Meghökkentő A könyvelő alapötlete, s éppen ezért működik a film. Ben Affleck remek, a forgatókönyv fontoskodása megmosolyogtató. De még így is menő! több»
Már ennyiből is kiderülhet, hogy LAIKA-ék valóban arról és úgy forgattak filmet, amit és ahogy ők jónak tartottak. Eleve: stop-motion technikával manapság animációt készíteni őrültség, mert őrült sok pénzbe kerül és őrült sok időbe, de ezek a művészek soha nem akartak normálisnak látszani: nem jöttek zavarba a pepecseléstől, mint ahogy attól sem, hogy pontosan tudták, nem lesz egetverő siker a Kubo és a varázshúrok. Legalábbis, most, a moziban biztosan nem. több»
Azon túl, hogy kielégíti a tini célközönség eszképista vágyait, a Kiéhezettek egyben bizonyítja is saját mondanivalóját, mely szerint a „régen minden jobb volt” filozófia leginkább a világ természetes változásainak nem értéséből fakad. Ezúttal ugyanis sikerült frisset és ütőset mutatni a zombifilm rengeteg jó és rossz mozit számláló, fél évszázados műfajában. több»
Nicolas Winding Refn annyira beképzelt, hogy még a saját filmjével se áll szóba. Pedig ha beszélnének, a Neon démon biztos a fülébe súgná, hogy hé, te félistenség, ennek már semmi köze a kúlsághoz. több»
Ne tessék azt képzelni, hogy a Ben-Hurral könnyű elbánni. De azt se tessék gondolni, hogy cinefileknek mellőzhető a filmszínházas megtekintés. Nem az. Kötelező. Ha valami, akkor a Ben-Hur: kötelező. több»
A már kicsit sem új román újhullám csak nem akar unalmas lenni. Hát hogy is lehetne az, amikor Az alsó szomszéd is arról szól, ami van. Illetve, ami nincs. több»
Ilyet is tudnak a kortárs hollywoodiak: a Cloverfield Lane 10 briliáns hitchcocki pszichothriller és fenyegető inváziós sci-fi. De csak akkor árulja el, hogy igazából melyik, ha megnézzük. több»
84 A könyvelő (2016)