A Haláli bábjáték a várakozások alatt teljesített, továbbra is vezeti a mezőnyt a Crazy Rich Asians.
Mindössze 5,7 százalékot estek vissza a Crazy Rich Asians bevételei a premierhétvégéhez képest, így a Warner filmje továbbra is magabiztosan vezeti a bevételi toplistát. A film ezen a hétvégén újabb 25 milliót kaszált, így összbevételei már meghaladják a 80 milliót, és az óvatos becslések szerint is esélye van arra, hogy megduplázza ezt az összeget, ha pedig a nemzetközi terepen sem vall kudarcot, az év egyik legnagyobb sikere lehet annak fényében, hogy költségvetése mindössze 30 millió volt.
A dobogó második fokát ismét Jason Statham akciófilmje, a Meg – Az őscápa szerezte meg 13 millióval, de közel 40 százalékos zuhanással az előző hétvégéhez képest. A Warnernek mindenesetre nem lehet oka a panaszra, és nem csak azért, mert ismét a behúzta a toplista első két helyét, hanem azért sem, mert a produkció jelenleg már 400 millió felett járt világszerte. Így valószínűleg már csak idő kérdése, hogy hivatalosan is bejelentsék, amit Statham már pedzegetett a napokban, hogy elkészítik a folytatást.
Úgy tűnik, jól tette a Forum Hungary, hogy levette a premiernaptárból a Haláli bábjátékot, valószínűleg sejtették, hogy bukás lesz a dologból, és nem is tévedtek. Melissa McCarthy korhatáros vígjátéka csúnyán leszerepelt a tengerentúlon, ami a számokra lefordítva mindössze 10 milliós premierhétvégét jelent, ráadásul a közönség, és a kritikusok sem fogadták a kegyeikbe a filmet.
Ami a premierfilmeket illeti, a Haláli bábjáték mellett egyedül az A.X.L. fért be a top10-be, de a családi fantasy csak a kilencedik helyig jutott. A mezőny többi részében nem történt jelentős változás, a Mission: Impossible - Utóhatás továbbra is magabiztosan őrzi a pozícióját 538 milliós összbevétellel, a 22 mérföld és az Alfa azonban jelentősen visszacsúszott egy héttel a premierjük után. Míg előbbi film a hatodik, utóbbi a hetedik helyen zárta a hétvégét.
A bevételi listát és a pontos összegeket idelent találjátok.
42 Slender Man - Az ismeretlen rém (2018)
(19) (7)
Netflix
Eltűnt egy gyerek? Kétségbeesett szülők fésülik át az erdőt? Kiskorúak követnek el megmagyarázhatatlan gyilkosságokat? A felelős mindig ugyanaz: egy több mint két méter... több»
Szereplők: Javier Botet, Joey King, Annalise Basso, Jaz Sinclair, Julia Goldani Telles
64 Robotkutyám, AXL (2018)
(5)
akció | családi | kaland | sci-fi
Miles élete hatalmas fordulópontot vesz, amikor rábukkan a hadsereg egy szupertitkos technológiai kísérleti darabjára. több»
Szereplők: Thomas Jane, Ted McGinley, Patricia De Leon, Becky G., Lou Taylor Pucci
78 Csuklyások – BlacKkKlansman (2018)
(24) (14)
A mindig energikus és eredeti rendező, Spike Lee megtörtént eseményeken alapuló új filmje Ron Stallworth történetét tárja elénk. Ez a Colorado Springs-i rendőr volt az első... több»
Szereplők: Alec Baldwin, Adam Driver, Donald Trump, Topher Grace, John David Washington
72 Alfa (2018)
(20) (6)
TV-ben (TV4, csütörtök 01:33)
Húszezer évvel ezelőtt az élet bizonytalan volt és átmeneti. Az ősember törzsekben élt, vadászott, tüzet rakott, és az égiekben bízott. Keda fiatal még. Először indul a... több»
Szereplők: Morgan Freeman, Leonor Varela, Kodi Smit-McPhee, Natassia Malthe, Jens Hultén
55 22 mérföld (2018)
(18) (12)
Az elit CIA-ügynök külföldön teljesít szolgálatot, amikor szigorúan titkos és veszélyes küldetést kap. Az országból ki kell csempésznie egy rendőrtisztet, aki... több»
80 Barátom, Róbert Gida (2018)
(24) (28)
családi | dráma | fantasy | kaland | vígjáték
Disney+
Ebben a szívmelengető élőszereplős történetben egy fiatal fiú, aki számtalan kalandban vett részt a Százholdas Pagonyban kedves és szeretnivaló barátaival, mára felnőtt, de... több»
Szereplők: Ewan McGregor, Peter Capaldi, Brad Garrett, Hayley Atwell, Richard M. Sherman
87 Mission: Impossible - Utóhatás (2018)
(38) (26)
SkyShowtime | Max
A legjobb szándékok is visszaüthetnek később… A nagysikerű akció-thriller sorozat legújabb részében Ethan Hunt (Tom Cruise) és az IMF csapat (Alec Baldwin, Simon Pegg, Ving... több»
Szereplők: Tom Cruise, Simon Pegg, Alec Baldwin, Henry Cavill, Rebecca Ferguson
49 Haláli bábjáték (2018)
(9)
akció | krimi | misztikus | thriller | vígjáték
Egy olyan világban, ahol bábok és emberek egymás mellett élnek, - nem túl nagy harmóniában - , a levitézlett hekusból lett báb-magánnyomozó, Phil Phillips egy sorozatgyilkos... több»
Szereplők: Melissa McCarthy, Elizabeth Banks, Joel McHale, Maya Rudolph, Cynthy Wu
66 Meg – Az őscápa (2018)
(65) (28)
71 Kőgazdag ázsiaiak (Őrült gazdag ázsiaiak) (2018)
(3)
dráma | romantikus | vígjáték
Kevin Kwan bestsellere alapján készült az Őrült gazdag ázsiaiak, amely a New Yorkban lakó Rachel Chu-ról (Constance Wu) szól, aki barátjával, Nick Younggal (Henry Golding)... több»