Ritkán látok ennyire lehangoló történetet. Van egy halom katonáné foglalkozású angol nő, az életük a laktanya és a férjeik köré szerveződik. Amikor a férfiak elmennek a háborúba (Afganisztán, azt hiszem), ott maradnak katonánéék. És akkor kezdeniük kell magukkal valamit, hiszen mik ők az uraik nélkül, semmik ugye. Úgyhogy pánikszerűen igyekeznek lefoglalni magukat, megpróbálkoznak a kötéssel, meg még 1-2 további hülye ötlettel is előállnak, de végül nyer az, hogy csináljanak kórust. És akkor csinálnak. És akkor van értelme az életüknek addig is, amíg visszajönnek az uraik, amikor majd már tényleg megint lesz értelme az életüknek. Az utolsó 40 perc környékén vannak valamiféle jellemfejlődéses szálak, ilyesmi, de addigra én már agyilag végleg kicsekkoltam ebből a középkori mentalitású asszonymeséből. Kovács Úristen Ákosnak ajánlom, szépen ábrázolja a női princípiumot.
Ritkán látok ennyire lehangoló történetet. Van egy halom katonáné foglalkozású angol nő, az életük a laktanya és a férjeik köré szerveződik. Amikor a férfiak elmennek a háborúba (Afganisztán, azt hiszem), ott maradnak katonánéék. És akkor kezdeniük kell magukkal valamit, hiszen mik ők az uraik nélkül, semmik ugye. Úgyhogy pánikszerűen igyekeznek lefoglalni magukat, megpróbálkoznak a kötéssel, meg még 1-2 további hülye ötlettel is előállnak, de végül nyer az, hogy csináljanak kórust. És akkor csinálnak. És akkor van értelme az életüknek addig is, amíg visszajönnek az uraik, amikor majd már tényleg megint lesz értelme az életüknek. Az utolsó 40 perc környékén vannak valamiféle jellemfejlődéses szálak, ilyesmi, de addigra én már agyilag végleg kicsekkoltam ebből a középkori mentalitású asszonymeséből. Kovács Úristen Ákosnak ajánlom, szépen ábrázolja a női princípiumot.