Netflix: 11 népszerű tinisorozat, amit MOST streamelhetszA kép forrása: Netflix

A Netflix egyik erőssége, hogy igyekszik tényleg minden korosztályt és érdeklődési kört kielégíteni kínálatával. Ebbe beletartoznak a tinik is, akik az egyik legnagyobb sorozatfogyasztói réteg a világon. Számukra is rengeteg izgalmas sorozatot kínálnak, a nagy mennyiség miatt nem is könnyű eldönteni, melyikre érdemes időt szánni. Ebben segítünk mi, mutatunk 10 népszerű sorozatot, amit máris nézhetsz.

Kezdésnek mindjárt itt van a Lányok Derryből. A három évadot megért brit sorozat a ’90-es évek legelejére repíti vissza a nézőket. A középpontban egy 16 éves lány és barátai állnak, akik egy kisvárosi gimnáziumban tengetik hétköznapjaikat.

Az Elit az egyik legsikeresebb sorozat a Netflixen, amely eddig nyolc évadot ért meg. Az események egy elit iskolában játszódnak, ahová bekerül néhány munkásosztálybeli diák is. A két réteg közti különbség hamar kiütközik az iskola falain belül is, a feszültség pedig végül gyilkossághoz vezet.

Egy régi kedvenc romantikus film feldolgozás az eddig három évadot megért Az összetört szívek gimije (Szívtipró gimi). Az összetört szívek gimije egy fordulatos utazás egy csapat ausztrál tinédzser életébe és elméjébe. Egy titkos térkép felfedezése, amely feltérképezi a tanév összes romantikus kalandozását azonnal kitaszítottá teszi a térkép készítőjét, Amerie-t. Annak érdekében, hogy a hormonoktól túlfűtött tanulókat megfegyelmezze, az iskola vezetősége kötelezővé tesz egy szexuális felvilágosítási programot. Amerie-nek helyre kell állítania a hírnevét új barátaival, a kívülálló Quinnivel és Darrennel, miközben igyekszik megbirkózni az akadályokkal a szerelem, a szex és a szívfájdalom ösvényein.

Idén kapta meg harmadik évadját az Én és a Walter fiúk. A történet a tizenöt éves manhattani Jackie Howardot követi, aki egy tragikus balesetben elveszíti családját. Jackie maga mögött hagyja a kiváltságos és rendezett New York-i életét, és a vidéki Coloradóba költözik gyámjához – anyja legjobb barátnőjéhez, Katherine-hez, aki tíz gyereket nevel férjével, George-dzsal. Miközben beilleszkedik új, kaotikus vidéki otthonába, Jackie eltökélt szándéka, hogy álmára, a Princetonra való bejutásra koncentráljon... mindezt úgy, hogy közben a két nagyon különböző Walter testvér – a megbízható és könyvmoly Alex, valamint a titokzatos és problémás Cole – iránti érzelmeivel is meg kell küzdenie. Miközben próbál eligazodni új életében, az elnyomott érzések és a feszültségek azzal fenyegetnek, hogy mindent kibillentenek a helyes irányból. Vajon képes lesz-e hű maradni önmagához, és mégis megtalálja az idillt?

Az Én még sosem... is a romantikát helyezte előtérbe négy évadon keresztül. Devi egy modern, első generációs indiai-amerikai tinédzser lány, akinek meg kell vívnia a maga harcait a beilleszkedéshez. Amikor Devire rátalál a szerelem, addigi bonyolult élete újabb fordulópontok elé kerül.

Bár romantika is van a palettán, az Outer Banks sokkal inkább egy kaland-sorozat, amelyben egy csapat tinédzser legendás kincsek után kutat, idén jöhet az ötödik évad. A felnőttéválásról szóló Outer Banks egy csoport helyi tinédzser (közismert nevükön a Snecik) kalandjait követi nyomon az észak-karolinai Outer Banks vidékén Amikor egy hurrikán egész nyárra elvágja az áramellátást, egész sor olyan illegális tevékenység veszi kezdetét, amelyek a barátokat az életüket megváltoztató döntésekre kényszerítenek. A bandavezér eltűnt apja utáni kutatás, tiltott szerelmek, nagyértékű kincsvadászat valamint a Snecik és riválisaik között egyre fokozódó konfliktus egy rejtélyekkel átszőtt és kalandos nyarat kínál számukra, amelyet soha nem fognak elfelejteni.

Óriásit ment négy évadon keresztül a Szexoktatás. Egy tinédzser fiú, akinek az édesanyja szexterapeutaként dolgozik, szövetkezik egy középiskolai osztálytársával, hogy együtt szervezzenek meg egy underground szexterápiás csoportot az iskola falai között.

A Wednesday sem az a tipikus romcsi tinisori, hiszen ha van valami, ami távol áll Wednesday Addamstől, akkor az a romantika. A sorozat a kitaszítottakat (láthatatlanok, medúzák, sellők vagy bármi egyéb nem hétköznapi képességgel rendelkezők) tanító Nevermore Akadémián játszódik, ahol egyetlen nap sem múlik el titkok nélkül. Az eddigi két évadban Wednesday hol egy elszabadult hyde, hol pedig egy zombi ámokfutását próbálja meg megakadályozni a sajátos stílusában és módszereivel.

Idén kapta meg harmadik évadát a Puszi: Kitty. A Covey nővérek közül a legfiatalabb, Kitty az igaz szerelmet keresi távol az ottonától, miközben megpróbált többet megtudni édesanyjáról. Kitty Song Covey visszatér az utolsó évére a KISS-re. Értékes élményekben lesz része a barátaival, közelebb kerül koreai rokonaihoz, és nagy döntéseket hoz a jövőjével kapcsolatban. Meg kell határoznia a kapcsolatát is Min Hóval - ezúttal komolyan. De amikor váratlan leleplezések borítják fel terveit és veszélyeztetik kapcsolatait, Kittynek meg kell tanulnia elfogadnia a váratlant.

Végül, de egyáltalán nem utolsósorban a Cobra Kai - A karate kölyök öröksége is tökéletesen illik egy ilyen listára. Romantikát is csak nyomokban találunk, van viszont helyette sok-sok látványos bunyó. Daniel Larusso és Johnny Lawrence élete nem is alakulhatott volna ennél különbözőbben. Míg Danielből ismert és gazdag autókereskedő lett, addig Johnny élete megtört azon a bizonyos karatebajnokságon. Lecsúszott szerelőként tengeti az életét, és persze minden kudarcáért évtizedek múltán is Danielt okolja. Amikor Johnny beindítja az egykori hírhedt karate dojót, a Cobra Kai-t, Danielnek sem kell több, hogy feltámassza a Miagi Do-t. Kettejük, valamint gyerekei rivalizálása végül hat évadot ért meg, amely során lényegében az összes egykori Karate-kölyök szereplő feltűnt kisebb-nagyobb szerepekben. És a végére mindenki megkapja a maga méltó lezárását.

További friss hírekért és ajánlókért csak görgess tovább.

#10

vígjáték

Netflix

Egy 16 éves lány és barátai kisvárosi kalandjai a 90-es évek hajnalán. több»

#9

81 Elit  (2018)

(4)

dráma | krimi | thriller

Netflix

Amikor három munkásosztálybeli kamasz bekerül egy elit iskolába, a két csoport közötti feszültség végül gyilkossághoz vezet.  több»

#8

dráma | romantikus

Netflix

A Hartley High középiskola 20 évvel később. Új barátaival - a kívülállókkal, Quinnivel és Darrennel - Amerie-nek helyre kell hoznia a hírnevét, miközben a szerelem, a szex és... több»

#7

dráma | romantikus

Netflix

A történet a tizenöt éves manhattani Jackie Howardot követi, aki egy tragikus balesetben elveszíti családját. Jackie maga mögött hagyja a kiváltságos és rendezett New York-i... több»

#6

84 Én még sosem...  (2020)

(14) (5)

dráma | vígjáték

Netflix

Devi egy modern, első generációs indiai-amerikai tinédzser lány, akinek meg kell vívnia a maga harcait a beilleszkedéshez. Amikor Devire rátalál a szerelem, addigi bonyolult... több»

#5

88 Outer Banks  (2020)

(19) (5)

akció | dráma | krimi | misztikus | romantikus | thriller

Netflix

Négy fiatal az észak-karolinai Outer Banksben éli a tinédzserek szokványos életét. Az életük gyökeres fordulatot vesz, amikor a környékre lecsap egy pusztító erejű hurrikán,... több»

#4

87 Szexoktatás  (2019)

(36) (4)

dráma | vígjáték

Netflix

Egy tinédzser fiú, akinek az édesanyja szexterapeutaként dolgozik, szövetkezik egy középiskolai osztálytársával, hogy együtt szervezzenek meg egy underground szexterápiás... több»

#3

83 Wednesday  (2022)

(42) (11)

családi | fantasy | horror | krimi | vígjáték

Netflix

Az Addams Family modernizált élőszereplős feldolgozása, melyből megismerhetjük Wednesday Addams fiatalkori éveit. A sorozat executive producere Tim Burton. több»

#2

71 Puszi: Kitty  (2023)

(5)

dráma | romantikus | vígjáték

Netflix

A Covey nővérek közül a legfiatalabb, Kitty az igaz szerelmet keresi távol az ottonától, miközben megpróbált többet megtudni édesanyjáról. több»

#1

akció | dráma | sportfilm | vígjáték

Az 1984-es All Valley Karate Tournament után harminc évvel Johnny Lawrence újranyitja a Cobra Kai dojo-t, ami újból feltüzeli riválisát, Daniel LaRussot. több»