Citadel: Honey Bunny

A Russo testvérek és az indiai rendezőpáros ismét nagyot alkottak. Az általuk megálmodott franchise legújabb darabja számomra igazi meglepetést okozott. A három legszimpatikusabb szereplő Honey, Bunny és a kislányuk közötti érzelmi kapcsolat, valamint az ő történetük teszi különlegessé ezt a remek kémtörténetet. Az egzotikus színhelyek és a 90-es, valamint a 2000-es évek sajátos hangulatot kölcsönöznek a szériának, melyet igencsak látványos kaszkadőrjelenetek, tűzpárbajok és némi családi dráma tarkítanak. Nekem kellően pozitív volt a benyomásom ahhoz, hogy ezt a sorozatot az öt darab, zseniálisan sötétzöldes csillagokkal honoráljam.

A leggyengébb évada a Citadellának. Hogy mitől része ez a széria, az maximum abból tudható, hogy a vége felé néhányszor kimondják a Citadella szót. Egyébként semmi köze hozzá a sztorinak, sehogy nem kapcsolódik az első két évad Citadella–Mantikor háborúhoz. Színészi játékban is gyenge, sajnos nem fogadja be egyik érzékszervem sem az indiai túljátszott szerepekkel felhígított évadot. A kínosan erőltetett cím már előrevetítette, hogy európai vagy USA mércével nézve gagyit kapunk. Ez amolyan kémes Szulejmán... még ha az török is. És itt még az sem nagyon derült ki, mi a „technológia”, amiért megy a harc. A Dianában legalább kaptunk némi információt. Az első, közepes évad után reménykeltő volt az egészen jól sikerült második. Ez pedig nagy csalódás. Mondanám, hogy nem ajánlom, de aki megnézte a korábbiakat, ezt is megnézi.

Hú, ez nagyon-nagyon indiai (aki látott már bollywoodi filmet, az tudja, miről beszélek). Mégis az eddig megjelent Citadella sorozat tagjai közül messze ez a legjobb. Viszont ha csupán ennyit tudnak kihozni a frencsájsz adta érdekes alapszituációból, akkor nem biztos, hogy erőltetni kéne a dolgot. Na majd meglátjuk...

Agykikapcsolós szórakozás. Akciódús, vicces, peregnek az események. Mélynek semmiképpen sem mondanám, de egyébként nem siralmas.