Nagyon elgondolkodtató alkotás. Nincsenek benne autósüldözések és hiperszuper látványelemek, mégis leköti a néző figyelmét. Komoly etikai kérdéseket vet fel. A film megnézése után még órákon keresztül azon járt az eszem, hogy vajon melyik szereplő hozta meg a legjobb döntést és a miérten is érdemes elgondolkodni. Próbáltam én is beleképzelni magam az adott szituációba, de nem sikerült dűlőre jutnom, hogy vajon én mit választottam volna. Az eleje egy kicsit vontatott volt számomra, ezért adtam egy csillaggal kevesebbet.
Izgalmas film volt, végig lekötött. Érdekes az alapötlete. Tetszett az a képi megoldás, hogy a főszereplő, ahogy egyre többet tud meg a valóságból, úgy változnak lassan színessé a körülötte lévő dolgok. A vége viszont nem tetszett, nekem eléggé lezáratlannak tűnt.
Jelenleg ez a kedvenc sorozatom. Nagyon tetszik benne, hogy a jól ismert meséket nem a szokásos módon tálalja. Különlegessége, hogy egyik szereplőt sem lehet egyértelműen hősnek vagy gonosztevőnek nevezni, minden szereplőben van jó és rossz tulajdonság egyaránt. Nagyon jól végig vezeti a sorozat azt a folyamatot, ahogyan a Gonosz Királynőből, egy, a boldog befejezésért harcoló hős lesz. Kedvenc szereplőm Regina és Rumpentstikliskin.
A két főszereplőt szeretem. De ez a film nálam nem jött be. Nagyon zavaros volt és a szellem elűzésénél, meg a szellem feltámadásánál erőltetett. De végül happy end lett szóval 3 csillagot megér.
Melissa McCarthy és Sandra Bullock remek párost alkotnak. Nekem egy kicsit olyan, mintha a Beépített szépség folytatása lenne. Nagyon vicces és közben egy kicsit izgalmas is. Vígjáték egy kis akcióval fűszerezve. És a végén a macskás részen jót nevettem.
Imádom ezt a trilógiát. Pörgős, izgalmas, jó színészekkel, lenyűgöző látványelemekkel. Hiába készült a 80-as években a mai napig minden korosztály élvezni tudja. Az egyetlen szépség hibája a számomra, hogy a 2015-ben játszódó részben repülő gördeszkákat és önmagukat bekötő cipőket ígértek és ez sajnos nem valósult meg.
89 Az ötödik pecsét (1976)