
Vélemények (34)
Kezd lecsengeni a hype, ami ekörül forgott az elmúlt napokban, de kíváncsi voltam rá alapból, és azok számára is érdekes lehet, akik utaznak vagy dolgoznak reptereken. Valamint imádják az akció-thrillereket. A sztori első blikkre A fülke, bár nekem a... Teljes kritika
Jól felépített, izgalmas film volt számomra. Nem annyira kiemelkedő, amit még 5 év múlva is emlegetünk, de kikapcsolt másfél órára. Jason Bateman nagyon jól hozta a zsaroló szerepét.
Kiválóan felépített, izgalmas cselekményszálon fut a történet. Természetesen tele van képtelenségekkel, de az izgalmas fordulatok tükrében ezek megbocsáthatók, és inkább szórakoztatnak, mint megbotránkoztatnak. Az alapötlet tudott újat nyújtani. Neke... Több
Érvelések, okoskodások, bugyuta szövegek, időhúzás, időhúzás, NAGY piros kijelzős visszaszámlálás, csak az időt nem kapod vissza, amit erre a filmre szánsz. Gagyi hulladék, ami jó promót kapott. A legjobb hozzászólás, amikor elmesélik az egész filmet, hogy a karakterek után pontokat kapjanak. Sok ész kell hozzá, gratulálok.
Jópofa ötletnek tartom, hogy egy csomagvizsgáló köré építsenek akciófilmet, és a négyes értékelésembe azt is belevettem, hogy szabályos, kerek történetet írt a szerző, de valójában ez az alkotás csak egy erős közepes. (Ha a főszereplők kvalitásait figyelem, akkor még az sem.)
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Izgalmas thrillerként került fel a Netflix kínálatába a Kézipoggyász (Carry-On), mely rögtön nagy nézettséget ért el. A legfontosabb karaktert, a reptéri csomagellenőrzőt, Ethant a Kingsman filmekből ismert Taron Egerton alakítja, míg barátnőjét a Bíbor szívek sztárja, Sofia Carson. A sztori szerint egy oroszoknak dolgozó bérgyilkos, akit Jason Bateman alakít, bombát szeretne feljuttatni egy gépre, amihez a csomagokat átvizsgáló reptéri ellenőr közreműködése is szükséges. A férfi tehát megzsarolja az egyik ellenőrt, Ethant: megöli barátnőjét, ha nem engedi át a bőröndöt. A történet lehetne ezen a ponton egyszerű, csakhogy Ethan nem könnyű eset, és szembeszáll a bérgyilkossal. A rendező, Jaume Collet-Serra (Viasztestek, Non-stop, Zátony, Dzsungeltúra, Black Adam) egy elejétől a végéig izgalmas akció-thrillert készített, melyben Taron Egerton kimagaslóan jól teljesít. Az utolsó pillanatokig nem tudhatjuk, mi lesz, ki hal meg, és ki ússza meg az egészet. Nálam ez egy 4 csillagos film, mert végig lekötött, és tetszett Egerton alakítása is.
Elnézve néhány logikai bakit a filmben, teljesen vállalható volt. Egy fárasztó munkanap után szerettem volna este valamit nézni, és számomra ez megfelelő volt. Chill film volt, ha mondhatjuk így. Pörög, jó a cselekmény. A "gonosz" karakterét pedig nagyon csíptem.
Hasonló filmek
Mindkét film a karácsonyi időszakban játszódik, ahol egy hétköznapi ember kerül veszélybe, és válik egy terrorista fenyegetés kulcsfigurájává. Főhősünk itt is kénytelen a saját leleményességére támaszkodni a túléléshez és, hogy megmentse a terhes feleségét és még sok ártatlan civilt. A film első fele kissé lassú, már-már unalmas, ami szerencsére később izgalmasra vált, ahogy felgyorsulnak az események!
A szokásos unalmas netflixes gagyi. Nem kell aggódni. A homoszexuális szereplők benne vannak, és ismét lényegtelen a beállítottságuk a „cselekmény” szempontjából. Most már tényleg meg kell fogadnom, hogy csak akkor nézek netflixes hulladékot, ha el akarok aludni.
Sokáig halogattam, hogy megnézzem, mert nem vártam tőle sokat. Igazán meglepett, mert nagyon ütős pszichológiai thriller volt. Aki nem bírja a feszkót, az ne nézze meg, vagy legalábbis ne este! Szuper film volt.
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Jaume Collet-Serra, a Viasztestek, a Zátony és például a Dzsungeltúra rendezője, készített már egy repülős akciófilmet, mégpedig 2014-ben a Non-stopot Liam Neeson főszereplésével. A Non-stop sikerfilm lett, és az IMDb-n jelenleg 69%-on áll. A helyszín a Kézipoggyász esetében is egy reptér, illetve egy repülő, és ezúttal is egy terrorakcióra készülő szervezet áll a dolgok mögött. A siker most sem maradt el, jelenleg 65%-ig jutott az IMDb-n, de remélem, megy még feljebb is, mert megérdemli. Kitűnő ugyanis a rendezés, és a főszerepben Taron Egerton is kitesz magáért. A cselekmény végig leköti a nézőt, a feszültség pedig folyamatosan emelkedik, ahogyan haladunk a film végkifejlete felé. Jason Bateman szokatlan negatív szerepben, de kimondottan jól csinálja. Szerepe szerint egy reptéri ellenőrt kell sakkban tartania és barátnőjével megzsarolnia, hogy az átengedjen egy repülőre egy utast egy bombával. Az ellenőr Taron Egerton, a barátnő pedig a csinos Sofia Carson. Nekem tetszett az egész, és bevallom: végig izgultam.
Már a film legelején lehet tudni az egész cselekményt, és ezt meg sem próbálják érdekesebbé tenni, vagy feldobni valamivel. Teljesen sablonos, és nagyon unalmas végig.
A filmet megnéztem. Nem annyira pörgős a film, de teljesen leköti az embert. Úgy gondolom, hasonló, mint A fülke c. film. Vicces volt a személyzet a film elején, ahogy kezelni próbálják a „stresszes” utasokat. Számomra maradt pár nyitott kérdés, de ez legyen az én hibám. Összegezve, erős négyes a film...