
Vélemények (88)
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Ehhez fogható filmet még sosem néztem, ez minden filmnek az atyja minden tekintetben. Rengeteg idő kellene hozzá, hogy kifogást találjon az ember rajta. A zenék, a karakterek, a színészek, és főleg Russell, te atya ég! Ez az ember azóta nem igazán szerepelt normálisabb filmben, és az árnyékában lesz mindig, mert ez több mint zsenialitás, olyan szinten van ez a film. Nem lenne elég egy egész nap leírni, mennyi mindent tartalmaz, és mennyire jó, így egyszerűbb csak élvezni! Maximus mindenek felett!
Történelemmel foglalkozó emberként mindig fokozott érdeklődéssel nézem meg a historikus sztorikat, melyekben önkéntelenül is kiszúrom a hibákat, csúsztatásokat. A Galdiátor első fejezete aránylag kevés ilyet tartalmaz. Bár az tény, hogy Marcus Aureliust (az utolsó jelentős római császárt) 180-ban nem a fia, Commudus fojtotta meg és az is igaz, hogy Commodus nem harcolt Colosseumban egyetlen gladiátorral sem, illetve nincs arra semmilyen forrás, hogy létezett volna egy római hadvezér, akiből gladiátor lett volna. Mégis a környezet, a fegyverek, a harcok és főleg a Colosseum kivitelezése megfelel a valóságnak, legalábbis annak, amit ma tudunk az ókori Róma ezen történeti időszakáról. Számomra valóságos csemege volt látni a gladiátor-küzdelmeket a legnagyobb római amfiteátrumban. Ami az alakításokat illeti: a filmben 36 éves Russell Crowe ideális választás volt a szerepre, átütő szenvedéllyel alakítja ugyanis Maximust, a hadvezér-gladiátort. Kíváncsian várom a második részt, melyet ugyancsak Ridley Scott készített el. Értékelésem az első részre 5 csillag, 90%.
Ridley Scott nem tartozik kedvenc rendezőim közé, azonban ezt nagyon odapakolta és hogy nem kapta meg érte a legjobb rendező Oscarját, szégyen gyalázat. Annyi legendás párbeszéd és jelenet van benne, felsorolni nehéz, nekem a tigrises rész és a végén... Több
Nagyszerű film. Igaz, történelmi hűségből egyesre vizsgázott, de szerintem ez az emberek többségét nem zavarja. Lebilincselő a történet kiváló színészi alakításokkal, Russell Crowe és Joaquin Phoenix is hatalmas alakít. Igaz, elég hosszúra nyújtották, de engem végig lekötött.
Ez a film nálam nem jutott át a rostán, és nem azért mert rosszul készítették el mint inkább azért mert az ilyen történet nem fog meg és kész. Voltak jó percei de nem maradandó.
Egy tipikus amerikai, történelmet feldolgozó(rosszul) film.Itt viszont nem ez a lényeg,hiszen akkor szegényebb lenne a story! Crowe odatette magát,és az egész film az ő játékától csillogott ilyen fényesen,bár semmivel nem maradt le tőle Joaqhin Phoenix sem. Kötelező darab.
Hasonló filmek
Ha valami, hát a története az nem nagy szám. A film viszont szerintem mégis nagyon jó. Én nagyon szeretem a régi időkben játszódó filmeket, és ez is rendben van. Russell Crowe érdemelten kapta meg az Oscart, jól játszott. Izgalmas történelmi film, am... Több
Ez az a film, ami anno gyerekkoromba nem ragadt túlságosan magával, ellenben most majdcsak le vagyok nyűgözve. Megérintő, megható, fordulatos és véres. Vannak benne sablonok, de nem sablonosan vannak megjelenítve. A barátság, hűség és kitartás is hihetőn lett megjelenítve. Szépen összhangban van minden a filmben.
Sose voltam nagy rajongója a Gladiátornak, bár nyilván nem tartottam rossz filmnek sem. Most a folytatás miatt – kapva a Cinema Niche és az Uránia közös vetítésén – újranéztem, eredeti celluloidról, és hát nem változott a véleményem. Az biztos, hogy ... Több
Alapfilm, melyből élvezetes formában ismerhető meg a Marcus Aurélius kora utáni Róma. Izgalmas és látványos. Russel Crowe erre a szerepre született, jó döntés volt őt választani a kulcskarakter megszemélyesítésére. Értékelésem: 4 csillag.
Tökéletes rendezés, tökéletes színészi teljesítmények, zseniális film. Russell Crowe egyik legjobb alakítása. Minden van a filmben, szerelem, akció, dráma, egy tökéletes történet. Zseniális!
Nekem kifejezetten tetszett a díszletesek munkássága,noha nem tökéletes minden benne,de már filmekhez képest így is eléggé korhűnek számít.:) A történet pedig jó, a színészek is jók,újranézhető alkotás.
Ridley Scott monumentális történelmi eposza, a Gladiátor a 2000-es évek egyik legnagyobb filmes sikere. Nemcsak a közönséget hódította meg, hanem az Akadémiát is: a film 5 Oscar-díjat nyert, köztük a legjobb filmnek járót. A történet középpontjában M... Teljes kritika