Fantasztikus A vadnyugat születése után találkoztam egy hozzászólást követően ezzel a remek sorozattal. Teljesen beszívott. Ebben sokkal több romantika van, mint az általam említett A vadnyugat születésében. Aki szereti a jó westernfilmeket, sz.tem ne hagyja ki. A színészek teljesen beleélik magukat a szerepeikbe.
Ezen sorozatok örömére esélyt adok az 1923-nak is. :)
10/6 Egynek elment. Esetleg, ha lesz 2. része, és tényleg Yayan Ruhian is szerepelne benne, na arra kíváncsi lennék. Ha valaki, akkor ő aztán tud bunyózni.
10/8 Nagyon meglepett a film. Nekem tetszett. Igaz, a vége picit már túlzás volt. Érdekes, de nekem is kb. a film felénél a Rekviem egy álomért című film jutott eszembe. Mindenesetre ilyen filmet, vagy ehhez hasonlót én még nem láttam.
Jó film, de a dán-holland-féle Látogatást nem übereli. Ennél a vége máshogyan alakul, ami talán nem is baj. Itt is van azért feszkó rendesen. A különbség az, hogy a dán verzió végén kb. 20 percig ültem némán a fotelben, annyira felkavart.
Letoltam én is egybe. Az első évad nekem is jobban tetszett, de ez is nagyon komoly volt. Igazából még mindig nem tudom az igazságot, mert ha tényleg úgy viselkedtek a szülők, ahogyan a fiúk elmondták ,akár tényleg lehet hivatkozni önvédelemre, ami miatt az első tárgyalás végén majdnem össze is jött. (1 hajszálon múlott, hogy ne helyezzék őket szabadlábra). Viszont ha az egész sztorit csak kitalálták (amit egy ideig teljesen jól adtak elő), na az akkor egy nagyon kemény és brutális gyilkosság. Nagyon komoly.
Megnéztem.
Nekem is jobban tetszett az Életben maradtak. Nyilván itt az effektek miatt azért az ember ad neki egy esélyt , meg csak kíváncsi rá , hogy mit hoznak ki belőle. Nem lett azért rossz szerintem, de ezt akkor tudod meg, ha elkezded nézni. :)
89 1883 (2021)
A vadnyugat születése után találkoztam egy hozzászólást követően ezzel a remek sorozattal. Teljesen beszívott. Ebben sokkal több romantika van, mint az általam említett A vadnyugat születésében. Aki szereti a jó westernfilmeket, sz.tem ne hagyja ki. A színészek teljesen beleélik magukat a szerepeikbe. Ezen sorozatok örömére esélyt adok az 1923-nak is. :)