Rólam

Filmrajongóként hiszem, hogy minden film egy új világ kapuja. Kedvelem a legkülönbözőbb műfajokat, legyen szó klasszikus drámákról, izgalmas sci-fi kalandokról, mélyreható dokumentumfilmekről vagy könnyed vígjátékokról. Számomra a mozi nem csak szórakozás, hanem egy eszköz az érzelmek megértésére, az emberi tapasztalatok széles spektrumának felfedezésére, és a kultúrák közötti hidak építésére.

 

Gyakran merülök el a filmek finom részleteiben, értékelem a rendezői szándékot, a színészi alakítások mélységét, és a vizuális történetmesélés erejét. Mindig keresem az új inspirációkat és perspektívákat, amelyeket a világ minden tájáról érkező filmek nyújthatnak.

60 A kaptár  (2026)

2026. 11. 11.
Nekem az új A kaptár addig volt a legerősebb, amíg még alig mutatott valamit. A hóviharban araszoló autó és az üres utcák már önmagukban nyugtalanítóbbak voltak, mint néhány későbbi ijesztés. Jó ötlet volt egy futárt tenni a történet közepébe. Bryan csak le akarja tudni az utolsó fuvarját, aztán olyan helyzetbe kerül, ahol egy rossz döntés is elég ahhoz, hogy minden még rosszabbra forduljon. Néha legszívesebben rákiabáltam volna, hogy oda ugyan be ne menjen, de közben fogalmam sem volt, én merre indulnék a helyében. Ahogy egyre több lett az akció, nálam valamennyit veszített a feszültségéből. Az elején egy sötét folyosó látványa is elég volt ahhoz, hogy összeszoruljon a gyomrom. Később már i... több»
2026. 11. 10.
A Wildwoodban nekem a stop-motion volt a legnagyobb élmény. Egészen fantasztikus, ahogy a kézzel készült bábok és díszletek életre kelnek. Egy kabát gyűrődése, az erdő részletessége, a bábuk mozdulatai vagy a kameraszögek mind olyan apróságok, amelyektől elhittem, hogy ez az erdő tényleg létezik. Néha azon kaptam magam, hogy a jelenet hátterét figyelem, mert ott is mindig volt valami, amin megakadt a szemem. Közben Prue története is végig lekötött. Bármilyen nagyra nő körülötte a kaland, ő csak haza akarja hozni az öccsét, és ettől nekem az egész mesének valódi tétje lett. Imádtam, hogy az erdő egyszerre gyönyörű és nyugtalanító; kíváncsi voltam, mi van a következő kanyar mögött, pedig néha ... több»
2026. 10. 13.
Majdnem...
Guy Ritchie filmjei mindig nagy izgalommal töltenek el, viszont a Szürke zóna most nem hozta azt az élményt, mint amit kedvenc rendezőmtől vártam. Szeretem, amikor a filmjeiben a pörgős történet, a karakterek közötti csipkelődés és a váratlan fordulatok összeállnak egy olyan egésszé, aminek minden percét élvezem. Itt nekem éppen ez a plusz hiányzott. Lendületből és akcióból nincs hiány, mégis többször éreztem azt, hogy jobban érdekel, milyen jelenet következik, mint az, hogy mi lesz a szereplőkkel. A lazaság önmagában kevés, ha közben nem igazán tudok kötődni senkihez. Nem mondanám rossz filmnek, egy esti kikapcsolódásra elmegy, de Ritchie-től ennél emlékezetesebbet vártam. A stáblista után ... több»
2026. 10. 01.
De minek...
A Nyolclábú követők után egyetlen kérdés marad: ezt minek kellett elkészíteni? Az influenszerekre támadó pókok ötlete egy poénnak elég, egy egész filmhez viszont kevés. Horrorhoz nincs elég feszültség, vígjátékhoz nincs elég humor, a kettő között pedig elveszik minden, amiért érdemes lenne nézni. Nem vártam mesterművet, csak egy szórakoztató, vállaltan bugyuta filmet. De a bugyutasághoz is kell ötlet és lendület. Itt mintha a készítők az alaphelyzet kitalálása után már csak a játékidőt akarták volna kitölteni. #amásikmami
2026. 09. 07.
Spielbergtől ennél sokkal többet vártam
Spielbergtől ennél jóval többet vártam. A leleplezés napja látványos és technikailag profi, de meglepően kevés benne az igazi feszültség, a rejtély és az a bizonyos filmes varázs, amit ettől a témától és ettől a rendezőtől várna az ember. A 145 perces játékidő indokolatlanul hosszúnak érződik, a történet több ponton szétesik, a finálé pedig inkább hatásvadász, mint valóban erős. Emily Blunt jó, de ő sem tudja megmenteni a filmet az üresjáratoktól. Nem rossz, csak fájóan középszerű. Remélem, a következő témán, amihez nyúl, nem fog érződni a rendező fáradtsága...