Nem hiába a pozitív kritikák, a nézők özönlöttek a Thor 3-ra az amerikai mozikba.
Parádésan kezdte meg mozis szereplését a Thor: Ragnarök. Taika Waititi filmje a Marvel moziverzumának hetedik legjobban nyitó filmje lett Észak-Amerikában a maga 121,5 milliós bevételével, de még ennél is jobban szerepelt világviszonylatban. A harmadik Thor mozi egyetlen hétvége alatt 427 (!) milliót kaszált, ebből pedig egy-két hónapon belül csont nélkül meglehet az akár 1 milliárdos bevétel. Ezzel a bevétellel alaposan kentere beverte a korábbi Thor-filmeket, ugyanis míg az első rész 65, a második 85 millióval nyitott. Ráadásul a nézőkön kívül a kritikusok imádták a filmet, mely jelenleg 93 százalékon áll a RottenTomatoes kritikaösszesítő portálon.
Ellenben nem aratott osztatlan sikert az újságírók körében a Mila Kunis főszereplésével bemutatott Rossz anyák karácsonya. A 2016-os Rossz anyák folytatása némileg gyengébben kezdett az első részhez képest, de a 17 milliós nyitóhétvége alapvetően nem rossz egy alapvetően inkább nőknek szánt vígjátéktól. A Rossz anyák bőven 100 milliós bevételt felett fejezte be mozis szereplését, és bár ezt a sikert valószínűleg nem fogja megismételni a folytatás, annyira épp elegendő lesz, hogy elkészülhessen a harmadik epizód.
Egyéb országos premier híján az élmezőnyben nem sok változás történt. A dobogó harmadik fokát a Fűrész: Újra játékban szerezte meg 6,7 millióval, míg három héttel a premierjét követően a Tyler Perry's Boo 2! A Madea Halloween nem fért be a legjobb három közé. Az idei év egyik legnagyobb bukása, az Űrvihar csak az ötödik, 120 milliós költségvetése mellé Észak-Amerikában csak 28 milliót tudott felmutatni.
A top10-es bevételi listát idelent találjátok.
88 A bátrak (2017)
(8) (3)
akció | dráma | életrajzi | katasztrófafilm
TV-ben (Moziverzum, csütörtök 01:33)
Minden férfi egyformának teremtetett, csak épp néhányukból tűzoltó lesz. Egy igaz történeten alapuló film a Granite Mountain térségében kitört erdőtűz során dolgozó... több»
Szereplők: Jeff Bridges, Jennifer Connelly, Josh Brolin, Miles Teller, Taylor Kitsch
85 Szárnyas fejvadász 2049 (2017)
(67) (25)
akció | dráma | misztikus | sci-fi | thriller
2019-ben a replikánsok után vadászó szárnyas fejvadászok egyike különös felfedezést tett. Harminc évvel később egy másik fejvadász, az LAPD tisztje, K (Ryan Gosling) egy... több»
Szereplők: Harrison Ford, Ryan Gosling, Jared Leto, Robin Wright, Edward James Olmos
66 Köszönjük, hogy a hazáját szolgálta! (2017)
(3) (7)
A film bepillantást nyújt az Egyesült Államok hadseregének katonáinak életébe, akiknek a szolgálatból hazatérve meg kell küdzeniük néhány traumatikus élménnyel. több»
74 Boldog halálnapot! (2017)
(65) (10)
A Bloomhouse produkciós cég a Whiplash, a Széttörve és a Tűnj el! sikere után egy újabb eredeti és izgalmas filmmel lepi meg a mozinézőket, melyben egy egyetemista lány újra... több»
Szereplők: Jessica Rothe, Israel Broussard, Ruby Modine, Charles Aitken, Rachel Matthews
58 Űrvihar (2017)
(34) (8)
akció | katasztrófafilm | sci-fi | thriller
Netflix
A klímaváltozás biztos és elkerülhetetlen. És semmi kétség: a Föld lakóinak az életébe kerülhet. A rémítő lehetőség végre szövetségbe kényszerítette a világ... több»
52 Tyler Perry's Boo 2! A Madea Halloween (2017)
(3)
dráma | romantikus | vígjáték
Madea most a törvény elől menekül. Mivel nincs jobb lehetősége, barátjához, Bamhez fordul, aki éppen egy műtét miatt lábdozik, és nincs igazán képben a történéseket... több»
Szereplők: Cassi Davis, Rhonda Davis, Tony Hightower, Maurice Lauchner, Dorsey Levens
67 Fűrész: Újra játékban (2017)
(34) (11)
Tíz év telt el a hírhedt sorozatgyilkos, John Kramer (Tobin Bell) halála óta. A módszeres kegyetlenségéről elhíresült Fűrész azonban újra rettegésben tartja a város lakóit:... több»
Szereplők: Tobin Bell, Laura Vandervoort, Callum Keith Rennie, Matt Passmore, Brittany Allen
68 Rossz anyák karácsonya (2017)
(32) (7)
Amynek, Carlának és Kikinek komoly hívásokkal kell szembenéznie, miután anyukáik úgy döntenek, meglátogatják őket a karácsonyi ünnepek idején. több»
Szereplők: Mila Kunis, Susan Sarandon, Kristen Bell, Christina Applegate, Christine Baranski
78 Thor: Ragnarök (2017)
(65) (42)
akció | fantasy | kaland | sci-fi | vígjáték
Disney+
A Marvel Studios új filmjében Thort pörölyétől megfosztva bebörtönzik az univerzum túlsó felén. Az idővel versenyt futva próbál visszajutni Asgardba, és megállítani a... több»
Szereplők: Anthony Hopkins, Matt Damon, Benedict Cumberbatch, Mark Ruffalo, Cate Blanchett