
Vélemények (19)
Ez a film is tökéletesen bemutatja, milyen is a politikai élet, mind az asszisztenseknek, mind az elnöki székért induló embereknek. Tanulságos film, társadalomkritika is egyben, és érdekes, valamint leköti a nézőt. Az ilyen fajta filmekben nagyon fon... Több
Jó és nézhető alkotás, de csak annak aki kedveli a politikai témájú filmeket. Milyen eszközöket alkalmaznak a kampány során, ki tud jobban blöffölni és ki tudja átverni vagy éppen zsarolni a másikat.
Lehet, hogy George Clooney követve Ronald Reagan példáját a közeljövőben helyet követel magának elnökjelöltként az amerikai belpolitika világában? Nem lehet kizárni ezt a feltételezést, hiszen a filmes körökben már a csúcsra érkezett. Ez a rendezése ... Több
Ez a film a tipikus példája annak mennyire aljas és számító a politika világa. Sajnos a film a felétől kezd el érdekes lenni ha nem lettem volna elég kitartó talán el is vetem a filmet. Viszont a 41. perctől kimutatja a foga fehérjét és elkezd pörögn... Több
Nem tudtam végignézni a filmet, meguntam az első 20-30 percben. A szereposztás pedig amúgy kiválónak tűnt első blikkre, a történettel nem sokat tudtak kezdeni.
A cselekménye kicsit összefüggéstelen volt, de ha ezen túl lendülünk, akkor egy nagyon okos filmet látunk, ami tele van jó színészekkel. Akit érdekel az amerikai politika belső világa, vagy csak egy jó dráma annak kihagyhatatlan.
Hasonló filmek
Éles, sziporkázó párbeszédekkel teli dráma-thriller. Ambíciókról, bosszúról és árulásról szóló, fordulatos politikai film. Nem véletlenül jelölték Oscarra. Clooney rendezőként és színészként is helyt áll.
Nem véletlen a szereplőválogatás, elgondolkodtató, színest film, érdekes izgalmas. Egyetlen negatívuma, hogy egyes trágár szavakat kötőszóként használ. Még jó, hogy feliratos.
Ha van valaki, aki igazán el tudja játszani hitelesen demokrata párti elnökjelöltet, az biztosan George Clooney, mert megjelenése nem csak közéleti megnyilvánulásaiban, de megannyi filmjében is mutatta már ezt a markáns oldalát. Hangulat kell a filmhez, érdekes, hiteles.
A színészek jók, a rendezés és forgatókönyv kiváló, a fényképezés, képi világ nagyszerű. A történet is jó, bár néha ellaposodik, de így élethű. Elgondolkodtató egy film, az biztos!
Igazán jó, komoly, összetett film. A színészek rendkívül jól alakítanak, nagyon eredeti, próbálja a valóságot bemutatni, nem beszél mellé. Az izgalmas, igazán eredeti filmek kedvelőinek ajánlom!