2019.04.20 00:15 Attila G. Olvasottság: <100x
0

Moziban jó volt, de a sokkal kevesebb néha sokkal több; avagy egyszer fent, egyszer lent

Moziban jó volt, de a sokkal kevesebb néha sokkal több. Úgy vagyok ezzel a filmmel, hogy moziban ülve igazából tetszett. Még arra is emlékszem, hogy a szegedi Cinema City-ben láttam egy relatíve késő esti időpontban egy vakáció alkalmával. Viszont a moziteremből már ekkoriban is kissé felemás érzésekkel jöttem ki. Mert egyfelől hozott valamennyi extázist; akciódús volt, néhány jobb poénnal. Másfelől viszont kissé "leszívta a lelkem". Ami azért volt érdekes, mert valahogy vissza kellett jutni a város másik végén lévő szálláshelyre. Egy családtagommal láttam a filmet, s a visszaút alatt nem nagyon tudtunk megszólalni. Azóta többször láttam a filmet tévében részben vagy teljes egészében. Például a napokban is láttam másfélszer, mármint első alkalommal a második felét csíptem el. Második alkalommal viszont háttérzajként néztem, miközben épp egy másik filmes hozzászólást írtam. Akkor éppen nem terveztem megnézni. Az volt a terv, hogy megnézek egy filmet, amit még nem láttam, s azon nyomban leírom róla a benyomásaim. Viszont a többi tévécsatornán nem ment semmi, ami igazán elnyerte volna a tetszésem, egyébként késő esti időpontban.

Így maradt a Bad Boys 2. Igazából végigszenvedtem. Voltak benne humorosabb jelenetek, például olyanok, amikre emlékeztem még a legelső megtekintés kapcsán is, például, amikor kétszer is tönkrement a medence. Azonban a film valahogy nem igazán tudott lekötni. Valahogy érdektelen volt, ami a képernyőn történik. Nem igazán találtam bármiféle – például "lelki" – kapcsolódási pontot. Kicsit olyan érzésem volt, mintha egy kínos dél-amerikai szappanopera több részét látnám egyhuzamban. Szerintem az igazán jó filmek háttérzajként is képesek lekötni az embert, és felkelteni a figyelmét, az érdeklődését; akkor is, ha esetleg közben 3-4 dologgal foglalkozik.

Moziban jó volt, de a sokkal kevesebb néha sokkal több; avagy egyszer fent, egyszer lent

Valahogy a történet sem állt igazán össze bennem, hogy éppen mi miért is történik. Persze nagyjából kirajzolódott, hogy valami drogbiznisz felgöngyölítéséről van szó, csak ez a felgöngyölítés nem volt igazán érdekfeszítő. Szerintem amúgy javarészt a csaknem 2 és fél órás időtartam ment igencsak a film rovására, amit megpróbáltak érdekfeszítő tartalommal kitölteni, de ez valahogy nem igazán sikerült. Olyan érzésem volt, hogy az alkotók kezéből kicsúszott az irányítás, vagy talán nem is nagyon akarták kordában tartani az egészet, hanem úgy gondolták, lesz, ami lesz. Az első rész esetében az a 2 órás időtartam még pont ideális volt. Amikor ráhangolódok, hogy megnézzem, vagy belenézzek, bár ez a film is bizonyos részleteit tekintve nyomasztóan unalmas tud lenni, mégis, általában tévében nézve is hozza az extázist. Csak az a különös, hogy amikor ezt a részt látom, előfordul, hogy a 2. rész után vágyakozom. Például azért, mert olykor jobban szeretem az olyan filmeket, amelynek a történései nem feltétlen vannak falak közé bezárva. Ezért szeretem például a Die Hard 2-t kicsit jobban a Die Hard 1-nél (bár az utóbbi időben ezt illetően talán megfordult bennem valami). Mindkettőt csak tévében tudtam elcsípni. A Die Hard 3 moziban ülve aztán – bár némileg meglepett, de annál inkább – lenyűgözött. Az a különös, hogy a 2 további folytatás már nem keltette fel annyira az érdeklődésem, hogy beüljek rájuk a moziba, csak a tévében néztem ezekbe bele-bele. Pedig az eddigi utolsó résznek láttam néhány forgatási helyszínét, díszletét is.

Hát ez után szerintem már nem fogok a 2. rész után vágyódni. Egy kissé kínosnak éreztem pár humorosnak szánt jelenetet is. Úgy érzem, valahogy nem állt össze az egész film. Szerintem például sokkal jobban meg kellett volna vágni, hogy valami igazán élvezhető dolog kijöhessen belőle. Olyan érzésem van a film kapcsán, mintha valami nagyon jó italt felhígítottak volna nem kevés szódával, ezzel azt szinte már fogyaszthatatlanná téve. Az első résznél még többé-kevésbé ideális volt a hozzáadott szóda mennyisége. A sokkal kevesebb néha sokkal több. Igazából nem csodálkozom annyira, hogy rengeteget kell/kellett várni a folytatásra; bár ellentétes információkat olvastam róla, hogy most csak tervben van, éppen készül, vagy már el is készült. Nem csodálkoznék, ha némi fejetlenség lenne a film elkészülte körül, mert szerintem ezt most 3 órásra akarták nyújtani.

Az értékelést illetően a nézhetetlenre akartam kattintani, szívem szerint tényleg ezt tenném. Viszont egy kicsit most átlagolok a mozis megtekintést, s a közvetlen azt követő benyomásokat figyelembe véve. Na meg tényleg akadt pár kacagtató poén a filmben. S egy Will SmithMartin Lawrence filmre valahogy nehéz 0 pontot adni. Bár a film igazi pozitívuma szerintem Gabrielle Union, aki kifejezetten bájos, és szinte mindig imádnivaló. Csak a Bad Boys 2-ben talán túl kevés szerepet kapott, és/vagy túlságosan "beleolvadt" a filmbe. Valahogy most kevésbé volt emlékezetes. Egyszer-kétszer talán még nekifutok a filmnek, hátha ismét változik róla a véleményem, ezúttal pozitív irányba.

akció | krimi | thriller | vígjáték

Marcus (Martin Lawrence) és Mike (Will Smith) ezúttal egy high-tech eszközökkel felszerelt csapat tagjaként ered a kábítószerkereskedők nyomába, hogy megakadályozzák az extasy... több»

0