
Vélemények (86)
Az egyik legjobb történelmi film. A zenéje, fényképezése lenyűgöző, emellett kiemelkedőek a színészi játékok is, főleg Joaquin Phoenix Commodus szerepében emelkedik ki.
Igazán nagyszabású és látványos alkotás egészen a végéig. Az egy kicsit erőltetettre, meseszerűre sikeredett. Ez persze semmit nem von le Russel Crow nagyszerű színészi teljesítményéből.
Nagy dobra verték a filmet, az előzetes alapján többre számít az ember. Látványos, de kissé sablonos. Középkategóriás mozifilm.
Egyik kedvenc filmem! A történet nagyon jó, korhű ábrázolás, csodás képek, kosztümök jellemzik. A színészi alakítások tökéletesek, kiváltképpen Russell Crowe.
Engem nem ragadott meg annyira a film, mint ahogy beharangozták. Láttam már sok történelmi drámát, ami ennél sokkal érdekesebb volt. Néhol untatott, nem igazán fogott meg.
A Gladiátor Ridley Scott nagy sikerfilmje. Ez az angol zseni két hatalmas alapscifit csinált anno, az Alient és a Szárnyas fejvadászt. Majd jött egy-két bukta, egy másik kultmozi Thelma és Louise címmel és végül az ezredfordulón ez a mű. Hollywood el... Teljes kritika
Hasonló filmek
Nem tartozik a kedvenceim közé ez a film. Russell Crowe alakítása sem győzött meg és az eseményekbe sem tudtam beleélni magam. Nem tetszett, nem hiteles, nem életszerű.
Ennél feleslegesebb időtöltést el se tudtam volna képzelni. Ezt az időt már tényleg nem kapom vissza. Igaz, hogy ez közhely, de teljesen rá illik. Nem éreztem késztetést arra, hogy végig nézzem. Befejeztem igazából, de a végén feltettem a kérdést: Minek?
A történelmi filmek közül nem tartozik a kedvenceim közé, de az elmondható, hogy látványos, képileg szórakoztató. Maga a történet lehetne megfogóbb, nekem kicsit hidegnek tűnt, talán amiatt is hogy a szereplői alakítás sem győzött meg.
Mindenkinek ajánlom, mert nagyon pörgős, akció filmnek sem utolsó. Még mindig meg tudom nézni újra és újra. Pedig nem egyszer vettem már ezt elő. Kegyetlen jó alkotás.
Nagy dobra verték a filmet, az előzetes alapján többre számít az ember. Látványos, de kissé sablonos. Középkategóriás mozifilm. Russel Crowe viszont nagyot alakít benne.
Látványos, izgalmas és szívszorító, nem is találhattak volna erre a szerepre jobb karaktert ,hiteles és érdekfeszítő történet nagyon jól visszahozza az akkori kor hangulatát.