Jó társaság

Azt hiszem, valami komoly műhiba történt ezzel a filmmel. A szereplők jók voltak, a forgatókönyv is rendben volt (OK, kicsit Hallmark kategóriás a történet, de azért megfelelő rendezéssel ez helyrehozható), minden megvolt ahhoz, hogy a rendező ne fuserálja el. Az érdektelen végeredményhez a rendezőnek volt segítsége is: a filmzene tökéletesen feledhető és jellegtelen, olyan, amit „A Tisza-tavi nádasok madárvilága” meg hasonló fájdalmasan unalmas hazai természetfilmek alá szoktak keverni. Persze ez csak 85-90 százalékig van így, mert több tucat sz*r zenei bilim-balamozás közben teljesen váratlanul bejátszanak olyanokat, mint Peter Gabrieltől a Solsbury Hill. Bár olyan béna módon, hogy sokat az se lendít a dolgokon. A leírtak összesített végeredménye olyan, mintha a film sokkal öregebb lenne, mint valójában. Ez egy 2004-es alkotás, játszik benne Scarlett Johansson, aki egy évvel azelőtt egy nagyságrendekkel modernebb filmben mutatkozott be (Lost in Translation). Úgyhogy van rá bizonyíték, hogy 2004-ben már nem itt tartott a filmek világa. Vasárnap délutáni mozizgatásra szódával elmegy azért. A kliséivel együtt.

Egy délutáni filmezéshez ideális lehet, de sajnos ennél többre nem képes a film. Szerintem abszolút felejthető és klisés. Minden esetre, egyszer meg lehet nézni.

Szerintem ahhoz képest, hogy ezek a filmek legtöbbször mennyire laposak és kiszámíthatóak tudnak lenni, egészen jól sikerült a Jó társaság. Bár már itt látszik, hogy Scarlett Johanson egy teljesen új generációs színész, aki alakításával egyszerűen viszi a pálmát.