy fecskendővel próbálja megmenteni az életét. A történések és az óriás megállításában Erwin parancsnoknak van fontos szerepe, aki remek ötlettel áll elő. Az Erenre épülő tervben Erennek a hatalmas óriás nyelőcsövébe kell juttatnia egy zsáknyi lőport. Szóval eléggé kreatív, izgalmas kis kaland, de ez még nem elég a győzelemhez, a nagyobb cafatokat majd még szét kell vágni, mert az óriások képessége az is, hogyha a nagyobb darabok nincsenek messze, akkor újra össze tudnak gyűlni és regenerálódni. Szóval az ebben az akcióban is részt vevő Historia szinte hősnek érezheti magát, hiszen nemc... több»
3 évad 8. rész Az Orvud körzet falain túl
Ebben a részben egy új hatalmas óriás indul el Orvud körzet felé. Eren egy új képességgel bővül, és megmenti bajtársait. Historia pedig megtudja, hogy királyné lesz. Röviden ennyi mondattal lehet összefoglalni ezt a részt, ami izgalmas és látványos is lett egyben. Kiemelkedik Eren vívódása, hogy az emberiség megmentője legyen, vagy pedig hagyja magát felfalni Rod Reiss óriásnak, de végül Historia mondja meg a megoldást, hogy azzal nem menekül meg az emberiség, ha Eren feláldozza magát, tehát az édesapját, a hatalmas óriást kell megállítaniuk. Historiának pedig most több szerep is jut, hiszen a trón is rá vár, de a harcban is részt akar venni. Ez az elhivatottság pedig nemes lélekről tanúsko... több»

NA Wish  (2018)

2022. 03. 12.
3. évad 7. rész
Tovább kuszálódik a helyzet címszóval, így rövidíteném le ezt a részt. Igazából egy kis akción kívül csupán Historia hőstettén és éleslátásán csodálkozhatunk. Hanjit sajnálom, hiszen egyik kedvenc szereplőm volt :( , de most fókuszáljunk az következő eseményekre. Az izgalom persze fokozódik, és ez az emberiség megmentése szerintem is kamu dolognak tűnt, itt valami másnak még lennie kell, de a jelen helyzetben az a fontos, hogy Historia és Eren megmeneküljön. Igazából ebben a részben plusz dolgokat nem kapunk, csupán a harc és az információk átadásán kívül nem történik semmi. A karakterek személyisége is csak meg-megvillan, mint pl. Kennyé, vagy épp Erené. A látvány sem mondható túl felkapot... több»

NA Sin  (2018)

2022. 03. 12.
3. évad 6. rész Bűn
Ismét egy remek rész, és egyre több részletet tudunk meg nemcsak az óriásokról, hanem Erenről és édesapjáról is. Továbbá fontos emlékekbe pillanthatunk bele Historia visszaemlékezéseiben is. Végül kiderül, hogy Historiának a családját és testvéreit, azaz a 14 éves Dirköt, a 12 éves Abelt, a 10 éves Floriant és a legidősebb Ulklint, valamint Friedát és az édesanyját Eren édesapja, Girsha Jeager ölte meg csak azért, hogy egy képességet megszerezzen. Szóval ez a rövid háttértörténet, és még nem világos, hogy Eren akkor ezért változtatta magát óriássá, vagy az édesapja tette ezt vele - ez megmaradt titoknak. Közben persze a puccsot nyerő emberek, Erwinék megtudják, hogy kitörölhetik az emlékeike... több»

NA Reply  (2018)

2022. 03. 12.
3. évad 5. rész Válasz
Azt hiszem, arra kapunk választ ebben a részben, hogy mennyire félrevezették az emberiséget a vezetők, és egy puccs sikeres akciója nyomán már csak a jogos királyi vérvonalhoz tartozó ember hiányzik, azaz Historia. Erwin parancsnok hősies helytállása és terve Pixis parancsnokkal kifizetődő volt, hiszen a méltóságok beleléptek abba a csapdába, amire számítottak, vagyis hogy csak a saját érdeküket nézik, nem az emberekét. Ehhez egy áltámadás az óriásoktól elég volt, és máris bebizonyosodott, hogy mindez miről szól, sőt még a király személyére is fény derült. A továbbiakban pedig izgulhatunk a láncra vert Eren és Historia jelenetén, amivel zárul az epizód. Az emberiség társadalmi kérdésére megk... több»

NA Trust  (2018)

2022. 03. 11.
3. évad 4. rész Bizalom
Ismét egy remek rész, amiben újfent remek akciójelenetet is láthatunk a vicces Hanji jóvoltából. Láthatjuk továbbá Flegel főnökké válását a városban és Levi parancsnok újabb akcióját is továbbá Erwin parancsnok kínvallatását. Azt hiszem ebben a részben a fő mondanivaló a bizalom, de mellette az érzelmek is fontos szerepet játszanak. A legdrámaibb Erwin parancsnoké, aki szinte az életével játszik . Most kapunk pár pillanatot is azokról akik uralják az emberiséget, de a tervük szerintem csődöt mond majd, vagyis győzni fognak a Felderítők akiknek szurkolok, hogy sikerrel vegyék az akadályokat és Erwin puccsa így sikerrel járjon. Igazából ahogy a történet indult valahol megszakad a folyamat amib... több»

NA Old Story  (2018)

2022. 03. 09.
3. évad 3. rész Régi mesék
Ezt a részt szintén nem lehet mással díjazni, mint öt csillag. Szinte teljesen messzire kerültünk az óriásoktól és egy kicsit tényleg a mese birodalmába csöppenhetünk. Elsőnek Historia mesés élettörténetét majd Erwin parancsnok élettörténetét láthatjuk rövid felvonásban. Közben a történések egyre izgalmasabbá válnak és azt hiszem lassan elindul a végső harc. Jellemvonásként Erwint emelném ki aki önmagát hibáztatja apja haláláért és a kormányt. Ezért eltökélt szándéka a megfelelő bizonyítékok alapján, hogy a kormányt leváltsák. Erwin mindig olyan hűvös és kimér. Remek logikával és tisztán látással teszi azt amit tennie kell. Ő mint hős azt hiszem ennek az animének egyik kulcsfigurája bár mos... több»

NA Pain  (2018)

2022. 03. 08.
3. évad 2. rész Fájdalom
Remek részt kaptunk, ami akcióban tartalomban és érzelemben gazdag. Sok mindenre fény derül, főleg Historia kapcsán, de nem felejtkezhetünk meg Kennyről és Levi parancsnokról sem. Szóval egy ütős kis részt kapunk, amolyan igazi akciójelenetekkel. Kis keménység is belefér, a kínzás és Armin önmarcangolása, hogy embert kellett öljön. Azt hiszem, az ilyen fajta történések és cselekmények most így az "emberek" között kicsit kiszakít minket az óriások világából, és egy másik cél felé mutat az irány Historia családjának a jogos trón örökösének a megismerése és persze mellette van Eren is ezzel viszont mintha két legyet ütnének egy csapásra. Most megint azt érezhetjük a csúcsán van a sorozat, de k... több»

NA 1. rész  (2018)

2022. 03. 06.
3. évad 1. rész Jelzőfüst
Elérkezett hát az új évad és máris felborulnak a dolgok. Valahogy akciódúsabbnak vélem ezt a részt a többitől főleg, hogy megjelenik egy új személy, Kenny. Ő biztosan nem lesz rossz hatással ennek a sorozatnak a nívójára. Máris egy csattanós belépővel jelentkezik. Hőseink számkivetettek lesznek, és így kell megoldaniuk a rejtélyt az óriásokkal kapcsolatban. Szerintem a bevezető monológ és zenei is tükrözi a megújulást és érezhető az anime képkockáin is, hogy egy felújítás is történt. A középpontban még mindig Eren és Historia áll és láthatjuk Reiss királyt is Historia apukáját. Tehát mindent figyelembe véve a történet felpörög és újabb küldetések várnak hőseinkre. Az érzelmek terén pedig bi... több»

NA 12. rész  (2017)

2022. 03. 06.
2. évad 12. rész Sikoly
Érdekes évadzárót láthatunk, ahol végre valamit megtudunk. Kiderül, hogy az óriások valójában emberek. Erennek van egy Dominátor képessége és ezzel tudja irányítani az óriásokat. Szóval a sorozat még koránt sem fejeződött be és sok olyan szálat hagytak a készítők még parlagon heverni, ami még befejezésre vár. Mindennek a központjában Eren áll és Connie is szerintem fontos szerepet játszik majd. Ebben a részben főleg a hőstettek domináltak, de Eren volt a középpontban. Érzelmek terén Erwin parancsnokot és Ymir és Kirsta azaz Historia és Hannes parancsnok tettei emelkednek ki. Bizakodóak lehetünk hiszen ezzel még nem fejeződött be a harc és igazából nem tudhatjuk miként fog alakulni az emberi... több»

NA 11. rész  (2017)

2022. 03. 06.
2. évad 11. rész Roham
Mint a fejezet címe is utal rá egy igazi akciódús részt kapunk ahol végére ismét egy csattanót is beillesztettek. Már már azt hittem, hogy Reineréket az óriások felfalják, amikor ismét erőt gyújt Reiner és eldobálja őket. Kíváncsi leszek hogyan alakul tovább az ő sorsuk. Igazából nem látványos ez a rész csupán Mikasa vakmerősége és Armin okossága az ami kiemelkedik. Erwin parancsnok önfeláldozása is érdekes jelenet. Bár ezekben a harcokban nem az emberek a favoritok de remélem Eren is hozzá tod tenni valamit a harchoz :) Ez az utolsó előtti rész amiben igen izgalmasnak ígérkezik az évadzáró epizód, vajon milyen végkifejlettel. Én úgy érzékeltem és láttam, hogy Ymir inkább Erenekkel van mint... több»

NA 10. rész  (2017)

2022. 03. 06.
2. évad 10.. rész Gyermekek
Ebben a részben végre történik valami említésre méltó :) Bár főleg Ymir életébe pillanthatunk bele, de a csel amit kieszel az remek kis akcióval párosul. Ymir esete és története is megérne egy külön estés részt mint amit írtam is van több szereplő akinek az életútja egy külön történet. Ymir érzései és története is egy kalandos és szívszorító történet amibe belecsöppen Kirsta Linz és az élete részévé válik. Bár ha ezt nézzük nem értjük még a kapcsolódást feltételezhetjük a barátok és annak az érzésnek az együttérzését vetíti ki Ymir amin ő keresztül ment és ezt nem szeretné ha Kirsta azaz Historia Reiss is átélné. Ez a mindenek felett érzés és az igazság harcosaként is elmondható Ymirről. Más... több»

NA 9. rész  (2017)

2022. 03. 06.
2. évad 9. rész Kezdetek
Ismét egy információs részt kapunk arról az emberekről, akik át tudnak változni óriássá. Mintha nem is tudnák kihez tartoznának és ki lenne az ellenség. Nem lehet még kristálytisztán kivenni min mentek át és milyen jövőről beszélnek. Előtérbe kerül az a hatalmas 17 méteres majomszerű óriás aki nemcsak erős, de okos is, aki elvitte a Felderítők felszerelését, hogy megvizsgálja, de Reiner és Bertolt erről nem mondanak semmit. Ebben a részben ismét a fantáziánkra van bízva a nézések mögött rejlő gondolatok érzések, bár ezekből kapunk némi információt, de nehéz eldönteni mi zajlik a lelkekben. Eren mindenképp bosszút akar vagy elmenekülni és Ymir -t sem tudja, hogy vele tart-e. A Felderítő csapa... több»

NA 8. rész  (2017)

2022. 03. 05.
2. évad 8. rész Vadászok
A harc befejeződik és új helyzet áll elő mivel Reiner és Bertold elviszik Erent és Ymir-t. Armin és Mikasa utána akar menni és Hannes parancsnok is csatlakozni akar. Szóval ebben a részben ismét kapunk egy kis régmúltra való visszatekintést amiben a "békés" hétköznapokban Eren és barátai csintalankodnak majd Hannes parancsnok is beszáll a játékba. Igazi előrelépés a befutó hírvivő jelenti aki elmondja a történéseket és Erwin parancsnok vezetésével máris egy osztag a Falhoz siet és elindulnak Eren után mert tudják, hogy ugyan kevés idejük van hátra, de ezt a kis reményt nem akarják elszalasztani. Eren és Ymir közben felébrednek az erdőben bár igazából több képkockát nem is kapunk, hogy mi tör... több»

NA 7. rész  (2017)

2022. 03. 05.
2. évad 7. rész Közelharc
Ebben a részben igazán sok mindent nem tudtok megemlíteni. Eren átváltozik, harcol és egy kulcsfontosságú pillanathoz érünk a végén, amit majd a folytatás mutat meg számunkra. Igazából ismétlések sorozatát kapjuk meg a harc alatt is. Plusz igazi változást nem, és én igazából nem érzetem azt a a dühöt, amit Eren Reiner iránt érez. Ez kicsit lejjebb vitte a színvonalat szerintem. Az animáció maga és a struktúrája szerintem tartja a színvonalát. Látványos elemek és színek mozgások. Most valahogy a szereplők nem annyira kerülnek előtérbe mint az emberi vonások. Eren dühe pl.: a hatalmas üvöltés és a szavakkal sem éri el azt a szintet amit át kellene, hogy adjon. Bár itt többet vártam valahol a ... több»

NA 6. rész  (2017)

2022. 03. 05.
2. évad 6. rész Harcos Bertold és Reiner
Újabb fordulat a sorozatban egyre több az emberszerű óriás és igazából nem tudni, mi a céljuk. Mint kiderül, Bertold és Reiner is óriások és az igazi harc, majd csak most kezdődik. Vajon kik állnak az emberek mellé és vajon kik állnak az óriások oldalán? Ebben a részben talán ezt az ellentétet tudom kiemelni, ami igen lassan megadja ennek a sorozatnak a lényegét. Historia Reiss neve nagyon magasan jegyzett nemesi címre utal ezért az ő szerepe biztosan fontos lesz, hiszen ő áll legközelebb Ymir-hez is. Ebben a részben nem kapunk káprázatos küzdelmet, hanem egy információs résznek gondolom, hiszen bepillanthatunk a Felderítők tanácskozásába, amiből kiderül, hogy sejtették, hogy Reiner és Berto... több»

NA 5. rész  (2017)

2022. 03. 03.
2. évad 5. rész Historia
Remek rész, ami Ymir és Kirsta főszereplésével zajlik. Megint fontos dolgot tudunk meg Ymirről és Kirstáról is. A végkimenetel bár drámai, de ebben a húsz percben nem lehet unatkozni. Az érzelmek és az akció mind megtalálható. A csattanó viszont Erené és társaié, akik még épp időben érkeznek meg. Kirsta, vagyis Historia életébe pillanthatunk be, és tudhatjuk meg származását. Ez a rész önmagában megérne egy külön egész estés animét szerintem. Bár akik nem ismerik a szereplőket és a cselekményt, csak néznének nagyokat, de a történet biztosan kedvelhető lenne. Ezen a ponton úgy érzem, még több olyan pontosítást kapunk a szereplőkről, ami egésszé teszi a sorozatot. Erenék kalandja - mondhatjuk ... több»

NA 4. rész  (2017)

2022. 03. 02.
2. évad 4. rész Katona
Aki nem látta ezt a részt, az szerintem egy nagyon fontos dologról maradt le. A várba húzódott Felderítők és kadétjaik iszonyú este elé néznek. Most először kell harcolniuk az óriásokkal, és csak egymásra számíthatnak. Ezt a kis csapatot külön ki is tudom emelni: Lynne, Henning, Gerger, Nanaba és Reiner felderítők, és a kadétok Bertold, Krista, Connie, Ymir. Szóval ők vannak középpontban ebben a részben. Kapunk itt akciót és egy rövid szerelmi vallomást is. Az igazi erőt viszont a végsőkig küzdő katonák, Felderítők adják, akik minden tudásukat bevetik az óriásokkal vívott harcban, de ez sem elég. Ez a dráma pont a kadétokkal esik meg, és most csak magukra lesznek utalva. Ymir fellépése és s... több»

NA 3. rész  (2017)

2022. 03. 01.
2. évad 3. rész Délnyugatra
Ebben a részben több szálon futnak az események, de valahol mégis összefutnak Utgard váránál. Bizalmas információkat is kapunk a paptól, aki talán csak azért mondott el dolgokat, mert már ők sem bírtak. Főbb kiemelést ebben a részben Ymirről és Kristáról kapunk. Ők elég különleges kapcsolatban vannak egymással. Még Hanji osztagvezetőt is érdemes figyelni, hiszen elég fontos dolgokban kell döntenie. A sorozat dinamikája továbbra is felfelé ível, bár most kevesebb véres jelenetet kaptunk, de érezhető egyfajta feszültség, és lassan, de biztosan eljutunk arra a pontra, ahol előtérbe kerül Eren kapott pincekulcsa, ami mindenre magyarázatot tud adni, de addig persze még sok akció és küldetés vár ... több»