
Vélemények (10)
Méltatlanul keveset emlegetett film a 2005-ös Kisiklottak, pedig annyira fordulatos és meglepetésekkel teli, illetve annyira gazdag tanulságokban, hogy a legjobb thrillerek között lenne a helye. A cselekmény egy szinte szokványos ismerkedéssel indul egy vonaton egy nagyon csinos nő, Lucinda (Jennifer Aniston) és egy teljesen átlagos üzletember, Charles Schine (Clive Owen) között. Megismerkednek, megtetszenek egymásnak, majd elhatározzák, hogy lefekszenek egymással. Noha mindketten házasok, a félrelépést nem tekintik vízválasztónak, egyszerűen csak vágynak egymásra. Ám a megszervezett légyottra durva támadó érkezik, Philippe (Vincent Cassel), aki nemcsak megzavarja a kis szállodai szobában kezdődő dolgokat, hanem szörnyű tettre is ragadtatja magát. Itt az első meglepetés, amelyet számtalan követ, ugyanis szinte semmi nem az, aminek látszik. Főhősünk, Charles, csak kapkodja a fejét. A zárás egyszerűen zseniális, és szerintem emiatt megérdemelné a film a legjobb filmes befejezés címet. Értékelésem simán öt csillag.
Néhány napja láttam újra (másodszor) Mikael Hafström 2005-ös rendezését, a Kisiklottak című thrillert Clive Owen és Jennifer Aniston főszereplésével, és meglepően jól elszórakoztatott. Annak dacára szórakoztam kitűnően, hogy nyilván emlékeztem belőle a fontosabb dolgokra. Az alapsztori önmagában is érdekes: adott egy banda, mely egy nagyon csinos nőt, Lucindát (Jennifer Aniston) használja csalinak különböző férfiak lépre csalásához. Ezek megismerik a vonaton a vonzó hölgyet, majd szobára viszik, ahol lecsap rájuk a banda, Philippe (Vincent Cassel) vezetésével. A pasast kifosztják, és még később is megzsarolják. Egy nap Charles (Clive Owen) lesz soron, ám az ő esetében nem lesz sima az egész, mert a férfi ugyan belesétál a csapdába, de miután tönkretették, nyomozásba kezd, és kideríti az őt csőbe húzó csinos nő valódi személyazonosságát. Bosszút próbál állni, de nagyon komoly harcra kényszerül. A film legvégső csattanója zseniális. Jennifer Aniston, Clive Owen és Vincent Cassel is nagyon jól játszanak. Egyértelműen 4 csillagos film (még másodszor megnézve is).
Jennifer Aniston ebben filmben megmutatja, hogy nemcsak a vígjátékokban tud jól szerepelni és ezt még megfűszerezik egy kiváló forgatókönyvvel.
Egy nagyon jó, elgondolkodtató film ami megtornáztatja a karanténban elfáradt agyat. A főszereplő nagyon jól feltalálja magát, nem egy tipikus áldozat fajta. az emberi kapcsolatokról is hordoz magában tanulságot szóval egy egész komplex film a maga módján.
Lassan indul be a film, de így szépen előkészíti a családi idillből a kísértés, megcsalás felé húzó férjet. Barátnőmmel néztem, ő nem olvasta el a film tartalmát, így teljesen váratlanul érte, ahogy a film 30perc után hírtelen fordulatot vesz. A papu... Több
De kar hogy J. Aniston van benne... A film nagyon feszult, lassan epitkezo es egyre melyebbre taszito thriller egy olyan tortenettel, ami sajnos barmelyikonkkel megtortenhet, aztan csuszunk le a lejton... A vege zsenialis, imadtam.. Csak... Csakhat J... Több
Bár jobban kedvelem a pozitívabb kisugárzású filmeket, meg kell mondjam, hogy ez a film remek volt! A történet nagyon tetszett, kicsit a Szex telefonhívásra című filmhez tudnám hasonlítani. Bár egy idő után sejthető, hogy nagyjából miként fog végződn... Több
Hasonló filmek
Tetszett. Egy kicsit a régi hollywoodi thriller iskolát látom benne, bár az nem mindig garancia a jó sztorira. Jók voltak a színészek, Jenifer Anistont jó volt látni ebben a szerepében. Az eleje valóban lassan indul be, mondhatni kissé unalmas, de ha... Több