Az az igazság, hogy annak idején tévedésből láttam ezt a filmet, ugyanis egy másik, kicsit más műfajú, hasonló című filmet akartam megnézni. - Nem először, és nem utoljára jártam így, de azért nem sűrűn fordult elő. - Kicsit gyanús is volt, hogy a Művész moziba kellett rá betérni, s a film kezdetekor némiképp meglepő volt a szereposztása is. Figyelmetlen voltam, amikor a műsorújságban kinéztem.
Ennek ellenére tulajdonképpen nézhető film volt, s most hogy így elolvastam a leírását, kezd bennem felelevenedni a film. Hát épp ez a gond, hogy csak most elevenedik fel. Mert egyébként kicsit felejthető volt.
Az az igazság, hogy annak idején tévedésből láttam ezt a filmet, ugyanis egy másik, kicsit más műfajú, hasonló című filmet akartam megnézni. - Nem először, és nem utoljára jártam így, de azért nem sűrűn fordult elő. - Kicsit gyanús is volt, hogy a Művész moziba kellett rá betérni, s a film kezdetekor némiképp meglepő volt a szereposztása is. Figyelmetlen voltam, amikor a műsorújságban kinéztem. Ennek ellenére tulajdonképpen nézhető film volt, s most hogy így elolvastam a leírását, kezd bennem felelevenedni a film. Hát épp ez a gond, hogy csak most elevenedik fel. Mert egyébként kicsit felejthető volt.