Bármennyire is hihetetlenül hangzik, de közel 41 évvel ezelőtt jelent meg a Menekülés New Yorkból, amelynek folytatására, a Menekülés Los Angelesbőlre tizenöt évet kellett várniuk nézőknek.

Most pedig biztató hírek is érkeztek a harmadik felvonásról. Bár a projektet még 2007-ben jelentették be, azóta meglehetősen csendes a produkció háza tája. Úgy tűnik, hogy a harmadik Menekülés filmet a Sikoly és az Aki bújt csapata vette kézbe, az viszont egyelőre kérdéses, hogy csakugyan folytatásról van-e szó vagy egy új rebootot kapunk majd.

A Bloody Disgusting magazin értesülései szerint az előző két részben főszerepet játszó Kurt Russell egyelőre nem kapott semmilyen megkeresést ezzel kapcsolatban, Andrew Rona és Alex Heineman producerek mindenesetre már ott vannak a fedélzeten.

A Menekülés New Yorkból annak idején rendkívül pozitív fogadtatásban részesült, a folytatás viszont nem igazán tudta már beváltani a hozzá fűzött reményeket.

akció | kaland | sci-fi

A jövőben járunk, Manhattan a világtól elkerített börtön, ahol a legvérszomjasabb bűnözőket tartják összezárva. A szökés lehetetlen. Így amikor az elnöki különgép épp... több»