88 éves korában elhunyt Helen Siff amerikai karakterszínésznő, aki öt évtizedes pályafutása során számos filmben és televíziós sorozatban szerepelt – számolt be róla a The Hollywood Reporter.
A színésznő Los Angelesben hunyt el hosszú, fájdalmas betegség miatti műtét szövődményeinek következtében. Családja közleményében hangsúlyozta: „Azok, akik Helennel dolgoztak, nemcsak tehetséges előadóként ismerték, hanem olyan emberként is, aki minden forgatásra profizmust, elkötelezettséget és őszinte kedvességgel érkezett.”
Siff olyan filmekben szerepelt, minz a Rocky, a Karate kölyök, a Ne szórakozz Zohannal! és a Ave, Cézár! is. A televízióban rendkívül gazdag életművet hagyott maga után, szerepelt többek között a Lou Grant, a Dokik, a Modern család és a Félig üres című sorozatokban. Színpadi munkássága is jelentős volt, különösen az off-Broadwayn bemutatott Grandma Sylvia’s Funeral című darabban, ahol ő alakította Helgát.
Pályája elején ikertestvérével együtt szerepelt első reklámfilmjében, egy Subaru-hirdetésben 1976-ban. Családja szerint „ritka adottsága volt ahhoz, hogy még a legkisebb szerepet is emlékezetessé tegye.” Helen Siffet gyermekei, testvérei és számos unokája gyászolja, férje és egyik fia korábban hunyt el.
Nyugodjon békében!
