Az Az új menedék hatalmas várakozással indult számomra, hiszen az első Greenland az egyik kedvenc katasztrófafilmem volt. Éppen ezért azonnal rohantam a moziba a premierre, de sajnos csalódást okozott. Az első rész feszült, érzelmes és végig izgalmas volt, míg ez a folytatás inkább lehangoló és sokszor kifejezetten unalmas lett. A film egyik legnagyobb hibája számomra a történetvezetés. Szinte egyik pillanatról a másikra kerülnek új helyszínekre, nincs igazán kibontakozás, átmenet vagy feszültségépítés. Olyan érzés volt, mintha fontos részek kimaradtak volna, és csak „átugrottunk” eseményeket, amitől az egész kapkodóvá és követhetetlenné vált. A tempó lassú, a feszültség, ami az első rész erőssége volt, szinte teljesen hiányzik. Gerard Butler hozza a megszokott formáját, de ez önmagában kevés ahhoz, hogy életben tartsa a filmet. A látvány ugyan néhol rendben van, de érzelmileg nem üt akkorát, mint az előző rész. A befejezést pedig kifejezetten nem értettem. Nem volt igazán lezárva, sőt inkább zavart hagyott maga után. Nem világos, miért kellett így „kiírni” a történetből; számomra ez a döntés teljesen indokolatlannak tűnt, és csak tovább rontott az összképen. Összességében az Az új menedék egy kihagyott lehetőség. Nem nézhetetlen, de messze elmarad az első rész színvonalától, és sajnos inkább felejthető élmény lett.