
Vélemények (8)
Könnyed, emészthető sorozat volt. Bár amire emlékszem, az a főcímdal, ami nagyon jól sikerült, illetve, hogy Járai őrnagy állandóan evett.
Imádtam, imádom és imádni fogom ezt a sorozatot, hiszen amolyan pofátlan humorral vezeti végig a kopaszok katonai életét a centi vágásáig. Van itt minden: üzérkedés, katonai kincstári tárgyak ellopása, kiképző átverése, simliskedés, meztelenség, és ... Több
Az Angyalbőrben után eljött az idő, hogy a határőrség és a rendőrség is megkapja a maga egészséges propagandáját, így született meg a Kisváros. Sok szerethető, kedves figura kerül a képernyőre. Egy kis kaland, egy kis izgalom, de csak úgy érzéssel. A... Több
Gyerekként élvezhető volt az egyszerű magyar krimi minden bájával és bajával együtt. Sok sok helyszínt felismertem és ez még dobott is a hangulatán.
Imádtam, főleg az elején, az első 40 valahány rész még a határőrökkel: Dió, Kalap, Tolvaj, Idomár, Bűvész, Pilóta, Gróf. A leszerelésük után hiányoztak. Később is jó volt a sorozat, de az első részek a határőrség munkáját mutatták be, később amolyan ... Több
Remek sorozat volt, izgalmas, érdekes és magyar! Emlékszem, nagyon sokáig együtt néztük a családdal, közös program volt, és teljesen lekötött minket.
Végy egy jó koncepciót, jó karaktereket, jó csapatot. Tömd meg úgy, hogy minden percből adj el másfelet reklámidőként szponzoroknak és mégis érd el, hogy az emberek imádják ezt a fajta reklámot. Ez volt a Kisváros receptje. A baj csak az, hogy a s... Több