Közösség

Vélemény:

 

79 Sicario 2 - A zsoldos

(2018)

Sicario 2 - A zsoldos

 
MMcFly2015   2018.07.10 01:52
0

Nem az első részben megismert vonalat viszi tovább – helyette egy talán összetettebb, de gyengébben kivitelezett témát kapunk. Mivel a mérce magasan volt, sejthető volt, hogy a folytatás nem ér fel az elődhöz, de szerencsére még így is kijelenthető: a Sicario 2 egy kemény és jó film. Ezt leginkább az első 20 perc zsigeri ereje támasztja alá. A történetvezetés két cselekményszálat mozgat, amelyek később természetesen összefonódnak. Mindkét szál fenntartja az érdeklődést és a feszültséget, de a film egyre jobban eltávolodik attól a komor, realisztikus atmoszférától, ami az első részt kiemelkedővé tette. A legnagyobb erősség egyértelműen Benicio del Toro alakítása. Az ő jelenléte és játéka biztosítja azt az atmoszférát, amit az első részből sikerült átmenteni. A legnagyobb gyengeség viszont az utolsó 15 perc. Spoiler nélkül nehéz megfogalmazni, de a lezárás kínosan hat, és minden erejével egy „Sicario-széria” elindítását próbálja megalapozni – sajnos nem túl elegáns módon.