Ez nem az a film, amit megnézel minden évben egyszer, de látni kell. Olyan szép, hogy csak ha rágondolok is, megszakad a szívem, és mindezt eléri a legkisebb hatásvadászat nélkül. Nincs cukormáz, happy end, csak a lecsupaszított élet ott, ahol ez ritkán édes.
Ifjú koromban mindig azonosultam a menő, kemény, okos és könyörtelen főhősökkel, majd később leesett a lényeg; hogy szánalmas, ostoba, hitvány fajankók, akik nagy hanggal üvöltik: minden a család, és pont azt veszítik el, mert nárcisztikus önteltségükben nem látják, hogy egy család számtalan szállal szövődik bele a környezetébe is, és nem csak felülről táplálkozik, nem papa eteti a babát, amíg él. Mert a családod is boldogabb lehet, vagy csak akkor lesz boldog, ha a barátokat és az egész környezetet a kedvesség és szeretet köti hozzá, nem a tiszteletnek hazudott félelem.
Ügyesen teremt misztikus, sejtelmes hangulatot, borzongást, bár sokszor mindezek érdekében kamuzik (mondhatnám hatásvadászatnak), de akar mondani is valamit, ezért mindezt nem éreztem lufinak. Ami számomra a lényege és a szépsége: amíg magad előtt elrejted a bűnödet, nem tudod megbánni azt, és nincs bűnbocsánat.
85 A facipő fája (1978)