bill

A Hokum tipikusan az a horror, amitől utána még a folyosóra is furán nézel ki éjjel. Néha olcsó jumpscare feelingje van, de közben annyira feszült az egész, hogy végig beszippant. Damian Mc Carthy nagyon érzi ezt a nyomasztó folk-horror vibe-ot.

Bevallom, eleinte azt hittem, csak egy aranyos coming-of-age film, de aztán felcsapott a hangulat: mixelve a flitteres rave-hangulatot a juhokkal, minaretre szerelt hangfalak, XP-indítóhang, komolyan WTF pillanatok, de mégse irritálóak, hanem baromi bájosak. A főszereplő pont annyira hiteles volt, hogy tényleg izgultam helyette.

Szerintem egy elég gyenge előtörténet - kezdve azzal, hogy azért a Terminal list-től sem dobtam el a kalapom. A sorozat abszolút klisémaraton, a legtöbb dolgot, ami történik és történni fog, nem nehéz kitalálni.

Őszintén? Nem értem, miért van mindenki annyira oda érte. Jó volt a hangulata meg a színészi játék, de a sztori nekem túl szétesett. Vannak benne erős jelenetek, de egyben nézve nekem nem állt össze.

„Teljesen ledöbbentett az első percektől – olyan mint a Top Gun, csak asphalt-on. A vizuál, hang és IMAX viszi el a show-t, de néha annyira túlmagyarázzák, hogy kicsit pakolós az egész. Szóval, élmény fullban, de ha már jártas vagy F1-ben, néha kinyomod az agyad.