Kétség sem férhet hozzá, hogy a mozitörténelem egyik legnagyobb klasszikusa a Vissza a jövőbe trilógia. Az időutazós kaland hatalmas rajongótáborral bír, talán még a készítői sem gondolták volna előzetesen, hogy végül ekkora siker lesz és ilyen kultusz övezi majd évtizedekkel később is. Pedig amikor Robert Zemeckis és Bob Gale még csak az ötlettel házaltak a stúdióknál, volt, ahol egyenesen őrültnek nevezték őket.

Történt ugyanis, hogy a legendás páros találkozót szervezett a Disney képviselőivel. Azok természetesen előzetesen elolvashatták a forgatókönyvet, így amikor a találkozó létrejött, a stúdió képviselői azonnal visszadobták az ötletet.

Erről Bob Gale egy interjúban mesélt, ahol elmondta, a Disney fejesei gondolkodás nélkül elutasították őket. Sőt, egyenesen botrányosnak tartották a film történetét. Úgy ítélték meg, hogy ők bizony ilyen filmet egyszerűen nem készíthetnek el. Őt és Bob Galet őrültnek nevezték, hiszen a filmben a vérfertőzésből csinálnak viccet.

Mint ismert, a Vissza a jövőbe története szerint Marty McFly véletlenül egy időgéppel visszautazik a szülei, George és Loraine tinikorába. Nekik úgy kellett volna találkozniuk és egymásba szeretniük, hogy a Loraine apja véletlenül elüti autóval George-t. Ám Marty félrelöki leendő apját a kocsi útjából, így őt ütik el, ő kerül az anyja tinikori hálószobájába és az anyja az apja helyett vele esik szerelembe.

Ez az alapötlet, amely körül a film egyik cselekményszála formálódik és bonyolódik. És ez az a rész, ami a Disney fejeseinek nem tetszett, illetve az, hogy Marty és az anyja egy autóban „randevúznak”, ahol Loraine meg is csókolja Martyt.

A Disneynek tehát nem tetszett az ötlet, de szerencsére volt más stúdió, amelyik nem volt ennyire szigorú. És a végeredmény a filmtörténelem egyik legnagyobb klasszikusa lett, ami pont úgy tökéletes, ahogy van.

kaland | sci-fi | vígjáték

SkyShowtime (2023.02.14.)

A fiatal Marty McFlynak, mint minden átlagos tinédzsernek, átlagos gondjai vannak a mindennakpokban. Egyvalami azonban megkülönbözteti őt a többiektől. Egyik legjobb barátja, Doki... több»