Íme, a valaha készült 15 legijesztőbb Disney-film

A Disney neve ma már szinte egybeforrt a családbarát filmek és mesék fogalmaival, mindez azonban nem volt mindig így, a stúdió évekkel korábban teljesen más alkotói irányvonalak nyomán lepte vagy épp persze sokkolta a nézőket.

Na, jó a “sokkolni” szó talán mégis erős kifejezés, mindenesetre már az első olyan nagyvolumenű Disney megjelenésben is, mint a Hófehérke és a hét törpe is kifejezetten nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a történet sötétebb részei valóban ütősek legyenek. A stúdió szándéka viszonylag egyszerű: minél  komorabb, morbidabb és valóban sötétebb egy-egy momentum, az annál jobban kiemeli a történet fényes oldalát, nagyobb kontrasztot kölcsönözve a hősöknek.

A nyolcvanas években az élőszereplős produkciók kapcsán szinte “márkajelzéssé” vált, hogy a Disney nem fél attól, hogy igazán ideglelős filmeket tegyen le az asztalra, noha azt is meg kell jegyezni, hogy ezekben az időkben igencsak instabillá vált a stúdió helyzete, amit persze a kilencvenes évekre egy hatalmas fellendülés jellemzett, a Disney mesék pedig újra a reneszánszukat élték.

Csupán egyet emelnénk ki különösebben ebből a korszakból, mégpedig a Runaway Braint, amelyet az 1995-ös Bűvös kard előtt vetítettek le a mozikban. Mickey akkori legújabb kalandja annyira sokkolóra sikeredett sokak számára, hogy kis híján teljesen elvágta a Mickey Mouse szériát.

#15

akció | fantasy | kaland

Disney+

Jack Sparrow (Johnny Depp) felbukkanását ismét szerencsétlenségek és kalamajkák sora követi, többek között Will (Orlando Bloom) és Elizabeth (Keira Knightley) esküvőjének... több»

#14

animáció | családi | rövidfilm | sci-fi | thriller | vígjáték

Mickey-nek sürgősen pénzre van szüksége, ezért jelentkezik donornak  Dr. Frankenollie kétes kimenetelű kísérletéhez. Az igazi kaland azonban csak ezután kezdődik.   több»

#13

76 Hókusz pókusz  (1993)

(7) (5)

családi | fantasy | vígjáték

Disney+

Az egykor boszorkányként megégetett Sanderson nõvérek a XX. század végének egyik Halloween éjszakáján újra életre kelnek. A megelevenedett, szeleburdi boszorkányok, Winifred... több»

#12

családi | fantasy | horror | kaland | misztikus

Disney+

Dorothy úgy tér vissza Óz birodalmából Kansasbe, hogy képtelen a helyet kitörölni emlékezetéből, folyamatosan csak arról beszél és még aludni sem tud miatta. Mivel nagynénje... több»

#11

60 A fekete üst  (1985)

(2)

akció | animáció | családi | fantasy | horror | kaland

Disney+

A fekete üst című filmben a gonosz Kétszarvú Királyt elevenen dobták bele egy olvasztókamrába. Ezt követően minden erejével a Fekete Üstöt igyekszik felkutatni, mivel... több»

#10

77 Frankenweenie  (1984)

(2)

dráma | rövidfilm | sci-fi | vígjáték

Disney+

A kis Victor a tudomány segítségével feltámasztja halott kutyáját. több»

#9

fantasy | misztikus | thriller

A 30-as években egy karnevál érkezik egy amerikai kisvárosba, akinek vezetője azt ígéri, hogy aki belép hozzájuk, annak teljesül legnagyobb gyerekkori álma. Ám arról nem esik... több»

#8

80 Sárkányölő  (1981)

(5)

akció | fantasy | kaland

A Sárkányölő című kalandfilm egy fiatal varázslótanonc próbatételét ismerteti. Egy szegény ország követei felkeresik a hatalmas varázslót és segítségét kérik, mivel... több»

#7

57 Az erdei kápolna titka  (1980)

(2) (10)

családi | horror | misztikus | thriller

Egy erdei házba költözik egy család, akik egy volt lakó szellemével kerülnek kapcsolatba természetfeletti erők segítségével. több»

#6

57 A fekete lyuk  (1979)

(1)

akció | sci-fi

Disney+

A tudósokból álló csoport nyomozásba kezd, nem sokkal később rájönnek, nem csak a város hanem az egész bolygó veszélyben van. Egy ismeretlen intergalaktikus... több»

#5

családi | fantasy | kaland | misztikus | sci-fi

Disney+

A Menekülés a Boszorkány hegyre című kalandfilmben a Boszorkány-hegy közelében Bruno, a remete két ikergyereket talál. A fiú és a lány egy nevelőotthonba kerül, ám a sors... több»

#4

animáció | családi | fantasy | horror | vígjáték

Disney+

A Kenneth Grahame 1908-ban írt, The Wind in the Willows című könyve alapján 1949-ben készült animációs adaptáció után a Disney elkészítette Irving Washington The Legend of... több»

#3

79 Fantázia  (1940)

(8) (14)

animáció | családi | fantasy | katasztrófafilm | zenés

Disney+

A nyugati klasszikus zene nagy műveinek animált gyűjteménye, az absztrakt művektől a mitológia és a fantázia ábrázolásáig, valamint a történelem előtti, természetfeletti és... több»

#2

84 Pinokkió  (1940)

(24) (17)

animáció | családi | fantasy | musical | vígjáték

Disney+

Geppetto az öreg fafaragó egy nap úgy dönt, farag magának egy fabábút, mivel nincs igazi gyereke. Egy tündér azonban megszánja az öreget és életre kelti neki a Pinocchio nevű... több»

#1

64 A csontváztánc  (1929)

(2) (3)

animáció | családi | horror | musical | rövidfilm | vígjáték

Éjfélt üt az óra, a denevérek előjönnek az odújukból, a kutyák a teliholdat ugatják és két fekete macska egymással harcol a temetőben: a tökéletes idő, hogy négy csontváz... több»

Rendező: Walt Disney