Az ezredforduló környékén volt egy időszak, amikor olyan világháborús mesterművek születtek, mint a Ryan közlegény megmentése vagy Az elit alakulat sorozat. Bár végül is ide sorolhatjuk a Pearl Harbor - Égi háborút, sőt akár még a 2010-es The Pacific - A hős alakulatot is, még ha ezek nem is arattak akkora sikert, mint a másik kettős. Viszont ezt követően már eléggé megcsappant a világháborús mozik száma, legutóbb a Dunkirknek és az 1917-nek örülhettek a téma rajongói. Igaz, ezek viszont messze nem az akcióra, hanem inkább a háború poklára igyekeztek fókuszálni.

Szóval a háborús filmek rajongói nincsenek igazán elkényeztetve, legalábbis ami a mennyiséget illeti. Éppen ezért minden olyan alkotás kiemelt figyelmet kap, ami valamelyik világháborúban játszódik. Most épp a Netflix mutatott be egy ilyet, ami ismét nem az akcióra koncentrál, sokkal inkább a szereplők állnak a középpontban.

Ez Az elfelejtett háború, Matthijs van Heijningen Jr. (ha ismerős a neve, az valószínűleg a 2011-es A dolog remake miatt lehet) rendező filmje, ami néhány napja debütált a legnagyobb streaming szolgáltató kínálatában. A történet Hollandiában játszódik és ugyanazon eseményeket mutatja be három különböző szemszögből: egy szövetséges repülő pilótája, egy német katona és egy holland ellenálló szemén keresztül.

A film három teljesen eltérő embert állít a középpontba, akiknek egészen mást jelent ugyanaz a háború. Egyikük életre-halálra szóló macska-egér játékot játszik a fák között a német őrjáratokkal, a másik őrlődik az ellenállás érdekei és a család védelme között, míg a harmadik minél többet megismer a német sereg kegyetlenségéből, annál jobban kételkedik saját elkötelezettségében a Führer iránt.

Mindezt éppen elegendő mennyiségű és elfogadható színvonalú háborús akcióval megfűszerezve, hogy még véletlenül se legyen olyan érzése az embernek, hogy épp csak a háború nem téma. Így Az elfelejtett háború egyszerre képes kiszolgálni a háborús akcióra szomjazó és az emberekhez közelebbi történetekre szomjazó közönséget is. És ez ritkaság.