Nagyik

Nem volt könnyű dolga a filmkészítőnek a százhuszonharmadik gasztrofilm után a százhuszonnegyediket leforgatni anélkül, hogy bármi újat tudjon mutatni. Nem is sikerült. Lapos, klisékkel teli történet gyengécske színészi teljesítménnyel. A két nagyi veszekedése és élcelődései is inkább kínosak voltak, mint szórakoztatóak. V.V. játéka nem volt meggyőző, de még a remek S.S. sem tudta megmenteni ezt a filmet.

Semmi extra, de aranyos, kedves és hozza a szokásos hozzávalókat.

Bár a sztori nem durrantotta el az agyam, a karakterek annyira életszagúak, hogy könnyen azonosulhatsz velük. A nem túl hosszú, mégis jópofa dialógusok tele vannak improvizatív vibrálással, ami ritka manapság. A vége viszont egy kicsit túlírt lett.

Bevallom, néha untam a klisés fordulatokat és az érzelmi manipulációt, de a nagymamák humora többször is megnevettetett. A film sokszor inkább hasonlít egy jól megírt TV-filmre.

Teljesen odáig voltam a nagyiktól: minden egyes jelenetnél olyan volt, mintha a mama konyhájában ülnék, és a suta poénok ellenére is átjött a hangulat. A story kicsit kiszámítható, de annyira szerethető a karaktergárda, hogy ezt simán elnézem neki.

Viccesebbnek vártam, de végül inkább családi dramedy lett, ami néha kiszámítható fordulatokat hoz. A kedves hangulata miatt viszont alapvetően nem bántam meg.

Komolyan mondom, én pont ezért szeretek Netflix-filmeket nézni: a főszereplők közt érezhető kémia és az apró-cseprő konfliktusok olyan természetesen oldódnak meg, hogy néha én is bekapcsolódtam volna. :D Egyedül a tempó lehetne feszesebb, de annyi baj legyen. Kellemes volt.

Azért a film legnagyobb ereje a karakterekben rejlik: minden nagyi hozza a saját egyedi sztoriját, poénjait és életbölcsességét, amitől egyszerre lesz vicces, megható és néha egészen melankolikus is. A rendezés bár alapvetően biztonsági játék, a szín... Többészek játékától még így is sokszor elérzékenyültem. A gasztro jelenetek gyönyörűek, szó szerint érezni az illatokat a képernyőn át – bár néha pont ebből van túl sok.

A történet szívhez szóló, a nagyi-koncepció igazi pluszpont, de dramaturgiailag iszonyú kiszámítható volt számomra. A nagyik karaktere viszont igazi szerethető színfolt, főleg amikor egymással civakodnak a konyhában.

A gasztronómiai részek alapján simán lehetne egy külön főzőműsor is a Nagyik univerzumából. :) Annyira jól mutatják be az olasz hagyományokat, hogy közben mégsem fullad klisés cukorszirupba. Kár, hogy a mellékszereplők többsége alig kapott szerepet.