Értékelések (694)

70 54  (1998)

2024. 02. 03.
Kihagyhatatlan azoknak, kik éltek a diszkókorszak hajnalán...
Ez a film kötelező darab, és kihagyhatatlan azok számára, akik annak idején benne voltak és éltek a diszkókorszak hajnalán. Engem lenyűgözött a film magával ragadó, sodró lendülete, tele rengeteg akkori világslágerrel. Emlékszem fiatal zsenge ifjú koromra, mikor beültem haverom kocsijába, és hátul egy aktatáska, benne vagy úgy 60-80 db audiokazetta csupa-csupa diszkózenével. Felidézte bennem az akkori kor hangulatát, a 70-es és a 80-as éveket. Persze az nem volt annyira csillogó, mint ebben az amerikai filmben is látható, de azért mégis ott volt a szeren. Láthatóvá vált, hogy az akkori keleti blokk hogyan majmolja le a hanyatló nyugat tini kultúrát. Hát volt kontraszt bőven. A filmet, az „54... több»
2024. 02. 02.
Eredeti, izgalmas és vicces. Rendkívül lendületes...
Be kell hogy valljam, eddig nem igazán néztem sorozatokat. Csak úgy egy- kettőt néha-néha, amit barátaim ajánlottak. Köztük volt például a „Csernobil”, „A provokátor” egy-két bolgár, skandináv sorozat is, de semmi több. Aztán felhívták a figyelmemet erre az angol sorozatra, mely „de ez más mint a többi!”, mondták határozottan, akik figyelmembe ajánlották. Gondoltam, belevágok, ha angol, rossz nem lehet. Belevágtam, és nem bántam meg, sőt... Nem tudom eléggé értékelni ezt a remek sorozatot, annyiszor nevettem hangosan, hogy elvesztettem a számolást, és ez nem teljesen csak vígjáték, hanem vannak benne igazán szívhez szóló és érzelmes jelenetek, romantika, erotika, zene és némi krimi akciókkal... több»
2024. 02. 01.
Meglehetősen szokatlan bankrablás, egy híres sorozat ötletének gazdája...
Egyedi és izgalmas krimi. Egy igen sikeres bank tulajdonosához igen közel álló (szíve csücske) New-York-i fiókjába fényes nappal egy csoport festőmunkásnak öltözött gengszter lép be, és átveszik az irányítást az épület és a benne dolgozó alkalmazottak és ügyfelek felett. De amit keresnek nem az, aminek látszik, mivel az egy teljesen más történet. Maga a film eredeti címe az „Inside Man”, melyet Spike Lee rendezett és Russell Gewirtz írta a forgatókönyvet, briliáns lett. A főszereplők, Denzel Washington, Clive Owen elég lazára veszik a laza vagyok, laza hekus figurát, már-már cinikus, mondhatni. Aztán Willem Dafoe, Chiwetel Ejiofor, Jodie Foster és Christopher Plummer is hozza a formát a film... több»
2024. 01. 31.
Erős film a kamszkorról, egy tinédzser lelki traumájáról...
Egy tinédzser lelki traumáját és következményeit bemutató, érzelmileg pusztító film, sokkoló, de fontos figyelmeztető üzenettel minden szülő számára. Szerintem kötelező darab, mert vannak benne jó ötletek, hogy hogyan kezeld, hogyan közelítsd meg kamasz korú gyermekedet. Egy jelenetben a film vége felé az apa (Hugh Jackman) verekedik a fiával, látványos volt, és megmutatja azt, hogy mennyire hasonlítunk az apáinkra. Hopkins csak egy jelenetben jelenik meg, de ez az egyetlen jelenet az Apa karakterének iróniáját mutatja. A vége teljesen lesújtó volt számomra, de ugyanakkor nagyon bátor. A fiú egyike azon filmeknek, amelyek nagyon jól működtek számomra, annak ellenére, hogy nem olyan kedvező a... több»

69 Látlak  (2018)

2024. 01. 30.
Eredeti szellemtörténet
Ez a film egy eredeti szellemtörténet, de nem olyan Ördögűzős, nem ijesztős sikolyos kísértetes, és nem is zombis, kicsit misztikus, kicsit sci-fi kicsit tini-gimi. És egy kicsit posztapokaliptikus is, mivel egy félresikerült tudományos kísérlet történetét meséli el, ahol az emberiség fele félig kihal, és egy olyan világot teremt, ahol kísértetek gyakran járkálnak az élők között, bár nem képesek kapcsolatba lépni egymással, nincsenek hatással a jelenre, és nem is sejtik, hogy elhunytak. Nem mondom, hogy ez egy hibátlan, tökéletes film, de... Vannak jó dolgok ebben a filmben. Valójában vizuálisan elég profinak tűnik, a fotózás is nagyszerű, amolyan sikamlós, a világítás hangulata remekül pass... több»

75 Metró  (1985)

2024. 01. 29.
Metró egy francia rövidfilmes újjáéledéshez...
Ez a tudományos-fantasztikus film a 80-as évek eleji popkultúra elemeivel van fűszerezve, remek akkori retró zenékkel, ahol a popzene, a földalatti ifjúsági kultúra, a halálra ítélt szerelem és az elidegenedett párizsi fiatalság, valamint az akciók és a széles spektrumú humorkísérletek keveréke. Ez lenne az a film, amely végre bemutatta Luc Besson rendezőt a szélesebb közönségnek a francia filmművészház határain kívül is, még a karrierje legelején. Christopher Lambert és Isabelle Adjani népszerűsége emiatt a film miatt kezdett el meredeken felfelé ívelni nemcsak Franciaországban, hanem az Egyesült Királyságban is, ahol kultikus film lett a Subway 1985-ben. Nem beszélve arról, hogy több nemze... több»
Aquaman és az elveszett forgatókönyv
Óriási káosz lett ez a film, mely keveréke a Disneylandnek, a Mátrix-trilógiának, A Gyűrűk Urának, a Szárnyas fejvadásznak, a Terminátornak, a Rambónak, és még sorolhatnám napestig. Mindenből átvett egy kicsit, jól összegyúrta, és a forgatókönyvet kif*sta annak az agya, aki ezt a forgatókönyvet megalkotta. Egyébként az első Aquaman-film viccesen nevetségesre sikeredett, de azért lehetett élvezni, én legalábbis élveztem, mert nem vette magát túl komolyan, és nem tudta, vagy nem akarta igazán megérteni, mi is az a film. Azt hittem, szórakoztat, energiával tölt fel, pozitív élményt ad, és a legjobb módon megviccelt, bolondos módon. Ezzel a folytatással azonban minden mókát + energiát és pompás ... több»
2024. 01. 27.
Válassz saját életet, ne az éld, amit elvárnak tőled...
Ez egy nagyon finom és intelligens film, mely lassan bontakozik ki. Nem nevezném vígjátéknak, de drámának sem, kicsit olyan besorolhatatlan kategória. Komoly mondanivalója van az elvárt élethez való hozzáállásunkhoz, kialakult sztereotípiánkhoz. Maga a film kevés párbeszéddel két (több) párhuzamos életet tár elénk. Két fiatal férfira fókuszál, egyikük közülük egy gazdag család fia, a másik egy szegény származású fiatal férfi, akik ellenállnak (fellázadnak) társadalmi örökségüknek és saját maguk tervezik meg az életüket. Sajnos a tehetős srácnak, aki inkább mosogatóként dolgozik, és csavargóként tölti az életét, meg kell tanulnia, hogy nem kapja meg azt a lányt, akire vágyik. Inkább elviszi a... több»

92 Mátrix  (1999)

2024. 01. 26.
Ez a film kortalan, örök darab...
Egy darabig számoltam, hogy hányszor néztem meg a Mátrix című fantasztikus filmet. Aztán felhagytam a számolással, de annyit biztosan tudok, hogy ezt a filmet láttam legtöbbször mozis életem során. Talán egyenértékű A tanú című filmmel, vagy az Indul a bakterház szatírájával. Ez a film nem öregszik, 2030-ban, 2040-ben vagy 2050-ben is kortárs lesz. A Wachowski testvérpár messze a legjobbat alkotta, és a film kiállta, és ki fogja állni a jövőben is az idők próbáját. Ez egy igazi mestermunka, egy igazi mestermű. A film ugyanolyan jól kidolgozott, mint maga a Mátrix! Teljesen kiemelkedik az elmúlt 25 év bármely más sci-fi filmjéhez képest. Eltévedni egy másik világban, ez az, amire a mozi készü... több»
2024. 01. 25.
Szórakoztató, de nevetséges. Túl irreális, hogy komolyan vegyük...
Szórakoztató, de nevetséges. Túl irreális, hogy komolyan vegyük... De egy filmnek nem feltétlenül kell hogy reális képet alkosson a világról, mivel e nélkül is lehet és kell is, hogy szórakoztató legyen, szórakoztasson bennünket filmkedvelőket és hát persze a sorozat függőket is. Ez a filmsorozat, a „Kemény motorosok” könnyen nézhető, ha egy hosszú nap után szeretnél egyet lazítani. Szórakoztató, rengeteg akcióval és összefonódó történetsorral, de van néhány komolyabb problémája ennek a motorosokkal (nem csak motorosoknak!) készült szappanoperának. Maga a sorozat egyébként véleményem szerint túllő az erőszakon és a durva nyelvezeten, de mindez beleillik némileg a történetbe... akárcsak az al... több»

78 Sorvadj el!  (1996)

2024. 01. 24.
Fehér ember a városból azt mondja neked: nézd meg ezt a filmet!
Regényírói pályafutásának az első felében, kezdő korszakában álnéven kezdte el írni regényeit. Stephen King Richard Bachman álnév alatt írta ezt a regényt. Ebben a lebilincselő „Sorvadj el!” című filmes adaptációjában az alulértékelt Robert John Burke alakítja Billy Hallecket, szerintem zseniális a filmben ez a fickó. Ez a hátborzongató alulértékelt film az egyik kedvenc horrorfilmem, amely Stephen King regényén alapul. Ebben a filmben látható és hallható speciális effektusok, valamint a sminkek a legmodernebbek voltak a film készítésének idején, azaz 1996-ban, és még évtizedekkel, vagy csak jó pár évvel később is nagyon jók maradtak. A filmben Billy lánya kivételével minden karakter korrupt... több»
Bárki bármikor Ted Bundy sorozatgyilkossá válhat...
Ez a film nem akar nagyot durrantani, de mégis akkorát szól, mint a nagyágyú. Szerényen a maga módján, lassú tempójú párbeszédeken keresztül mutatja be egy normális és egy átlagos négygyermekes családban felnövő ember sorozatgyilkossá való válásának, teljes átalakulásának történetét, tetteinek mibenlétét, annak ok-okozati összefüggését körüljárva. Számomra nagyon üdítő volt végre egy jó filmet látni, jó színészekkel és nagyszerű alakításokkal. Nincsen értelmetlenül alkalmazott CGI technológia belekeverve ebbe a filmbe, vagy béna túlzásba vitt akciójelenetekkel felturbózás. Már egy ideje ki voltam, vagyok éhezve egy jó filmre. Épp most nyitottam ki a csipszes zacskómat, téptem fel egy nagy tá... több»
2024. 01. 22.
Meseszerű romantikus álomvilág véres való világgal...
Na kérem szépen, hát így kell fantasy filmet csinálni. Ez egy csodálatosan összerakott film, amely spanyol és mexikói koprodukcióban készült. Amúgy nem nagyon vagyok oda az ilyen típusú filmekért, mert azt a Marvel-féle univerzum ledegradálta, annullálta számomra. Szerencsétlen amerikaiak pedig erőltetik azt, ami nem nagyon megy nekik, bohócok módjára gyártják (mit gyártják, f*ssák, szinte már-már klónozzák, kopifájl) ezeket az egy kaptafára készülő, egye unalmasabb fantasy filmjeiket. Szerencse, hogy itt van ez a film, mely elé érdemes beülni a moziba, abban az esetben, ha fantasy film kedvelő vagy, vagy ha egy kis különlegességre, unikumra vágyódsz. Le a kalappal a készítők előtt, minden t... több»

73 A méhész  (2024)

2024. 01. 21.
Szegény méhészek, ez kegyetlen...
Szegény méhészek... Ez egy kegyetlenül véres, szadista film lett. Én kérek elnézést e szép és ősi, nagy tradíciókkal bíró nemes szakma képviselőitől. A film maga szánalmas és nevetséges egyszerre, hogy egy fecske hogy csinál nyarat az Antarktiszon, azaz egy méhész (Jason Statham) fegyver nélkül, hátrakötött kézzel és becsukott szemmel elbánik az amerikai hadsereggel, az FBI és a SWAT embereivel és a különleges erők és kommandósok dandárjával, ebben a már-már hihetetlenül meseszerű és ostoba filmben. Sajnos nagy igény van az ilyen filmekre. Azt hiszem, hogy az amerikaiak, és persze nem csak ők, hanem más nemzetállamokban élő emberek tele vannak feszültséggel. Ebben a modern korban a XXI. száz... több»
1
2024. 01. 20.
Vadlovak tapossák a Natura 2000 besorolású védett, széleslevelű csenkeszt...
Szívroham elkerülése végett a fanatikus természetvédők ne nézzék meg ezt a filmet, mivel a filmben szereplő állatok, vadlovak tapossák és lelegelik a szigorúan védett „Natura 2000” besorolású réten, Pentezug „ex lege” mocsár és láp faunájában élő rendkívül ritka előfordulású széleslevelű csenkeszt, és váltakozólevelű csenkeszt. Az őshazájukban, Mongóliában a filmben látható vadlovak a kihalás szélére kerültek. Populációjuk a világ lótenyésztői körében a nulla felé kezdett el tendálni. Persze mi, magyarok ebben is az élen járunk, előre megyünk, nem hátra, és megmentjük ezeket a lovakat a biztos kipusztulásuktól, a kihalásuktól, tehát Magyarország fontos szerepet játszik itt is. Teszik ezt a m... több»
2024. 01. 19.
Nagyon vicces, halálra röhögtük magunkat... (-: :-)
Felülmúlhatatlan alkotás abból a szempontból, hogy ennél viccesebben állatokat ábrázolni, a flóra és a fauna eltérő és egyben rendkívül különleges viselkedéseit megjeleníteni filmvásznon már-már szinte lehetetlen küldetésnek tűnhet azok számára, akik hasonló film készítésébe vágnák fejszéjüket, legyen az bármennyire is éles. Gyerekkorom óta mindig is szerettem az állatokat, legyenek azok halak, kétéltűek, hüllők vagy emlősök, pókok, ízeltlábúak, rovarok, csigák, medúzák. Éljenek akár földön, vízen, levegőben, föld alatt vagy a meder fenekén az iszapban. Rendkívül széles az élővilág repertoárja, az ökoszisztéma varázslatba ejtő világa. Ez a film, mely besorolása szerint dokumentumfilm, vicces... több»
2024. 01. 18.
Mai szemmel is egy zseniális film
Időnként erőt veszek magamon, és elhatározom magamat arra, hogy megnézzek egy régebbi, napjainkhoz képest évtizedekkel (vagy akár fél-egy évszázaddal) korábban készült filmet. Így esett a választásom erre az 55 évvel korábban készült amerikai filmdrámára, az Éjféli cowboyra. Maga a film története egyszerű. Egy magát selyemfiúnak beállító, jóképű és daliás texasi cowboy New Yorkba utazik, hogy karriert csináljon oly módon, hogy idősebb hölgyek boldoggá tegyen pénzért cserébe. Joe Buck (Jon Voight) vadászata során egy pubban összeismerkedik egy nem éppen jó fizimiskával rendelkező kisstílű piti bűnözővel, Ratso Rizzóval (Dustin Hoffman). A két pasi összebarátkozik, és együtt szövögetik tervüke... több»
2024. 01. 17.
Felhők felett 4 méterrel...?
Ez a film a „Felhők felett 3 méterrel” című nagy sikerű romantikus film folytatása. A film készítői rátettek egy lapáttal az előző történetre, így akár ennek a filmnek a címe a „Téged akarlak” helyett a „Felhők fölött 4 méterrel” találóbb lenne. Ez egy romantikus szerelmes film ,a végén drámai elemekkel fűszerezve, mely egy vad utcafiú és egy goa lány szerelmi történetét meséli el. Modern kori Shakespeare-dráma a huszonegyedik században. Adott egy önfejű, fiatal srác, akit senki sem képes megállítani. Nem bírja uralni az érzéseit, nem tud uralkodni a szorongásán, mindenkit és mindent ököllel összever, összetör. Az előző részben a jó lány és az utcai fiú szakítottak. A srác most szerelembe es... több»
2024. 01. 16.
Road Movie magyar módra
Ez a film egy igazi road movie magyar módra, amcsi filmek mantrájára, vagy inkább mintájára, akartam volt mondani. Játszódik egy kicsit országunk Budapest fővárosában, és egy kicsit Magyarország nagy Balaton tengere körül. Szép tájakon fut a történet maga, ahol is egy az esküvője elől elmenekülő csinos menyasszony beül egy taxiba, remélve azt, hogy ez minden problémáját megoldja, hogyha visszamegy a múltba, a múlt helyszíneire. Ennek a taxinak a volánja mögött egy fiatal ember ül, aki feladva jogi tanulmányait az egyetemen, taxisnak áll inkább. Talán Ő is menekül valami elől, de ez most nem számít, mivel nem ezen van a fő hangsúly (de akkor mi alapon ad ennyi tanácsot a lánynak?! Bukott tanu... több»
2024. 01. 15.
Vad utcafiú és egy gazdag lány szerelmi története erőszakkal, motorbiciklikkel...
Ez egy romantikus szerelmes film a végén drámai elemekkel fűszerezve, mely egy vad utcafiú és egy gazdag lány szerelmi történetét meséli el. Amolyan modern kori Shakespeare-dráma, azaz Rómeó és Júlia reinkarnációja a huszonegyedik században. Adva vagyon egy fiatal srác, aki „hatalmasat” játszik, és semmi és/vagy senki sem képes megállítani. Nem bírja uralni az érzéseit ,nem tud uralkodni a szorongásán, mindenkit és mindent ököllel összever, összetör (nekem ez kicsit nevetséges). A jó lány és az utcai fiú, aki nem tartja tiszteletben a szabályokat, természetesen szerelembe esnek. Nagyos sok akadályon mennek keresztül, hogy együtt maradjanak, de a végén végül is nem maradnak együtt (a film leg... több»