Valamikor a hatvanas évek vége felé Hollywood számára kezdett egyértelművé válni, hogy évtizedes sikerreceptjük képtelen megpendíteni a boomer generáció akkor még fiatal tagjainak érzelmi húrjait, egyúttal versenyre kelni az USA háztartásainak új urával, a televízióval. Egy olyan kor volt ez, amiben a rendezők alig voltak többek korlátolt funkciót betöltő alkalmazottaknál, és míg az őket felbérlő stúdióvezetők kiöregedtek, a stafétát legfeljebb kicsavarni lehetett görcsös szorításukból. Azonban mégiscsak a pénz beszélt: a filmszínházak látogatottsága az 1946-os, heti 78,2 milliós csúcsról 1971-re heti 15,8 millióra esett, a box office-számok pedig ennek megfelelően olyan mélységekbe zuhantak, ami már az egész iparág végével fenyegetett. Több
