Barátom, Róbert Gida (2018)

Tudom, nem leszek népszerű, de nem éreztem azt a varázst, amit a legtöbb kritika említett a filmmel kapcsolatban. A felnőtt Róbert Gida számomra teljesen karakteridegen; értem, hogy azt példázza, hogy a játék nélküli, csak a munkáról és kötelességrő... teljes kritika»

Az elején volt bennem egy minimális előítélet, hogy a gyerek mese tovább gondolása nem olyan jó ötlet, A Tarzan legendájánál pl.: nem vált be az ötlet erősen gyenge lett. A film viszont mindenben meggyőzött, úgy gondolom, hogy A.A Milne is boldog le... több»nne egy ilyen folytatást látva. Nagyon mély, és érzelmes volt az egész film sok helyen még én is megkönnyeztem. Hálistennek a karakterek megőrizték eredeti jellemüket, így visszarepültem kicsit a gyerekkoromban. Ráadásul humorral is fűszerezték a dolgokat, de azt is megfelelő arányban. Szóval tetszett az az alapszituáció, hogy Róbert Gida aki mindig is vidám gyermek volt szeretett játszani a Százholdaspagony lakóival, a hirtelen felnőtté válás miatt megfeledkezett barátairól, nem boldog felnőttként tengeti a napjait, de egy hirtelen újra találkozás visszaadja a régi boldogságot. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Egy nagyon aranyos alkotás, arról hogy a felnőtt életben mi mindenről megfeledkezik az ember, de Mackónak sikerül ezt visszahozni.

Kedves történet Micimackóról, azt meg kell hagyni, méltón tiszteleg előtte. Mégis lehetett volna ez jobb is kicsit. Tetszett, mert felébreszti a felnőttben a gyereket, de mégis azért ez a film inkább gyerekeknek készült. Nagyon kis cukik voltak a plü... több»ssfigurák benne, nem hatott műnek, valóban játék jellegük volt és a Százholdas Pagony is olyan volt, mint a mesekönyv illusztrációi. Egynek elment ez a mesés rajzfilm.

Két olvasmányélményem alapján (A. A. Milne: Már túl késő..., és C. Milne: Róbert Gida emlékei.) nehezen tudom elképzelni, hogy ez a savanyú matematikus szobatudós képes volt megírni az egyik legjobb gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt remek élményt nyújtó Micimackó köteteket. A külföldi sikerhez nagyban hozzájárulhatott, hogy Walt Disney „rácuppant” a témára és a stúdiója ontotta magából az aranyos figurákkal telerakott filmeket. A magyarországi sikerben pedig elsősorban Karinthy Frigyes először 1935-ben megjelent zseniális átdolgozása (direkt nem fordítást írtam!) szerzett elévülhetetlen érdemeket. Micimackó – már a név is mekkora telitalálat, hiszen az angol Winnie the Pooh magyar fül számára idegenül hangzó, kellemetlen hangokra asszociáló szókapcsolat – meghódította a világot, de mostanában Kínában be is tiltották. Most egy újabb bőrt húztak le róla, amely ugyan aranyos történet, de a „főhős” nimbuszát felesleges volt gyarapítani, hiszen akarva-akaratlanul eddig is mindenhol találkozhattunk vele. A piac – érzésem szerint – telítetté vált, bár egy újszülöttnek minden vicc új. A kitűnő Ewan McGregor remekül beilleszkedett a plüssfigurák közé, gyarapítva ezzel az amúgyis nagy számú élőszereplős animációs filmek számát. A kissé elcsépelt témaválasztás miatt nekem jobban tetszett a két Paddigton–os darab, de a Micimackó iránti szeretetem miatt megkapja tőlem a négy csillagot.

Imádom micimackó történetét, bármilyen formátumról is legyen szó. Ez a film viszont inkább felnőtteknek készült. Rendkívül komor és szomorú. Mintha a régi gyerekkori képzelt barátok egyfajta belső démonok kivetülései lennének. Szórakoztató keserédes történet amit érdemes megnézni.

Nálam nem teljesen érte el a kívánt hatást, de csalódást sem okozott. Félúton van a felnőtteket megérintő és a gyerekek figyelmét is felkeltő mozi között. Ezek alapján egy közepes értékelést érdemelne, de olyan eredetien adja vissza a karaktereit ( f... több»őleg Micimackót), hogy teljes mértékben elégedett vagyok vele. Hasonlítani legfeljebb az Én, Pán Péter c. filmhez tudnám hasonlítani, de attól sokkal barátibb és befogadóbb, könnyedén emészthető.