A föníciai séma

Élmény volt, imádtam minden percét! Egyszerre egy színes mesekönyv és egy vidám katasztrófa: minden kis poén betalál, a látvány elvarázsol, és végre van valami igazán épkézláb csavar is. Benicio figurája brutális, Mia pedig naggyá nő a vásznon. Igazi színfolt – ha szereted a stílust, ez simán öt csillag.

Annyira Wes Anderson-hangulat, hogy rögtön felismerjük a képi világot, de ez nem baj. Benicio zseniálisan fekszik a szerepre, a sztori próbál pörgős és vicces lenni egyszerre. Maradt bennem pár kérdés, de közben simán elrepült a másfél óra.

Nekem valahogy csak félig sült el a dolog. Tündéri a látvány és a díszlet, de néha tényleg csak ültem, hogy „oké, és akkor mi következik?”. A szereplők olykor robotként hadarnak, szinte lehetetlen elmerülni bennük, a mélyebb tartalom pedig igen csekély. Nagyszerű sztárcsapatot zsúfoltak bele, de sok arc felesleges.

Borzalmasan szép, de rettenetesen önismétlő film. Anderson saját kis buborékjában maradt: minden ugyanúgy néz ki, mint máskor – rendezett szimmetria, pasztellszínek és egész alakos kompozíciók. Hiába a hosszú stáblista, a legtöbb sztár-cameo felejthe... Többtő. A sztori unalmas, mély tartalom alig van – csak Benicio Del Toro és Mia Threapleton menti meg a filmet.

Teljesen odavagyok a látványért: a képkockák ismét magukért beszélnek, minden képi elem szerethetően szimmetrikus és pasztellszínű. Benicio Del Toro zseniálisan hozza a mogorva milliárdost, Mia Threapleton impulzív apácalánya pedig üt. A sztori kicsit szokványos, de a hangulat mindent visz.

Gyönyörű képek és ütős szereplők, de a sztori nem marad meg bennem. A szokásos Wes-sablonok, pár vicc és kevés mélység jellemzik.

Gyönyörű pasztelles látvány, de sajnos szürke és üres maradt. Szép csomagolás, de a mesének semmi meséje: posztmodern szürrealizmus érdemi üzenet nélkül. Mintha egy öncélú reklámot néznék – ez nálam tényleg csak 1/5.