A többkamerás sitcom halott, megölte a politikai korrektség, melynek egyik zászlóvivője a Netflix. Mégis bevállalták a műfajt, sőt megtalálták hozzá az egyik legnagyobb ászt, Chuck Lorre-t, így megszületett ez az izé, ahol másfél epizódon keresztül egy hatvanas, frissen elhagyott nő rinyál. Ja, és mindez egyetlen értelmezhető, vagy legalább egy mosolyt kicsikaró poén nélkül. Ennyi nekem elég is volt ebből. Lorre egy zseni, de a Bob Hearts Abishola környékén nagyon irányt tévesztett, és láthatóan nem ezzel a sorozattal talál vissza a helyes útra. Ez a sorozat nálam a kimondottan nem ajánlott kategória.
A maga ligájában egy zseniális sorozat. Kiváló hangulat, korhű miliő, a kosztümök, a kocsik, a környezet mind-mind hozzájárulnak a néző ámulatba ejtéséhez. A színészek szinte mind jó alakítást nyújtanak, de itt külön ki kell emelnem Josh Holloway alakítását. Meg kell mondanom, nem tartottam eddig igazán semmire a fickót, de erre a szerepre termett. Zseniálisan hozza a cool, fifikás sofőr-gengsztert, akinek azért létezik morális iránytűje, és mindig helyén van a szíve. Ami számomra viszont problémás, az a forgatókönyv. Az ilyen stílusú feelgood műveknél nem szoktam számonkérni a naturalizmust vagy a valósághűséget, sőt azzal sem volt bajom, hogy már-már meseszerű fordulatokkal operál, de amik... több»
Az első évadból egyáltalán nem maradt meg semmi, csak annyi, hogy láttam. Most a második évad második részénél feladtam. Az én időm annál értékesebb, hogy ennyire huszadrangú tákolmányokra pazaroljam. Kösz, Netflix...
Ebben a sorozatban aztán tényleg minden gengszterfilmes klisét felvonultatnak. Mintha az írók egy checklist alapján dolgoztak volna. Tényleg ennyire nem lehet már újat mutatni ebben a zsánerben? Brosnan és Mirren legalább hozták a kötelezőt...
Csak egy fokkal jobb, mint az első évad, de szinte ugyanaz a borzalom. A 12. rész befejezése után én is, mint oly sokan mások, ellenállhatatlan késztetést éreztem arra, hogy újranézzem a Zsivány Egyest. És ki kell mondanom, a főszereplő személyén kívül semmi közös nincs a két műben. A történetvezetés, a tempó, egyáltalán, ahogy az idővel gazdálkodik, a feszültségkeltés mind-mind nyomába sem ér a filmnek. És hát a zene. Míg a filmhez Michael Giacchino nagyívű, sokszor megható melódiákat komponált, méltó módon megidézve John Williams klasszikus témáit, addig az Andorban, kiváltképp a második etapban, nemhogy stílusidegen, de sokszor fájóan irritáló zenéket kapunk (lásd esküvő). Összegezve egy ... több»
Zseniális film a zseniális Nicholsonnal. És reményt ad minden mogorva balf*sznak, hogy szembejöhet velünk bármikor egy Carol, aki miatt "jobb emberek akarunk lenni".
Szórakoztató, a rövid epizódok miatt pikk-pakk végig lehet nézni, és ami a lényeg, ott van benne a Star Wars vibe (figyelj, Andor, így is lehet ezt csinálni).
Így a harmadik szezon végére tudatosult bennem igazán, hogy ezek az évadok lényegében ugyanarra a vázra vannak felhúzva, ugyanolyan klisékkel és fordulatokkal. És ami még az első évadban nóvum volt, az a másodikban már csak rutin, mostanra pedig már leginkább csak egy unalmas ásítás. Ez így nekem már kevés, ezért nem sok esélyt látok arra, hogy belekezdjek majd a következő szezonba.
Meglepően összeszedett és agyas kis sorozat, közepén némi üresjárattal egy olyan streaming szolgáltatótól, melytől nem ezt szokhattuk meg. A figyelmet folyamatosan igényli – nem érdemes alatta vasalni vagy telefont nyomkodni –, igényes szereplőgárdával, mely alakításaival többnyire nem okoz csalódást. Ami miatt mégis van számomra egy keserű utóíze, az a szokásos, Netflixes ostobaság: a gonosz fehér ember folyamatosan általuk felszínen tartott mítosza. Erről ideje lenne már leszokniuk, mert kontraproduktív…
Kínosan semmilyen, pasztell, nincs benne életszerű momentum, gyenge színészi játék, sokkal inkább melodráma, semmint vígjáték. Ezek páromtól kölcsönzött gondolatok, ő ugyanis becsülettel végignézte, ellentétben velem, aki tíz perc után még a szobából is kimentem, annyira elborzasztott ez a film. Ismét az az érzés tört rám, mint legutóbb a Barbie-nál, miszerint biztosan az én készülékemben van a hiba, biztos én megyek szembe az autópályán – több mint 700 ezer néző csak nem tévedhet –, de az ő véleménye azért némi megerősítést adott. Így picit szondáztam az ismeretségi körömet, ki milyennek látta – ha egyáltalán látta – ezt a művet. És a kép nem kicsit árnyalódott. Számomra megdöbbentően sokan... több»
73 Lilo és Stitch - A csillagkutya (2025)