Értékelések (1762)

2022. 02. 01.
Egy igazi áruló
Mielőtt leültem megnézni ezt a filmet, kicsit utánaolvastam annak, hogy mi is történt. Szerintem a film remekül visszaadja azt a hangulatot és érzést, amit a Fekete Párducok képviseltek. A filmben érezni az erőt, akár propagandafilmnek is el tudom képzelni. A történések és a valóság persze egészen más , de rávilágít ez a film is a világ problémájára és arra, hogy a gyűlölet és a kapzsiság nem ismer határokat. Nekem a film nézése közben az volt az érzésem, hogy a Párducok jót is akartak, meg egy kicsit rosszat is. Az elveik jók voltak, de néha megdőlni látszott az egész összefogás nélkül. A színészeket ki kell emeljem, mindenkit, mert számomra csak az együttes játék adta meg azt a képet, amit... több»

NA 10. rész  (2013)

2022. 01. 31.
1. évad 10. rész - Küzdelem Trostért 6. rész
Ebben a részben Eren és Armin játsszák a főszerepet. Pixis kapitány megjelenésével megmenekülnek a kivégzéstől, és Eren a képességét használva megvalósíthatja terveiket Pixis kapitánnyal. A félelem és meg nem bocsátás szele uralkodik el ebben az epizódban. A külső tényezők hatására az emberek ellenségesen kezdenek el viselkedni Erennel és barátaival szemben, hiába bizonygatják, hogy ők és Eren jó szándékúak, és csak segíteni akarnak. Nem látnak más kiutat, csak ha megsemmisítik Erent. Armin még megpróbálja elmondani, bebizonyítani, megesküdni arra, hogy Eren jó szándékú, nem ártalmas. Itt lehet érezni azt a feszültséget, amit talán az egész animesorozat alatt lehet érezni: a titkot, melyet E... több»

NA 9. rész  (2013)

2022. 01. 31.
1. évad 9. rész - Küzdelem Trostért 5. rész
Azt hiszem, ez a rész egy kissé gyengébb lett, mint a többi. Talán a végén a slusszpoént említhetem, amit Eren mutat be nekünk. Nem sok dolog történik ebben a részben, ahogy visszatérnek a csatából, máris kérdőre vonják Erent, hogy most ő ki valójában. Ember vagy óriás, mert félnek tőle, ha óriás, akkor leigázza őket. Mikasa és Armin mellette van, és a befejező képsor pedig az, ahogy Eren átváltozik óriássá. Szóval szerintem elérkeztünk a történet lényegéhez, és ettől fogva biztosan izgalmasabb lesz. Erennek a pinét kell megtalálnia, és persze ne felejtsük el a kulcsot, amit édesapja adott neki. Ebben a részben nem érzetem semmi olyan pozitívumot, amit ki tudtam volna emelni. Talán azt lehe... több»

NA 8. rész  (2013)

2022. 01. 31.
1. évad 8. rész - Küzdelem Trostért 4. rész
Az óriásölő óriás megmenti a csapat életét, és Mikasa vezetésével nyernek egy kis időt. A felszerelésükhöz szükséges gázt viszont a központi épületben találják, ahol a többi csapat tagjai is vannak. Csak egy lehetőségük van, el kell oda jutniuk. Arminnek egy terve van, hogy csalják oda az óriásölőt, és így akkor ők be tudnak jutni az épületbe. Ez megvalósul, és egy további akcióval, amit szintén Armin eszel ki, legyőznek 7 óriást, így fel tudják tölteni készleteiket. Az óriásölő óriás viszont elkészül az erejével, a rá támadó óriások eledelévé veti magát. Ezt látja Mikasa és a többiek is. Volt egy elgondolásuk, hogy maguk mellé állíthatnák mint szövetségest. Az óriásölő teste teljesen szétsz... több»
2022. 01. 31.
Egy film az időutazásról
Hú, már a film címén is elgondolkodtam, hiszen talán angolul nem ezt adták neki. Nálam Iránytű a szerelemben lenne, de mindegy. Maga a film egy jazz-zenére emlékeztet, amiben van minden. Bár elég harmonikusan indul a film, de valahol a néző mégis elveszíti a fonalat, és már majdnem azt hiszi, tévúton jár, mikor a végére azért mégiscsak adnak neki valami kézzelfogható eredményt. A cselekmény és az időutazás szemszögéből nézve ez egy rosszul sikerült párosítás lett. A technikai kütyük a filmben és az idősík megváltozását szimbolizáló hullám sem lett fergeteges, majdnemhogy zavaró. A szerelem mint érzelem, érzés pedig nem jön át a mozin. Egysíkú, néha unalmas, már-már borzasztó jelenetekkel.... több»
2022. 01. 30.
Nincs feltámadás, ez egy nagy botlás
Ez minden volt, csak nem feltámadás, ez egy nagy botlás volt... Megnéztem a filmet. Kicsit félve ültem le nézni, és nem azt kaptam, amire számítottam. Igazából sajnos nem lett jó, de nem egy középszerű film. A Mátrix-filmekhez nem hasonlítható, hiszen ez a produkció a régi filmekre épült, és olyan pluszt nem tudott adni, ami miatt azt mondanám, na ez már valami. Rengeteg ismétlés a régi filmből, ez zavaró, a történet egy katyvasz lett, amit igazából csak az ért meg, aki látta az előzményeket. Talán a film első órájában a régmúltra támaszkodva próbálják előadni az új Mátrix verzióját, de valahol a néző mindig leragad a régi filmkockáknál, és azt érzi, nem kap semmit. Tehát ez a párhuzam vagy ... több»

NA 7. rész  (2013)

2022. 01. 29.
1. évad 7. rész - Küzdelem Trostért 3. rész
Ebben a részben igen meglepően alakulnak a dolgok. Főleg Mikasa érzelmei azok, amik uralják ezt az epizódot. Mikasa megjelenik, és Armin elmondja, hogy Eren megmentette az életét, végül Mikasa küzdelemre buzdítja még megmaradt társait, de felszereléséből kifogy a gáz, így védtelen marad az óriások ellen. Ekkor szinte lepereg az élete, de a küzdeni akarás és az életben maradás ismét felülkerekedik rajta. Ekkor megjelenik egy másik óriás, aki csodák csodájára megmenti őt, és legyőzi a másik óriást. Azt hiszem, ennyi fordulat elég egy részben, és elgondolkozhatunk azon, hogy a másik óriás, aki megvédte őket, nem Eren volt-e. Hiszen olyan mozdulatokat végzett és úgy ölte az óriásokat, mintha ő l... több»

NA 6. rész  (2013)

2022. 01. 29.
1. évad 6. rész - Küzdelem Trostért 2. rész
Szerintem idáig ez lett a legjobb rész. Mikasa lett a főszereplő ebben a részben, és megtudhatjuk, hogy mi is történt vele. Eren csak a visszaemlékezésben van jelen. Ebben az epizódban úgy vélik, hogy meghalt, de szerintem túléli az óriás gyomrában, de majd kiderül. Armin megmenekül, és ezt nehezen dolgozza fel. Arra gondol, ő csak egy gyenge ember és semmire sem jó. Eren megmentette a haláltól, és most eszmél rá, hogy mennyire kegyetlen ez a világ, ahol van, él és küzdenie kell az életben maradásért. Mikasa pedig egy hőstettet hajt végre, legyőz egy óriást, de ez csak az emlékeit, sebeit szakítja fel. Végre megtudhatjuk, hogy honnan jött és hogy került Erenék családjához. Igazából ezek már ... több»

NA 5. rész  (2013)

2022. 01. 29.
1. évad 5. rész - Küzdelem Trostért 1. rész
Ebben a részben ismét kapunk némi ismertetőt, visszatekintést, de a fő gerincet az első csata adja, ahol Erennek szinte magát kell feláldoznia, hogy barátja megmeneküljön. Az óriások egyre beljebb jutnak a városba, ez pedig új helyzetet teremt. Mindenkire szükség van, de sajnos Mikasa máshová kerül, mint Eren. Az óriásokról pedig kapunk egy gyorstalpalót, hogy hogyan is lehet végezni velük. Ebben a részben nem éreztem azt a feszültséget, izgalmat, mint idáig. Valahol az akciójelenetek leegyszerűsödnek, és nem jön át az az érzés, hogy minden Titánt, óriást el kell pusztítani. Bár a végére hagyták a résznek az izgalmat, reméljük, jól folytatódik. Érzelmekről talán most nem annyira beszélhetünk... több»

NA 4. rész  (2013)

2022. 01. 28.
1. évad 4. rész - Az emberiség visszaállítása 2. rész
A kiképzés végére érünk, és egyre erősebb a vágy, hogy az óriások ellen harcolhassanak Eren és csapattársai. A kiképzésen sok tehetséges új katona születik, de a tíz legjobban teljesítők között ott vannak hőseink is. Az epizód végére még egy csattanót is kapunk, ahol Eren és a csapat többi tagja is megmutathatja, hogy mit tud. Ebben a részben azt érezetem, hogy a katonai kiképzés nem minden, és ugyan minden embernek más-más a teljesítőképessége, de muszáj lesz együtt harcolniuk az óriás Titánok ellen. Mikasa lett az első a rangsorban, és számomra még mindig rejtély az ő szerepe, mert mindig azt mondja, hogy csak azért van Eren mellett, hogy megvédje. Bár gyermekkori barátok, Mikasa családjár... több»

NA 3. rész  (2013)

2022. 01. 28.
1. évad 3. rész - Az emberiség visszaállítása
Ebben a részben, igen, a kiképzésből kapunk egy kis ízelítőt. Erennek nehezen megy a 3D manőverképzés, de mint mindennek, ennek is megvan a maga oka. Hőseink több új arcot, barátot ismernek meg. Köztük van Sasha Blouse, aki mintegy fittyet hányva a kiképzésre, krumplit majszolgat az eligazításon, és még a kiképzőt is megkínálja vele. A büntetése egyedi, és ami a végén történik vele, az sem mindennapi. Szóval aki megnézi ezt a részt, annak ki fog derülni, hogy miről írtam. Ebben a részben, úgy gondolom, a kitartás és az összetartás az, amire felfigyelhetünk. A siker ellenére ez még csak egy lépcső az igazi harc felé vezető úton, amit Erennek és barátainak végig kell járniuk. Az igazi talán sz... több»

NA 2. rész  (2013)

2022. 01. 28.
1. évad 2. rész - Shigansihan bukása 2. rész
Az első kockákat ebben a részben összefoglaló résznek jellemezném, és így némi értelmet adnak az első résznek, talán ha ezt a bevezetőt rakják az elejére, akkor érthetőbb lett volna. Mindegy, a lényeg a folytatás, ahol mondjuk ki, szűkül a kör az emberek számára, és ez csak az egyik probléma, a másik az éhezés, amit ugyan próbálnak megoldani, de a gyarló emberi természet nem ismer határokat. Hőseink, Eren, Mikasa és Armin viszont elkezdik kiképzésüket. Azt hiszem, ebben a részben főleg az emberi mivoltunk a fő gerinc, és a hősök bosszúvágya az, ami egy olyan alapot adhat ennek a sorozatnak, ami izgalmassá teszi. Igazából az óriásokról nem tudunk meg sokat, csupán annyit, hogy embereket eszne... több»

NA 1. rész  (2013)

2022. 01. 27.
1. évad 1. rész - Shiganshina bukása
Sziasztok, igazából az animéket kedvelem, és még ezen az oldalon nem véleményeztem egyet sem. Most így elsőnek ezt a sorozatot fogom véleményezni. Sok kedvencem van, de mivel nem kerestem az oldalon, ad hock jelleggel választottam egyet, ahol a részek is fel vannak tüntetve. Szóval visszatérve erre az animére, ha valaki nem ismeretes ezen a téren, akkor ha megnézi az első részt, kicsit furcsának találhatja. Hiszen van itt minden: óriások, harcok, érzelmek. Ezek kombinációjából kapjuk meg az animét, amit a hétköznapokban is átélünk képletesen. Ebben a részben Eren a főszereplő, valamint Mikasa. Fura álmot lát Eren, ezért könnyezni kezd. Ez önmagában teljesen emberi megnyilvánulás lehetne, d... több»
2022. 01. 25.
Archer 12. évad 8. rész
Erről az epizódról csak annyit, hogy a legjobb részt láttam idáig. Mondhatnám a csúcson kell abbahagyni. Igazából keserűség és dráma a vége, hiszen Malory anyukájának a hangja is eltávozott. Ahogy kivették a sorozatból, és véget ért az évad, az utolsó kockákon értesültem erről, nekem nagy meglepetés volt. Maga ez az utolsó történet pedig egy új kezdet felé veszi az útját, hiszen Lana érzelmei is realizálódni látszanak. Barry megmentése is egy pozitívum volt számomra, és csak reménykedtem benne, hogy sikerül. Így, hogy Malory is kivált, egy olyan meghatározó jellem, erős gerinc távozott a sorozatból, ami számomra pótolhatatlan, és nem lesz olyan már a következő évad, mint volt idáig. Nem volt... több»
2022. 01. 25.
Archer 12. évad 7. rész
Na igen, ez ismét remek rész lett. Már az elején lehet érezni a dinamizmust. Ami utána jön, az pedig pompás lett. Van akció, és a humor is egy szinttel feljebb lépett. Lana még mindig vívódik, és olyan archeressé kezd alakulni, tehát egy pár lesznek nemsokára. :) Szingapúrban az akció jól sikerül, de a menekülésnél Archer gondol egy nagyot és kockáztatja az életét. A végére persze megint megjelenik Barry. Szóval remek kilátások az évadzáró epizódhoz. Csak ajánlani tudom mindenki számára, remek kikapcsolódás.
2022. 01. 24.
Archer 12. évad 6. rész
Ez a japán küldetés valóban nagy hatással lehetett Archerre, mert szinte kopírozzák a régmúltat. Igazából ebben a részben Archer mintha öreg ügynököt játszana, és a végére pedig eléri a sors. Lana még mindig a házasságával van elfoglalva. Ez a japán kiruccanás nem végződik jól, de vajon Archer életben marad-e? Jó kérdés, remélem a következő kettő részből kiderül. Most valahogy nem éreztem azt az igazi dinamizmust, mint a többi epizódban. Ez a visszaemlékezés és a jelen keveréke kicsit zavaró volt. Az akció részét szerintem megkapjuk, és humorét is. Csupán valahogy mégis hiányzott ebből a részből, de a végére egy drámát illesztettek be, ami okot ad a folytatásra. Remélem, az évadzáró részek j... több»
2022. 01. 24.
Archer 12. évad 5. rész
Újabb zseniális részt láthatunk ebben az epizódban. Archer és társai egy csapattréningre megy, mivel csak a munka köti le őket, és lazítani szeretnének. Az este nem épp úgy zajlik, ahogy szeretnék. A nők izgalomra vágynak Kriegerrel együtt, és Archerben a lelkiismeret megszólal, miért is lett ilyen, s Figgis címszóval egy baráti lógásra hívja el Figgist. A nők jól szórakoznak, hála Pamnek, de végül tragédiát okoznak. Figgis visszanyeri szuperképességét. A két fiú a lányok megmentésére siet, és el is simítják a dolgokat - olyan archeresen. :) Szóval remek kikapcsolódás, én csak ajánlani tudom mindenki számára. Olyan új értékeket fedezhetünk fel Archernél, mint az empátia, és Lana vívódása a h... több»
2022. 01. 22.
Archer 12. évad 4. rész
Óóó, Afrika... Ebben a részben erre a kontinensre jutunk el, és egy izgalmas kalandban veszünk részt, ahol ismét Archer és az állatok szeretetét mutatja be az epizód. Igazából némi kis akciót is kapunk, és persze a jó győzedelmeskedik. Az irodában pedig Krieger találmánya veri ki a biztosítékot, és igazából egy betanuló fiatal lány menti meg az irodai csapatot a katasztrófától. Előjön A.J. szerepe is ebben a részben a kis gorilla kapcsán, és ez jót tesz ennek a résznek és magának a sorozatnak is (valami kis emberi érzelmet is kapunk a sok humor mögött). Csak ajánlani tudom mindenki számára ezt a részt is, remek kikapcsolódás, kár lenne kihagyni!!! Üdv, Yosi
2022. 01. 21.
Archer 12. évad 3. rész
Minden út Angliába vezet címszóval írhatom ezen sorokat, hiszen ebben a részben a csapat és Malory is ott kötnek ki. Malory emlékei még a jelen időben is aktuálisak, és ez a küldetés is egy szép és izgalmas kalandnak tűnik. Archer és Lana is elmélyülnek a kapcsolatukban, és a vicc kategóriánál meg is állnak, közben Archer ismét az életét kockáztatja az ügy érdekében. Minden jó, ha a vége jó, és ugyan a csapat többi tagja jól szórakozik, az eredmény nem marad el, és az ügynökség pénzhez jut - és ez a lényeg. Szerintem most Maloryt helyezték előtérbe, és háttérbe szorult a kis A.J. Pedig szívesen néztem volna a kis Archer-lány kalandjait is. :) Remélem majd a folytatásokban szerephez jut. Csak... több»
2022. 01. 20.
Archer 12. évad 2. rész
Ennél jobb alcímet nem is adhatnék ennek a résznek, mint az, hogy "Aranysólyom" - szinte a csapat tagjai "szárnyalnak". Hát igen, egy elég fura folytatást láthatunk, ahol a híres támogató felfedi magát Robert személyében, és máris egy csapatépítő vagy házastárs-terápiára invitálja el a kémcsapatot. Ez nem is sikerülne rosszul, ha épp nem a gépet rabolnák el, és ugyan az aktivisták nem mást keresnek, mint Robertet, akitől pénzt várnak. Eközben Archer persze akcióba lép, és a csapat többi tagja is megpróbál a maga módján. Lana és Robert próbálják menteni a kapcsolatukat. Az aktivistákat sikerül leszerelni, és talán elindul valami élet a csapattal. Csak ajánlani tudom mindenki számára, remek ki... több»