Szeretem a könnyed filmeket, ha már egyszer mozi, legyen szórakoztató laza. Ami ezt teljesíti, annak nálam nyert ügye van. A kritikusok meg nézzék a lassú filmjeiket.
Nagyon látványos film, ha szereted az erős neon-fényeket meg a techno atmoszférát, akkor imádni fogod. A Nine Inch Nails muzsikája simán viszi a hátán a jeleneteket, amikor már majdnem unalmas lenne. De az igazság az, hogy a sztori elég sablonos, kevés igazán meglepő fordulat.
Mondjuk a vizuális cucc brutál – motorok, kamera-beépített 6K cuccok… de az egész sztori olyan unalomig ismerős sportsztorik második ligáját idézi. A karakterek papírvékonyak, a dialógusok klisésak. Ha csak autók kellenek, oké, de ha karakter, akkor kevés.
Könnyed esti lazulásnak tökéletes, de nem lesz örök kedvenc. A film tele van nevetségesen gonosz poénokkal és elborult vágásokkal, pont olyan, mint egy butuska horror-vígjátékban. Nem kell komolyan venni: a barátaimmal tök jól szórakoztunk rajta, néha hangosan röhögtünk is. Egyszer nézve jó móka volt, de ennél több nem lesz belőle.
Élmény volt, imádtam minden percét! Egyszerre egy színes mesekönyv és egy vidám katasztrófa: minden kis poén betalál, a látvány elvarázsol, és végre van valami igazán épkézláb csavar is. Benicio figurája brutális, Mia pedig naggyá nő a vásznon. Igazi színfolt – ha szereted a stílust, ez simán öt csillag.
Én csak egy brutálisan látványos akciófilmet akartam látni, és megkaptam. IMAX-ben néztem, és még mindig a hatása alatt vagyok: a repülős jelenetnél azt hittem, leesek a székről, annyira intenzív volt. A verekedések, az üldözések, a robbanások – minden hangos, vakmerő és adrenalinpumpáló. A sztori nem életbevágó nekem, simán elvoltam azzal, hogy hátradőlve élveztem a látványt. Mission: Impossible rajongóknak kötelező, de akinek csak egy jó akció kell, annak is telitalálat!
50 Tron: Ares (2025)