
Vélemények (50)
Nagyon nagyon jó kis mese. Vicces, humoros , és kicsit sem unalmas. A szereplők könnyen szerethetőek, nem okoz gondot egy ültő helyben megnézni akár a második részét is megnézni az első után. Imádtam.
A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!
Gyerekként láttam először, de most... Elképesztően jó. Főhősünk nagy álma, hogy ő lehessen a következő (hatodik) Sárkányharcos, miközben az ünnepség tart Pónak, néhány balszerencséskedés után a teknős véletlenül kiválasztja őt Tigris helyett (ami nem lett olyan jó ötlet ugyan), Shifu mester megtanítja a kung-fut, napokkal később több napos edzés után legyőzi az egykori tanítványt, aki jelenleg gonosz lett, a film végén Mesterként választja szeretett Pandánkat, és Shifuhoz látogat a stáblista előtt. Elképesztően jó lett, azt kell mondjam. A filmhez hasonló koppintás borzalmas, de az igazi nekem zseniális. Jack Blacknek és a többi hangnak és a munkatársaknak gratulálok a remek animációhoz. Nézhető kategória.
Egyik legjobb Dreamworks mese. Az alternatív Kína és az Őrjöngő Ötös - mind felejthetetlen ebből a meséből. A vége viszont nem tetszett. Szerettem volna, hogy Shifu és Tai Lung kapcsolatát jobban bemutassák, de itt nyilván a címszereplő fejlődésére k... Több
Jó ötlet volt egy pandát - ami egy olyan állat, amit sok gyerek nagyon szeret és kedvel - rakni a középpontba kombinálva egy ősi harcművészettel. A tanulás mozzanatai, humora lenyűgöző. Nekem mégis kicsit lapos volt az általam ismert animációs filmekhez képest, ezért csak 4* az értékelésem jelen esetben.
Ez a rész tetszett, a többi nem sajnos. Ez viszont annál inkább, szerintem nagyon el vannak találva a karakterek, ki is vannak dolgozva, és aranyos a történet is, tetszett.
Hasonló filmek
Kalandos és nagyon látványos animációs mese, amely Kínába kalauzolja a nézőt és ismerteti meg őket az ázsiai kultúrával.
Nagyon jó kis mese, Remekmondanivalóval és humorral megfüszerezve. Gyerekeknek és felnőteknek egyaránt ajánlom.
Nem kedvelem a csetlő-botló, kétbalkezes karaktereket, de ez a mese mégis nagyon tetszik. Van története és történetvezetése, ami lekötött, a karakterek egyediek és meséhez képest kidolgozottak, a képi megvalósítás nagyon szép.
Bölcs és vicces. Ez a két szó teljesen leírja a filmet. Nem kell tőle komoly történetet várni hiszen kung fu-zo Panda van benne... De az üzenete és az elbeszélési módja tele van értékes erkölcsi és lelki tanításokkal. A keleti zenei világ pedig külön öröm és ünnep. :D
Abszolúte szuper film. Minden van benne aminek ott kell lennie. A harcosvonal nagyon jó hogy nem túl agresszív. Minden kisgyerekes szülőnek és felnőtteknek is ajánlom.
Szerintem az egyik leg jobban sikerült mese ami a kung furól szól. Érdekes, tanúlságo és vicces is. Emellet az anomáció is fergeteges, jók a képregény szerű elemek is Po gondolatainál és a történet is rendeben van.