A kulcsfigura

A történet klisékkel teli, felvezetése elég lassú,bár a végére némiképpen felgyorsul. A főszereplő jól játsza a karakterét, egyszer mindenképp megéri megnézni.

Külső szemlélőként is teljes bizonyossággal állítom, hogy írója ezt a szkriptet hosszú éveken át polírozta és csinosítgatta, ugyanis az a legfigyelemreméltóbb ebben a munkájában, hogy elképesztő tudatossággal, egyetlen felesleges mozzanat nélkül, tök... Többéletesen kiszámított ívek mentén épül fel. Mondhatni, ez Frank Memento-ja, és nemcsak azért, mert a főszereplő itt is egy szokatlan mentális fogyatékosságtól szenved. Még ha nem is olyan komplex műről beszélhetünk, mint Nolané esetében, a forgatókönyv aprólékos kidolgozottsága és pazarul egymásba illeszkedő kirakósa nagy fordulatok és narratív bűvészkedés nélkül is tudja hozni majdnem ugyanazt a szintet. Scott Frank pedig a kissé leegyszerűsített heist movieját egy jellegzetes neo-noir hangulatban illeszti bele, amelynek elhagyatott, hófödte vidéki helyszínei le sem tagadhatnák a Fargo hatását, a nyomasztó atmoszféra innentől kezdve pedig adott. Ebben a képletben éppen csak a femme fatale hibádzik, aki végül kezdeti jelentőségteljes szerepe ellenére meglehetősen gyorsan elsikkad a finálé felé haladva. Viszont helyette is láthatunk remek karaktereket, a két kiválóan felépített főszereplőtől egészen a jellegzetes mellékkarakterekig. Ehhez pedig Matthew Goode egyik legnagyobb alakítása társul, de Joseph Gordon-Levitt és Jeff Daniels is pályafutásuk egyik legjobbját nyújtják, még ha az ő szerepük talán egy kicsit kevesebbet követelt meg.