2021.08.11 00:07 Interfectorem Sabnock Olvasottság: 301x
2

Egy zseniális film a kárhozottakról

Komolyan. Mikor nemrégen újranéztem a filmet, egyből beszippantott a hangulat, és egyből eldöntöttem, hogy körmölök is róla egy pár sort, hogy minél többen nézzék meg, kapjanak kedvet hozzá, hiszen tényleg megéri. A film rendezője Mario Van Peebles, a Mexikóvárosban született színész, aki hatalmas tehetségnek indult, és sajnos nem azt az utat járta be, amit reméltünk tőle.

Pályája elején jó kis mozikban szerepelt, mint például a Telihold, Hegylakó 3, Vágyrajárók, Az ítélet napja, A halál két arca. Majd valahogyan kiesett a pixisből, és a nagy hollywoodi áttörés sem sikerült, ezek után inkább " B" és néha " ZS" kategóriás filmekben láthattuk szerepelni. Körülbelül egy jó tíz esztendeje nem is nagyon hallottunk róla. Ez a film viszont zseniális, mind dramaturgiailag, mind a színészek játéka, a zene és az operatőri munka, amit Francis Kennynek köszönhetünk.

Egy zseniális film a kárhozottakról

Szerintem nézzük meg, miről is szól a film! A nyolcvanas években járunk, és egy fiatal, ambiciózus és kegyetlen drogbáró, Nino Brown (Wesley Snipes) felemelkedését látjuk többféle szemszögből. Az egész város droggyártását és elosztását ő akarja a kezében tartani. Viszont tudják ezt a zsaruk is, ezért összehoznak egy csapatot, amivel likvidálni akarják Brownt mindenáron, semmit és senkit nem kímélve. Köztük van Stone (Mario Van Peebles), az ambiciózus zsaru, a drogfüggő rendőr, Appleton (Ice-T), akinek az anyját maga Brown ölte meg egy pár éve, Pookie, a drogdíler (Chris Rock), akik megpróbálják a lehetetlent, elfogni Nino Brownt. Megjegyezném, hogy Chris Rock egyetlen valamirevaló szerepe, ezek után vált egy bohóccá, ráadásul a 2021-es Fűrészben még azt a kevés respectet is elvesztette nálam. Totál homály a srác...

Na de vissza a filmhez! A feketékről ekkor még nem olyan sok mozi készült, valahogy itt kezdődött a "karrierjük" a filmvásznon. A film jó, kifejezetten nézhető, csak a szubzsánere meghatározhatatlan (nálam legalábbis). Akciófilmnek nem annyira pörgős, thrillernek nem annyira véres, drámának pedig erőtlen. Pedig New York poklából egy sokkal brutálisabb mozit is ki lehetett volna hozni. A színészi anyag mindenesetre megvolt hozzá.

Wesley Snipes tökéletesen hozza a kissé pszichopata gengsztert, Ice-T a lecsúszott zsarut, Mario Van Peebles pedig a mindig higgadt, okosan irányító és vezető rendőrt. A történet nekem bejön, tetszenek a zenék, a ruhák és a hangulat. Sőt, aki nekem kellemes meglepetés volt, és valahogy a film után ő is eltűnt, az Gee Money karaktere (Allen Payne), aki a Vámpír Brooklynban után szinte csak gyengébb mozifilmekben és televíziós műsorokban szerepel. Mintha maga a film meg lett volna átkozva, szinte mindenki eltűnt utána a süllyesztőben.

Gyönyörű, bombatestű csajok, drog, gyilkosság, jó színészek, és mégsem durrant akkorát, mint amire képes (is) lehetett volna. De nem húzom le, sőt mai szemmel is simán nézhető. Vannak a kategóriájában sokkal rosszabbak, de sokkal jobbak is. Ami még nekem nem tetszett, hogy a főszereplők életének fontos momentumait nem bontotta ki nekünk a rendező, ez így hiba. Ki miért lett az, aki? A jobb megértés érdekében ezt be kellett volna vállalniuk a film készítőinek...

Azért ha Selina (Michael Michele) vagy Stickney (Phyllis Yvonne), vagy netalán a Keisha (Vanessa Estelle Williams) nevű, kissé ledér hölgyek feltűnnek a képernyőn, érdemes kikukkantani a boros pohár mögül. Csak meg ne fulladjunk! Három csillag a filmnek, egy csillag hozzá Ice-T-nek és Wesley Snipes-nek. Így kap tőlem négy, kissé halovány (nem hollywoodi) csillagocskát.

akció | dráma | krimi | thriller

Nino Brown fiatal, jóképű, gazdag, okos, sikeres és tiszteletreméltó. Ám van egy apró szépséghibája: kábítószerrel üzletel, méghozzá nagyban. Utcai árusítással kezdte, de... több»

2