A 10 leghitelesebb horrorfilm, melyeket máig nem emésztettünk meg

Hosszan lehetne vitatkozni azon, mitől is működik jól igazán egy horrorfilm, illetve az sem mellékes kérdés, hogy mitől válik emlékezetessé egy ilyen produkció. Az alábbi filmek azonban enyhén szólva is gondoskodtak arról, hogy egy darabig ne is feledkezzünk meg róluk. Vigyázzatok, a listán olyan produkciók is szerepelnek, melyek rendkívül felkavaróak, ezért megtekintésüket semmilyen korosztály számára nem ajánljuk.

#10

65 Hívatlanok  (2008)

(15) (13)

horror | misztikus | thriller

A fiatal pár romantikus éjszakája rémálomba fullad, mikor három ismeretlen, maszkos alak jelenik meg az ajtójukban. Az idegenek üldözőbe veszik a párt, akik minden erejükkel azon... több»

A rendező, Bryan Bertino elmondta, hogy a film alaptörténetét Sharon Tate színésznő kegyetlen meggyilkolása szolgáltatta, amelyet a Manson-klán tagjai követtek el. A megvalósítás pedig ehhez mérten egészen kegyetlen lett.
#9

71 Ideglelés  (1999)

(46) (30)

horror | misztikus

HBO Max | Netflix

1994-ben egy októberi napon három egyetemista elhatározza, hogy filmet készítenek a hírhedt Blair-i boszrokányról, azonban nyom nélkül eltűnnek az erdőben. A kézkikamerájuk egy... több»

A "found-footage" műfajának legkiemelkedőbb darabja, amely annyira hitelesre sikeredett, hogy a megjelenést követően sokan valóságosnak hitték a produkciót. Ez a horror támasztotta fel a műfajt, már csak ezért is mérföldkőnek tekinthető.
#8

horror | rövidfilm

Rövidfilm, amely egy szamuráj jelmezbe öltözött perverz mániákus áldozatának fokozatos negyedelését és boncolását mutatja be. Nincs cselekmény. Állítólag egy igazi... több»

Rendező: Hideshi Hino
Szereplők: Hiroshi Tamura, Kirara Yûgao
A film teljesen kimaxolta a "gore" fogalmát, ennél megrázóbbat aligha alkottak még ebben a műfajban. A film brutalitása az elviselhetetlenség határát súrolja, de talán még közelebb járunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, át is lépi azt, nem is egy alkalommal.
#7

56 Cannibal Holocaust  (1980)

(15) (20)

horror | kaland

1979-ben négy dokumentumfilmes eltűnt a Dél-Amerikai dzsungelben miközben filmet forgattak a kannibalizmusról? Hat hónappal késõbb a New York Egyetem és a Pan American Broadcasting... több»

Egy teknőbéka kizsigerelése, a naturalista szexjelenetek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ezt a filmet ne is felejtsék el a nézők egy ideig. Hét állatot mészároltak le a film miatt egészen kegyetlen módon. Tíz nappal a milánói bemutató után a Cannibal Holocaustot egy helyi bíró parancsára elkobozták, Ruggero Deodatót pedig obszcenitással vádolták meg. Mivel minden másolatot át kellett adni a hatóságoknak, a filmet más országokban csak kalózváltozat formájában láthatták a nézők.
#6

82 Ghostwatch  (1992)

(3)

dráma | horror | misztikus | thriller

Egy hátborzongató szellemtörténet egy dokumentumfilm stílusában és igényével. több»

A film annyira hitelesre sikeredett, hogy a premier során közel 30 ezer telefonhívás érkezett a BBC-hez, amelyben a nézők felháborodásukat fejezték ki. A dokumentarista stílus a fikció minden elemét valahogy nagyon valóságossá teszi.
#5

horror | road movie | thriller

Három hátizsákos turistát, akik az ausztrál vadonban rekedtek, egy szadista és pszichopata helyi lakos elviselhetetlen kínzások pokoli rémálmába taszít. több»

Greg McLean karakterét Bradley John Murdoch és Ivan Milat ausztrál gyilkosok inspirálták, akik a valóságban hasonló módon szedték áldozataikat. Ha ennek tudatában nézed, az élmény még sokkolóbb lesz, pedig egyébként sem könnyű darab.
#4

63 A halál 1000 arca  (1978)

(6) (1)

dokumentum | horror

A sokkoló dokumentumfilm emberek baleseteit, emberi életek pillanatok alatt történõ elmúlását mutatja be mindenféle félrebeszélés és finomkodás nélkül. A késõbb sorozattá... több»

Az áldokumentarista hangvétel miatt többen azt gondolták, hogy a film egyes jelenetei valóságosa, ebben pedig van is némi igazság. A majom lemészárlásra, illetve a repülőgépes jelenet csakugyan megtörténtek. Figyelem, ha valamiért rászánnád magad erre a filmre, nassolnivalót ne készíts be magad mellé.
#3

72 A rítus  (2011)

(13) (7)

dráma | horror | misztikus | thriller

Az ifjú, de máris szinte hitehagyott pap, Michael Rómában megismerkedik az ördögűzés rémisztő misztériumával. Lucas atya a természetfölötti legsötétebb oldalával kell, hogy... több»

Mikael Hafstrom filmjét maga a Katolikus Egyház, illetve a Gary Thomas atya munkásságát, aki szintén számos tanáccsal látta el a film egyik főszerepét alakító Anthony Hopkinst. Ettől a filmtől garantáltan ki fog verni a víz.
#2

87 Démonok között  (2013)

(125) (15)

horror | misztikus | thriller

HBO Max

Ed és Lorraine Warren feljegyzéseiből ismert annak a családnak a története, akik egy világtól elzárt, tanyasi házban éltek, és egyre félelmetesebb paranormális eseményeknek... több»

Mondani se kell, hogy a Warren házaspár a valóságban is számos hátborzongató jelenséget megtapasztalt, az pedig még félelmetesebbé teszi a Démonok között franchise-t, hogy az igazi Lorraine Warren tanácsadóként részt vett a munkálatokban. Oké, nyilvánvalóan tele van fikcióval, de a valós események inspirálta történet még így is hideglelős.
#1

85 Az ördögűző  (1973)

(50) (38)

horror

HBO Max

A fiatal Regan testét megszállja az ördög. Édesanyja, Chris értetlenül áll a dolog előtt, és az orvosok segítségét kéri lánya gyógyításában, akik minden lehetséges... több»

Egy 1949-ben, Marylandben eset szolgáltatta William Peter Blatty regényének alapját. Egy bizonyos Roland Doe, másutt Robbie Mannheim nevű fiúral számoltak be az akkori lapok, akiről családja úgy vélte, hogy démoni erő szállta meg. Sokkoló jelenetei miatt nem véletlen, hogy máig minden idők egyik legfélelmetesebb horrorjaként tartják számon.