Downton Abbey: A nagy finálé

Csodás és egyben tökéletesen méltó búcsú volt egy hosszú éveken átívelő sorozat lezárása a harmadik nagyfilmmel. Jó volt látni a már igencsak korosodó szereplőket, akik oly sok epizódban szegeztek minket, Downton Abbey rajongókat, a képernyőhöz, és a... Teljes kritika

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

A Downton Abbey: A nagy finálé méltó búcsú a Crawley család történetétől, amely egyszerre tiszteleg a sorozat rajongói előtt és lezárja az elmúlt több mint egy évtizedes utat. A filmet Anglia ikonikus helyszínein forgatták, köztük a jól ismert Highcl... Teljes kritika

A nagy finálé számomra nemcsak egy film volt, hanem egy érzelmi utazás, ami méltó lezárást adott a sorozatnak. Minden jelenetben érezni lehetett a szeretetteljes figyelmet a részletek iránt. A ruhák, a díszletek, a kor hangulata mind visszarepítettek az 1920-as, 30-as évek eleganciájába. Ami igazán különlegessé tette a filmet, az a karakterek és a családi dinamika finom ábrázolása volt. Lady Mary sorsa, a család anyagi és érzelmi kihívásai, valamint a személyzet mindennapjai olyan mélységet adtak a történetnek, amit ritkán látni moziban. Érezhető volt, hogy minden szereplő megkapta a maga pillanatát, hogy elbúcsúzzon, legyen az humoros, megható vagy éppen drámai. A filmnek volt egyfajta nosztalgikus, mégis reményteli hangulata, ami tökéletesen illik egy lezáráshoz. Számomra ezért ez a rész kiemelkedett, egyszerre volt szívbe markoló, elegáns és emberi, a sorozat minden erényét összegyűjtve a vásznon. Ez a film egyszerre zárta le a történetet, és hagyott helyet a képzeletnek, hogy tovább vigyük a Downton Abbey világát a saját gondolatainkban.

Amikor beültem a moziba a Downton Abbey: A nagy finálé vetítésére, már az elején tudtam, hogy ez különleges élmény lesz. Az egész filmben érződött az a sajátos hangulat, ami a sorozatot és az előző filmeket is jellemezte, ugyanakkor végig ott lebegett a búcsú gondolata. A kastély, a gyönyörű jelmezek és a korhű részletek most is magával ragadtak, és már az első percektől kezdve éreztem, hogy méltó lezárása lesz ennek a hosszú történetnek. A cselekmény szépen összegezte a korábbi szálakat, és minden fontos szereplőnek adott valamiféle befejezést. Tetszett, hogy nem siették el a történéseket: volt idő elmélyülni az érzelmes pillanatokban, miközben a megszokott könnyed humor is jelen volt. Bár néhol éreztem, hogy inkább a rajongóknak készült a film, mint egy önálló alkotásnak, ez engem egyáltalán nem zavart, sőt, pont ettől volt igazán megható. A színészek teljesítménye ismét lenyűgöző volt. Mindenki hitelesen hozta a karakterét, és sokszor éreztem úgy, mintha régi barátokkal találkoznék újra. Különösen a megható búcsújelenetek ragadtak meg, amelyeknél tényleg nehéz volt nem elérzékenyülni. Összességében a Nagy finálé nem csupán egy film, hanem egy kerek lezárása volt egy egész korszaknak. Nem próbált többnek látszani, hanem egyszerűen elbúcsúzott egy világtól, amit annyira sokan megszerettek. Én úgy érzem, hogy ennél szebb búcsút aligha kaphatott volna a Downton Abbey.

A nagy finálé számomra egy méltó, mégis nosztalgiával teli búcsú volt ettől a világtól. A film végig azt sugallja, hogy semmi sem állandó. A pompás kastély falai között ugyan minden elegánsan és rendben zajlik, de a társadalmi változások, a gazdasági bizonytalanság és a családi konfliktusok lassan átalakítják mindazt, amit a sorozat kezdetétől megszoktunk. Nézőként erősen éreztem a kettősséget. Egyszerre élveztem a szokásos humorral, finom iróniával átszőtt párbeszédeket, miközben egyre nyilvánvalóbb lett, hogy ez a történet már a lezárásról szól. Megható volt látni, hogyan próbálják a fiatalabb generációk átvenni az irányítást, miközben az idősebbek lassan elengedik a múltat. A film nem harsány drámával, inkább csendes, emberi pillanatokkal ad búcsút a karaktereknek, és ettől hitelesnek tűnik. Nekem leginkább az maradt meg, hogy a szereplők hibáikkal együtt is szerethetőek, és hogy a nagy történelmi fordulatok közepette is az apró emberi döntések számítanak igazán. Bár talán nem a legizgalmasabb rész a sorozat történetében, mégis olyan, mint egy utolsó közös vacsora. Nem a meglepetésekről szól, hanem arról, hogy együtt lehetünk, mielőtt mindenki továbbindul a maga útján.

Pont olyan, amilyennek elképzeltem: a nosztalgia fullos, a kastély, a jelmezek, a háttérzaj, minden visszahozza, amit a sorozatban szerettem. Persze egy idő után picit döcög, mert sok a szereplő, sok a szál, néha alig bírom követni, ki kinek a múltja... Több, ki mit akart. De a búcsújelenetek tényleg megérik az árat, szerintem egy szép lezárás.

Beültem, aztán azon kaptam magam, hogy vártam, mikor jön már egy kis meglepetés, de inkább biztonságra ment a film: sok visszatekintés, sok ismerős arc, de kevés újdonság. Ha nem vagy nagy rajongó, lehet, hogy túl sok lesz a múltidézés és a visszatérő motívum.