Ha létezik olasz politikus, aki közismert hazánkban, akkor az egész biztosan Silvio Berlusconi. A populizmus „atyjaként” számon tartott exminiszterelnököt lehet szeretni, lehet gyűlölni, viszont lehetetlen nem tudomást venni róla. Paolo Sorrentino sem volt képes erre, filmet forgatott róla, Silvio és a többiek címmel. A rendező Berlusconi „viselt dolgai” közül azt választotta, amire (akár tagadjuk, akár nem) legtöbben először asszociálnak a politikus nevének hallatára: az „unga-bunga partik” néven elhíresült orgiákat, illetve általában Berlusconi konzervatív elképzelésektől igencsak távol eső nőügyeit. A Silvio és a többiek lassúsága ellenére érdekfeszítő film, tele szemet gyönyörködtető képi megoldásokkal. A bökkenő az, hogy politikusról filmet csinálni szinte lehetetlen politikai állásfoglalás nélkül. Ennek értékelése a néző részéről elkerülhetetlenül szubjektív. Ennek a tudatában írom le, a Silvio és a többiek engem nem győzött meg, leginkább az általa közvetített politikai üzenet (vagy inkább annak hiánya) miatt. Több
Hosszú kokaincsíkok és női combok között rajzolódik ki a gigantikus hatalomvágy hanyatló császárának, az olasz gazdaságot és közéletet évtizedekre behálózó Silvio Berlusconinak formabontóan látványos portréja. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA. Több
