Az első két részt végigkínlódtam, a harmadikat kb. a negyedik percnél kikapcsoltam. Unalmas, ezerféle szempontból összelopkodott sztori, vért izzad, hogy valamiféle noir-os hangot meg tudjon ütni, de kb. annyira hiteles, mint Győzike egy Fradi meccsen. El tudom képzelni, hogy azoknak, akik a Clone Wars-on szocializálódtak, ez a sorozat szórakoztató lehet, de aki látott már épkézláb noir filmet, vagy éppen még azt is kiszúrja, hogy melyik jelenetet konkrétan honnan lopták a készítők, ennek a sztorinak kevés lesz.
Abszurd módon túlbonyolít és ezáltal túlnyújt egy viszonylag szimpla történetet ez a sorozat, melynek egyetlen extra kreditje, hogy igen enyhe mértékben magán viseli Guy Ritchie kézlenyomatát. Ám ennyi és semmi több. Az utolsó kb. másfél részt már kimondottan untam. És persze az utolsó jelenet belebegtet valamiféle folytatást, ami aztán vagy lesz vagy nem. Én a részemről az utóbbira szavaznék...
Ha az első rész a második költségvetéséből készült volna, és lett volna egy társ-forgatókönyvírója, akkor egy egész nézhető film lett volna belőle. A másodiknál látványos módon több pénz állt rendelkezésre, lett is belőle egy prosztókomédia. A harmadikban még csak prosztóság sem volt, csak pár lelakott középkorú f@szi, akik ugyanazokat a köröket futják, mint harminc éve, csak még unalmasabban. Kevin Smith megteremtett egy világot pár eredeti karakterrel, de normális, értelmezhető dialógusokat képtelen alkotni. Így marad az, mintha színészei folyamatosan improvizálnának, ami ebben a formában nálam nagyon nem működik. A Shop-stop 3. a világ egyik legfeleslegesebb filmje.
Ez az évad talán még jobb is, mint az első, bár a nyomozós szál olyan béna, hogy már a hatodik résznél rájöttem, hogy hova akarják kifuttatni a dolgot. De továbra is kedves, jó hangulatú, szórakoztató ez a sorozat, és ha hozni tudják ezt a szintet, akkor szívesen látnék belőle egy következő évadot.
Magnum P. I. light from Italy. Szép táj, szép emberek, jó hangulat. A színészek hozzák a kötelezőt. A történet meg olyan, amilyen. Nem akar nagyot gurítani, így nincs is módja nagyot bukni. Végig lekötött, két csendes délután alatt könnyedén lecsúszott, mi több, ha lesz következő évad, arra is vevő leszek.
Egyszer nézhető, kimondottan jó hangulatú noir-szerűség, bár már az alaptézise is erősen vitatható. Ugyanis komoly kétségeim vannak azt illetően, hogy egy anya napokig, hetekig nem tudná ilyen formán megkülönböztetni ikerfiait.
Kicsit sok a név, kicsit túlcsavart a sztori, de mégis leginkább a karakterek miatt nagyon kis szerethető film. Ja, és a lényeg: Bond fia Lucifer, következésképpen Bond= Isten :D
Színtiszta ötös! Pásztor Erzsi karakterét mintha egy az egyben nagyanyám húgáról mintázták volna. Az egyik legzseniálisabb magyar filmszatíra és egyben kor- és kórkép a 70-es évek Magyarországáról.
A Luc Besson-féle Nikita óta született pár jobb és néhány rosszabb próbálkozás e zsánerben, tárgyalt művünk inkább az utóbbihoz áll közelebb. Klisékkel teledobált, harmatgyenge forgatókönyv, még gyengébb színészi alakítások, de legalább a koreai kaszkadőrök kitettek magukért. Ennyi és nem több. A zárójelenet miatt pedig mínusz egy csillag...
A többkamerás sitcom halott, megölte a politikai korrektség, melynek egyik zászlóvivője a Netflix. Mégis bevállalták a műfajt, sőt megtalálták hozzá az egyik legnagyobb ászt, Chuck Lorre-t, így megszületett ez az izé, ahol másfél epizódon keresztül egy hatvanas, frissen elhagyott nő rinyál. Ja, és mindez egyetlen értelmezhető, vagy legalább egy mosolyt kicsikaró poén nélkül. Ennyi nekem elég is volt ebből. Lorre egy zseni, de a Bob Hearts Abishola környékén nagyon irányt tévesztett, és láthatóan nem ezzel a sorozattal talál vissza a helyes útra. Ez a sorozat nálam a kimondottan nem ajánlott kategória.
71 Star Wars: Maul – Árnyak mestere (2026)