Egy bűnözőnek, aki a múlt megváltoztatásával akarja elpusztítani az Egyesült Államokat sikerül ellponia egy időgépet. Egy katonából, egy történelemtanárból és egy tudósból álló csoport minden elkövet azért, hogy a szökevény ne járhasson sikerrel, ehhez azonban az ő fejével kell gondolkozniuk.… több»
Elég jól sikerült (sci-fi) kaland sorozat! A téma utáni szeretetem miatt mindenre vevő vagyok ami hasonló. A felépítése is nagyon jó a sorozatnak. 10-11. részig minden részben más történelmi helyszínre utaznak, és egy fő szállal foglalkozik, ami elég... több»
Egy milliárdos cégének néhány agytrösztje feltalálja az időgépet, a prototípust azonban még a tesztüzemi fázisban elrabolja a "gonosz" azzal a szándékkal, hogy újraírja Amerika történelmét…Létezik azonban még egy masina, a Mentőcsónak, amivel egy háromfős csapat a nyomába ered. És már bent is vagyunk a történet kellős közepében... Csak az évszám és a terület ismert, ebből kell a csapatnak kiderítenie a pontos helyet illetve az eseményt és megállítania az ellenséget. Rengeteg hírhedt történelmi eseménybe és híres személy életébe is bepillantást nyerünk az időben ugrálva, a történelmi fogócska közben és szép lassan egyre tisztább képet kapunk arról, hogy ki is az igazi gonosz. Ezt mindenkinek látnia kell...
Beigazolódott, amit mindig is gondoltam a sorozatokról. Ha nem jó a casting, nincs kémia a szereplők között, megette a fene az egészet. Ebben a sorozatban szerintem minden működött. A szereplők, a történet, a kémia a szereplők között. Nagyon szomorú voltam, hogy az első évad után elkaszálták, és csak rajongói nyomásra kapott egy korrekt második befejező évadot. Nekem tetszett nagyon az első évad, kedveltem az új szereplőket is. Kár, hogy le kellett zárni.
Szeretnéd használni a Mafab értékelését a weboldaladon?
Használd ezt a HTML-kódot »