Michael Ausiello és Kit Cowan kapcsolatának története, amely tragikus fordulatot vesz, amikor Cowannál halálos rákot diagnosztizálnak.
(hp)Michael Ausiello és Kit Cowan kapcsolatának története, amely tragikus fordulatot vesz, amikor Cowannál halálos rákot diagnosztizálnak.
(hp)Az első öt-tíz percben kicsit berzenkedtem a homoszexualitás meglehetősen direkt ábrázolása miatt, pedig eléggé elfogadónak tartom magam. Szerintem egész egyszerűen nem vagyunk hozzászokva ehhez, és így ismeretlen volt ez a világ, amikor nem modoroskodva, a Szomszédok teleregény Oli úr szintjén, hanem természetes élethelyzetként mutatják be ezt a világot. De aztán ezen az elakadásomon igen hamar túlléptem, és onnan fogva nagyon magával ragadott az egész. Maga a történet önmagában, hagyományos rendezéssel is teljesen hatásos volna, de sokat hozzátett az is, ahogy néha a tévésorozatok világába ültettek jeleneteket. Különösen zseniálisra sikerült a film vége felé a kórházi interjú jelenet. Jól játszott a két főszereplő (nem ismerem az orientációjukat, de ha heterók, akkor különösen nagy teljesítményt nyújtottak), és Sally Field is hozta a tőle már megszokott színvonalat. Megnézésre melegen (haha) ajánlott, szerintem majdnem mindenki fel fogja tudni venni a fonalat a kezdeti fura benyomások után. Lesz persze, aki nem fogja tudni elfogadni, mindenesetre én szóltam. Ja, életrajzi könyvből készült a film, valós történetet dolgoz fel.
Sok szempontból jó film. Ami engem a legjobban meglepett, az alakítások voltak. Mindegyik erős volt, pedig Jim Parsonstól nem számítottam rá a Big Bang Theory-t követően.
A film összbevétele 803 000 dollár volt (imdb.com).
A Spoiler Alert (Spoiler veszély) (2022) film főszereplő karaktereit alakító Jim Parsons (Michael Ausiello) és Ben Aldridge (Christopher „Kit” Elwood Cowan) a való életben is melegek. Jim Parsons 2017 óta házas, a férje Todd Spiewak.
„A szerelem mindig meglep téged. Még akkor is mikor tudod, hogyan végződik.” A történet Michael Ausiello, „Spoiler Alert: The Hero Dies” című, nagy sikerű életrajzi könyvén alapszik. A film Michael és Kit szívmelengető, vicces, életigenlő története arról, hogy a kapcsolatuk hogyan alakult át és mélyült el, mikor egyikük beteg lett.