/ Sorozat / dokumentum | krimi
Sean K. Ellist azzal vádolják, hogy tizenévesen köze volt egy 1993-ban elkövetett gyilkossághoz, melynek áldozata egy zsaru volt. Miközben próbálja bizonyítani ártatlanságát, a rendőri korrupciót és rasszizmust is sikerül lelepleznie.
Rendező: Rémy Burkel
Szereplők: Dick Lehr, Sean Ellis, Rosemary Scapicchio, Edward McNelley, Mary Jackie Ellis
/ Sorozat / dokumentum
Dan Snow igazi embert próbáló kihívást tűzött ki maga elé: átélné a világra szóló felfedező kalandok egyik legkülönlegesebbjét. Társaival arra vállalkozott, hogy a Colorado folyón evezve végigjárja a 280 mérföld hosszú Grand Canyont, pontosan úgy, ahogy ez 1869-ben, a legelső alkalommal megtörtént. (Erre azóta sem vállalkozott senki így.) Akkor ugyanis 9 férfi a polgárháború félkarú veteránjának, John Wesley Powell őrnagynak a vezetésével útnak indult a világ legmélyebb szorosában. A történelmi jelentőségű tudományos expedíciónak köszönhetően a vidék felkerült Amerika térképére. Snow most az eredeti expedícióhoz hűen korabeli facsónakokkal (és felszereléssel) hajózik végig a Föld egyik legvadabb folyóvizén.
Rendező: Martin Johnson, Ben Duncan
Szereplők: Dan Snow
/ Sorozat / valóságshow
A nyolc részes best of sorozat hétfő esténként látható az RTLII műsorán, s minden hétfőn – az első évadtól kezdve – egy-egy korábbi VV évad legszebb, legizgalmasabb, legjobb pillanatait mutatja be.
Az HBO Europe saját gyártású sorozatában két szerethető vesztes, aki közlekedésbiztonsági technikuskét dolgoziknak azzal viccelődnek, hogy képesek elkövetni a tökéletes bűncselekményt. A vicc azonban visszaüt, a szavaikat félreértik, és arra kényszerülnek, hogy valóban elkövessék a rablást.
Rendező: Daniel Sandu
Szereplők: Medeea Marinescu, Valeriu Andriutã, Maruca Baiasu, Cristian Bota, Iulia Alexandra Dinu
1973. október 6-án a Közel-Keletet megrázta a térséget sújtó valaha látott legnagyobb háború. Egy olyan háború, amelynek az utolsónak kellett volna lennie, és amely örökre megváltoztatta a régiót.
Rendező: Yaron Zilberman
Szereplők: Lior Ashkenazi, Avraham Aviv Alush, Joy Rieger, Ami Smolartchik, Omer Perlman Striks
/ Sorozat / történelmi
Romulus és ikertestvére, Remus története a krisztus előtti nyolcadik században három ember, Iemos, a Vesta-szűz Ilia és Wiros szemszögéből. Halál, magány és erőszak egy epikus, archaikus történelmi sorozatban, mely egy brutális és primitív világban játszódik.
Rendező: Matteo Rovere, Enrico Maria Artale
Szereplők: Francesco Di Napoli, Andrea Arcangeli, Marianna Fontana, Giuseppe Schillaci, Emilio De Marchi
Egy család gyászolja az öngyilkos merényletben elhunyt lányukat. A bátyja azonban azt gyanítja, hogy a lány még mindig életben van, ezért elindul, hogy felkutassa őt a Közel-Keleten. A rejtély megoldásában segítségére lesz egy kurd női egység is, akikkel behatol az ISIS által uralt területre.
Rendező: Oded Ruskin
Szereplők: James Purefoy, Mélanie Thierry, Souheila Yacoub, Julia Faure, Roda Canioglu
/ Sorozat / dráma
Martin Rauch, a kelet-német ügynök szembesül a berlini fal leomlásának kövekezményeivel.
Rendező: Soleen Yusef, Randa Chahoud
Szereplők: Maria Schrader, Alexander Beyer, Jonas Nay, Corinna Harfouch, Florence Kasumba
A klasszikus, 90-es évekből ismert animációs sorozat frissített változata. Újra nyomon követhetjük a három igazán szokatlan karaktert, ahogy káoszt hoznak a Warner Bros. stúdiójába.
Rendező: Scott O'Brien, Katie Rice
Szereplők: Rob Paulsen, Frank Welker, Jess Harnell, Maurice LaMarche, Tress MacNeille
Hank legjobb barátja egy kukásautó, akivel közösen fedezik fel a világ csodáit.
Rendező: John Kahrs, Michael Mullen
Szereplők: Lucas Neff, Brian Baumgartner, Glen Keane, Lynn Chen, Henry Keane
Egy nő titkos küldetésre indul, hogy tisztelegjen apja előtt, aki rejtélyes körülmények közt halt meg, mikor ő még kislány volt.
Rendező: Al Campbell
Szereplők: Maisie Williams, Jason Flemyng, Sean Pertwee, Sian Clifford, Mawaan Rizwan
/ Sorozat / dráma
Rumer Godden 1939-es regényének adaptációja. Néhány apáca komoly kihívással szembesül, amikor kolostort akarnak alapítani a Himalája egy távoli palotájában, ahol azonban ellenségesen fogadják őket.
Rendező: Charlotte Bruus Christensen
Szereplők: Jim Broadbent, Gemma Arterton, Diana Rigg, Alessandro Nivola, Aisling Franciosi
James Herriot, a Glasgowi Egyetem végzett állatorvosként, és a diploma után az álmait követve a lenyűgöző Yorkshire Dales-be megy, hogy a munkájának, és egyben szenvedélyének hódoljon. De hamarosan felfedezi, hogy az állatok kezeléséhez először kezelnie kell a gazdáikat. A Dales-gazdák pedig kemény emberek, akikkel nem lesz könnyű dolga. A Skeldale House-ban James megismerkedik új családjával, nehéz természetű főnökével, Siegfried Farnonnal, annak makacs testvérével, Tristan-nal és a ravasz Mrs. Hall-lal. Amikor James szívét elrabolja a helyi szépség, Helen Alderson, újabb oka van Dalesben maradni.
Szereplők: Callum Woodhouse, Samuel West, Anna Madeley, Nicholas Ralph, Patricia Hodge
/ Sorozat / animáció
Generációk százai hallhattak már Naszreddin hodzsa, a szamárháton utazó bölcs vicces, ugyanakkor erkölcsi tanokat megfogalmazó meséiről. A KEDD Stúdió animációs sorozatának köszönhetően nemcsak a könyvmolyok, hanem a rajzfilmek rajongói is megismerhetik a híres keleti tanító életigazságokról szóló történeteit, melyeket Berecz András mesemondó tolmácsol.
Rendező: Gerdelics Miklós
Szereplők: Berecz András
A történet középpontjában két titkos frakció közötti háború áll – az egyik az emberiség jövőjét kontroll és manipuláció révén kívánja meghatározni, míg a másik a szabad akarat megőrzéséért küzd. A sorozat a történelem fordulópontjain ábrázolja a hőseinket, miközben azok az emberiség sorsának alakításáért küzdenek.
Szereplők: Noomi Rapace, Sean Harris, Claes Bang, Ramzy Bedia, Toby Wallace
/ Sorozat / dokumentum
Dél-Anglia, a királyságokból kovácsolt birodalom szíve, ahol a 3000 éves múlt remekül megfér a jelenkori hóbortokkal. Ismerjék meg a helyet, ahol a 60-as évek lázadói fittyet hánynak a korukra, és ahol az álmok beteljesülése csak egy ugrásnyira van! Tekintsék meg a vidéket, ahol a hősök mellett a klasszikus irodalom is életre kel! A magas sziklákat, ahol a legendák királya született, és a várost, ahol egy király váltságdíja csak aprópénz. Ahol színház az egész világ és minden fal egy üres vászon. Ahol a zsenik találmányai meghatározták a jövő évszázadait, és ahol a szárazföldről induló vonatok a tenger alatt száguldanak tovább. Nézzük meg azt a Dél-Angliát, amelyet még sosem láthattak!
Szereplők: David M. Schulze, Dugald Bruce Lockhart
/ Sorozat / dokumentum
Minden évben egy maroknyi bátor férfi és nő abból él, hogy elkapnak vadon élő bikákat. Ez az egyik legveszélyesebb munka a Földön – nagy kockázatú, nagy jutalommal bíró, amiben rengeteg az alkudozás.
Egy tanár rájön, hogy Claire Wilson, egy texasi külvárosi középiskola fiatal tanárnője és tanítványa, Eric Walker viszonyt folytat egymással.
Rendező: Andrew Neel, Hannah Fidell
Szereplők: Kate Mara, Nick Robinson, Devon Bostick, Shane Harper, Paulino Nunes
/ Sorozat / dokumentum
A háromrészes dokumentumfilm-sorozat bemutatja, hogyan emelkedett hírhedtsége csúcsára Tekashi 6ix9ine hip-hop sztár. A rendező, Karam Gill megvizsgálja a "legyártott híresség" jelenséget; ebben segítségére van 6ix9ine mesteri képessége a szociális média manipulálására.
Rendező: Karam Gill
Szereplők: Giancarlo Esposito, 6ix9ine
/ Sorozat / romantikus
Képes két 17 éves ember tiszta szerelme kitartani a felnőtté válás rögös útján? Chen Xiao Xi és Jiang Chen középiskolás barátok és szomszédok, akik együtt nőttek fel. Xiao Yi gondtalan, nem nagyon szeret tanulni, de van tehetsége a rajzoláshoz. Jian Chen népszerű, jól is néz ki, és még a jegyei is jók. A barátaik közé tartozik még egy úszó, Wu Bo Song, aki bármit megtenne Xiao Xiért, és Xiao Xi legjobb barátja, Lin Jing Xiao, aki a legszebb lány az iskolában. Hogyan fogja a való élet formázni a kapcsolataikat ezeknek a fiatal felnőtteknek?
Rendező: Long Yang
Szereplők: Yitian Hu, Shen Yue, Yao Dong Zhao, Wang Zi Wei, Gao Zhi Ting
/ Sorozat / vígjáték
Eric Andre egy bizarr környezetben próbál talkshow-t vezetni, ahol van, hogy ő a csínytevések kiagyalója, néha pedig az áldozatuk.
Rendező: Andrew Barchilon, Kitao Sakurai
Szereplők: Jack Black, Dolph Lundgren, Ryan Phillippe, Haley Joel Osment, Andy Samberg
/ Sorozat / dokumentum
Amikor a Craven házaspár megkéri Rusty McIntire mesterembert, hogy alakítsa át a ház alagsorát, események olyan láncolata indul el, amely romba dönti a házasságukat.
/ Sorozat / vígjáték
Ludo, Greg, Elodie, Jordan és Patricia reggelei nem mindennapi módon kezdődnek; 6-9-ig egy népszerű reggeli rádióműsort vezetnek, a szerkesztőségükben pedig mindig történik valami.
Szereplők: Yvon Back, Gérémy Crédeville, Damien Jouillerot, Juliet Lemonnier, Martin Karmann
/ Sorozat / animáció
Képzelj el egy világot, ahol a dínók és az emberek együtt élnek, kalandoznak! Ez a hely Chomp City, ahol nem számít, hogy a dínók milyen hatalmasak. A város hőseiként az emberekkel csapatokba szerveződve mentik meg a bajba jutottakat. Speciális felszerelésükkel ellátva kelnek útra nap mint nap, hogy hősies rendőrként, tűzoltóként, életmentőként szolgáljanak. A dínók különleges képességek birtokában az erőt, gyorsaságot képviselve egészítik ki csavaros elméjű kis társaikat. A mesében megjelenő akciódús kalandok, a csapatmunka, a különös barátság és az izgalmas helyzetek varázsolják el a gyereket.
Rendező: Jeff Roach
Szereplők: Jake VanEwyk, Joey Hope Singer, Kyle Gillis, Marc Sauvé, Julia Stockton
/ Sorozat / dokumentum
Ebben a sorozatban megvizsgáljuk a náci Németország mindennapjainak a valóságait, hogy hogyan éltek az emberek, és aztán hogyan heverték ki a nácizmust.
A 16 éves Wayne felkerekedetik barátjával, Dellel, hogy visszaszerezzék apja régi járgányát, útjuk Bostonból Floridáig azonban cseppet sem veszélytelen.
Rendező: Steve Pink, Iain B. MacDonald
Szereplők: Abigail Spencer, Derek Theler, Ray McKinnon, Michaela Watkins, Dean Winters
Nyomon követhetjük a fiatal robotot, Dougot, aki útra kel, mert úgy érzi, az élet többről szól, mint a tényekről. Míg a többi robot végzi a napi teendőit, Doug elszakad, és kivándorol az emberek közé. Társával, Emmával felfedezik a világot.
Szereplők: Mae Whitman, Leslie David Baker, Eric Bauza, Brandon Ciengfuegos, Kyrie Mcalpin
/ Sorozat / dokumentum
A sorozat bemutatja, milyen hatással van az első 2000 nap életünk hátralevő részére.
Rendező: James Morgan, Ben Addelman
Szereplők: Olivia Colman
/ Sorozat / dokumentum
Tavasz van River Cottage-ban. Hugh megmutatja a nézőknek, hogy mennyi finomságot kínál a konyhakert ebben az évszakban, és teszi mindezt a maga módján... Nála versenyeznek az azonos, de különböző receptek alapján készült ételek, így egy vegetáriánusból is lehet hentes tanonc. Útmutatásai alapján kezd gazdálkodni 5 bristoli család - egyhektárnyi gazdátlan városi területen, és persze terítékre kerül ezúttal is britek kedvence: a csirkehús.
Rendező: Sally Wingate, Jason Holmes
Szereplők: Hugh Fearnley-Whittingstall
/ Sorozat / krimi
Egy törvényszéki szakértő és egy texasi rendőr összefog, hogy vallomást csikarjon ki Samuel Little-ből. Sokkal többet kapnak, mint amennyit valaha is reméltek.
Szereplők: Dave Elvin, Joni E. Johnston
/ Sorozat / dokumentum
Ebben a sorozatban egy-egy történelmi korszak híres temetőit mutatjuk be Európában. A temetők arról szólnak, hogyan képzelte el annak a kornak az embere a halált, vagy akár hogyan próbálta meg mágikus erővel száműzni. A halálhoz az emlékezés is hozzátartozik, ugyanakkor mindig a jövőről is szó volt: a hatalomról, társadalmi hierarchiáról. Maguk a halottak csak marginális szerepet játszottak ebben. Ezért egy korszak temetkezési helyeinek megfejtése olyan, mint egy tükör: az élők társadalmáé. Az első rész az ókori Rómába kalauzol.
Rendező: Michael Trabitzsch, Nina Mair
Szereplők: Uwe Müller
/ Sorozat / dokumentum
Anglia délnyugati részén, Somerset megyében áll a bencés Downside apátság, melynek szerzetesei ma is Szent Benedek VI. században írt Regulája szerint élik mindennapi életüket. „Ora et labora” – szól alapelvük, amely az imádság és a munka harmonikus együtt megélését teszi vezérelvvé. E csendes, elmélkedő ritmusú egy órában a monostorbeli életbe kapunk rövid bepillantást.
Rendező: Luke Korzun Martin
/ Sorozat
Az Életünk története – sztárpárok jövőutazása házigazdája Friderikusz Sándor lesz, aki beszélgetőpartnereit a műsor egy-egy pontján maszkmesterek segítségével évtizedekkel öregítve repíti előre az időbe. A műsor epizódonként két ismert embert lát vendégül: szerelmespárokat, házastársakat, testvéreket, akik között mély és szoros a kapcsolat. Ismerik, szeretik egymást, életük összehangolt: úgy tervezik, hogy együtt fognak megöregedni. Egyetlen dologban lehetnek biztosak: a múltjukban, és abban, hogy a közösen megélt idejük közelebb hozta őket egymáshoz, vagy legalább a megértéshez. Azt azonban, hogy az egyéni életük és a kapcsolatuk végül mivé lesz, csak az idő mondhatja meg. Az Életünk története – sztárpárok jövőutazása olyan esélyt és kalandot kínál, amely csak az emberi élet végső szakaszában válik lehetségessé: visszatekintést, számvetést és szembesülést az elmúlással. A műsorban biztosan vendég lesz a Csobot Adél-Istenes Bence páros...
Rendező: Szabó Szilárd
Szereplők: Friderikusz Sándor
/ Sorozat / dráma | romantikus | vígjáték
Dash cinikus fickó, Lily pedig romantikus álmodozó. Elsőre úgy tűnik, hogy nem sok közös van bennük, és még nem is ismerik egymást, mégis titkos üzeneteket váltanak egymással, és komoly próbatételek elé állítják a másikat egy piros füzeten keresztül.
Rendező: Fred Savage, Brad Silberling
Szereplők: Austin Abrams, Gideon Emery, Midori Francis, James Saito, Dante Brown
Jan nyomozó és Louise profilozó állandóan egy gyilkos nézőpontjának izgalmas perifériáján mozognak, miközben egy gyilkosságsorozatot kapcsolnak össze az elkövetővel.
Rendező: Carsten Myllerup
Szereplők: Sonny Lindberg, Natalie Madueño, Malene Beltoft Olsen, Henrik Noél Olesen, Kenneth M. Christensen
/ Sorozat
Gordon Ramsay immár második alkalommal nyújt segítséget az ünnepi hangulathoz, a nézőket családi otthonába hívja karácsony reggelén, hogy ötleteit és tapasztalatait ossza meg velük, és lépésről lépésre megmutassa, hogyan készíthetik el a legízletesebb karácsonyi fogásokat. A karácsony különleges alkalom, amikor a család és a barátok a legeslegjobb falatokkal ünnepelnek együtt, és a Főzz karácsonyra Gordon Ramsay-vel! műsor garancia arra, hogy ez lesz a legínycsiklandozóbb és legemlékezetesebb karácsonya. Mert ahogy az lenni szokott: a legjobb bulik mindig a konyhában érnek véget!
/ Sorozat / krimi | misztikus | romantikus
Allie fotósként dolgozik egy amerikai kisvárosban. Éppen fényképeket készít egy esküvőn, amikor az ifjú férjet meggyilkolják. A tettes kézre kerítésében Allie nemcsak a fotóival segít a rendőrségnek, hanem maga is nyomozásba kezd...
Rendező: Ron Oliver
Szereplők: Erik Estrada, Mackenzie Gray, Carlos Pena, Jr., Willie Aames, Alexa PenaVega
/ Sorozat / dokumentum | krimi | misztikus
Egy nőt holtan találnak a saját fürdőkádjában. A már látszólag sem egyszerű ügyet csak egyre bonyolítja a család, az ügyész, a szomszédok és a média.
Szereplők: Pablo Duggan, Rolando Barbano, Carlos Carrascosa, Diego Molina Pico, Irene Hurtig
A két lábbal a földön álló, híres hematológus kénytelen beismerni, hogy paranormális jelenségeket tapasztal. Megpróbál utánajárni a jelenségek, amelynek okai valahol mélyen a múltjában gyökereznek.
Rendező: Majid Al Ansari, Amr Salama
Szereplők: Ahmed Amin, Razane Jammal, Reem Abd El Kader, Samma Ibrahim, Aya Samaha
1943. július 10-én egy oklahomai amerikaiakból, mexikói amerikaiakból és cowboyokból álló egység, akik odahaza nem tűrték volna meg egymás társaságát, Szicíliában landolt, és ötszáz napot voltak kénytelenek eltölteni a nácik által megszállt Európában. Ez azoknak a férfiaknak a története, akiket Thunderbirds néven ismert meg a világ.
Rendező: Grzegorz Jonkajtys
Szereplők: Michael Landes, Bradley James, Martin Sensmeier, Philipp Christopher, Tatanka Means
/ Sorozat / dráma
Egy Cora nevű fiatal nő elképesztő felfedezést tesz, miután megpróbál szabadulni a rabszolgaságból.
Rendező: Barry Jenkins
Szereplők: Joel Edgerton, Lily Rabe, Damon Herriman, William Jackson Harper, Sean Bridgers
/ Sorozat
Egy karib-tengeri szigeten a cerkófmajmok ugyanúgy kirúgnak a hámból, mint az egyetemisták hétvégén... A házimacskák elkábulnak és folyik a nyáluk, ha megkóstolják a macskamentát... És a jávorszarvasok annyira berúgnak az erjedt almától, hogy másnap semmit se lehet kezdeni velük... Vajon milyen gyakori a bódulat az állatvilágban? És miért keresik a mámort az állatok? Többek közt ezt is megtudjuk a műsorból, melyben az „állati bulikon” kívül sikamlós, mindkét fél számára kielégítő testi kapcsolatok is szóba kerülnek...
/ Sorozat / dokumentum
A skót whiskyt már fél évezrede víz és árpa erjesztésével és lepárlásával készítik. Az így kapott párlatot tölgyfahordókba szűrik le, hogy érni hagyják. Maga a recept felettébb egyszerű, a végeredmény azonban egy olyan ital lesz, amelyet emberek milliói kedvelnek szerte a világon. A sorozat olyan utazásra invitál, amelynek során megismerhetjük azt az ajándékot, amelyet Skócia adott az emberiségnek.
Rendező: Don Coutts
Szereplők: David Hayman
/ Sorozat / vígjáték
Ha az Aunty Donna vígjáték-csoport tagjairól, Zach-ről, Brodenről és Markról van szó, sose tudhatod előre, éppen ki ugrik be hozzájuk egy újabb őrült kalandra. Az Ed Helms producerelése alatt készült sorozat november 11-től látható a Netflixen.
Rendező: Max Miller
Szereplők: Mark Samual Bonanno, Broden Kelly, Zachary Ruane
/ Sorozat / dokumentum
A Sonora-sivatagot Észak- és Dél-Amerika legsokszínűbb élővilágú sivatagaként tartják számon a biológusok, s nem véletlenül: többek közt nagymacskák, koatik, uhuk és számtalan mérges és nem mérges rovar népesíti be – és akkor a közel száz endemikus hullőfajról és kétezer őshonos növényfajról még nem is beszéltünk.
/ Sorozat
Mit csinál a szakács szabadidejében? Hát persze, hogy főz, járja a világot, keresi az újabb és újabb ízeket, amelyek inspirálhatják. Laci Hornaček sem tétlen: barátságokat köt, új helyszíneket fedez fel, hogy az élmények és aromák átjárhassák konyhaművészetét. A TV Paprika stábja most követi őt, belelesünk életébe, átéljük vele az izgalmakat, sőt, a kamerának hála elleshetjük azokat a kifinomult konyhai titkokat, amelyek bármelyik ebédünket ki tudják szakítani az unalmas megszokottságból, és rendkívüli alkalommá teszik azt. Főzünk sörrel, borral, sajttal, készítünk halat, szárnyast és sertést is. Rizs vagy bab? Egyre megy, mert a végeredmény eddig nem ízlelt finomság lesz. Ehhez csak egy ember kell: Laci Hornaček. Ahoj, Séf!
/ Sorozat / dokumentum
Ismerd meg a világ legizgalmasabb éttermeit!
Rendező: Ari Fishman, Alex Craig
Szereplők: Maya Rudolph
Cassandra Bowden egy légiutas-kísérő, aki dubaji szállodai szobájában ébred, egy hulla társaságában. Attól félve, hogy a rendőrség őt fogja gyanúsítani, úgy folytatja reggelét, mintha mi sem történt volna, csatlakozik a többi légiutas-kísérőhöz és a pilótához. New Yorkban az FBI ügynökei kihallgatják a rejtélyes éjszaka kapcsán. Cassandra semmire sem emlékszik, így azt sem tudja eldönteni, vajon ő lehet-e a gyilkos.
Rendező: Marcos Siega, Glen Winter
Szereplők: Kaley Cuoco, Rosie Perez, Michiel Huisman, Colin Woodell, T. R. Knight
Egy meggyötört tanuló felkavaró titkokat fedez fel iskolájában. Életét árulás és természetfeletti események hálózzák be.
Rendező: Iling Lin, Shiang-An Chuang
Szereplők: Han Chang, David Chao, Serena Fang, Ning Han, Teng-Hung Hsia
/ Sorozat / dokumentum | történelmi
Clemens Gabriel kapitány és családja 11 hónapos felfedezőútra indul az északnyugati átjáró felé. Vajon hogyan alakult a sorsuk?
Rendező: Philippe Denham, Paul Desatoff
Szereplők: Matt Walsh, Jesse Garcia, David Paluck, Michael Bell, M. Steven Felty
/ Sorozat / animáció
A Dinótalpak karácsonyi különkiadásában beköszönt a nagy hideg és leesik a hó. Gwen egy fényt próbál utólérni, a nagy hajszában pedig különféle dinók csatlakoznak a csapathoz. Végül egy barlangban kötnek ki, ahová behúzódhatnak a kietlen idő elől. Később pedig mindig megemlékeznek erről a különleges napról.
Rendező: Harold Harris
Szereplők: Amanda Abbington, Bob Golding, Keith Wickham, Julie Lemieux, Teresa Gallagher
Egy milliomost nagyon nehéz helyzetbe hoz egy zsarolólevél, mert több élet is múlhat azon, hogy enged-e a kényszernek.
Rendező: Mateo Gil
Szereplők: Marta Milans, Luis Tosar, Carmelo Gómez, Bea Segura, Joaquín Climent
/ Sorozat / dokumentum
A sorozat elsősorban az áldozatok, esetenként azonban az elkövetők szemszögéből mutatja be az online társkeresés világát, ahol nemcsak szerelmek szövődnek, de csalódások és csúnya átverések is várnak a résztvevőkre. Hogyan változtatták meg a közösségi hálózatok a társkeresést, és miért hoz ki egyesekből a virtuális tér sötét és elszánt viselkedési mintákat? Az interjúk és az események filmes rekonstruálása segítségével a dokumentumfilm bemutatja a közösségi hálózatok tragikus oldalát is, és felteszi a kérdést, mit lehetne tenni a a szájber tér biztonságosabbá tételért.
/ Sorozat / dokumentum
Informatív és szórakoztató műsor, melyben minden általunk tesztelt járműről kíméletlen őszinteséggel mondunk véleményt.
/ Sorozat / dokumentum
Ebben a 10 részes sorozatban Luke Nguyen séf körbejárja Vietnám nevezetes városait, hogy bemutathassa az adott térségre jellemző legfőbb fogásokat.
/ Sorozat
Minden rizs történetet mesél el! A sorozat epizódjaiban Alvin és Eric a különböző nemzetiségek földjein, az emberek történetein keresztül fedezik fel a rizs kulturális és kulináris örökségét.
/ Sorozat / dokumentum
A botswanai Okavango-delta túlzás nélkül a természetimádók Mekkája – egy hatalmas, végtelen mocsárvidék, tele jól megtermett ragadozókkal és villámgyors prédaállatokkal. Egy különleges, varázslatos hely, ahol elefántok vonulnak népes csordákban... oroszlánok osonnak kuduk nyomában... leopárdok üldöznek gazellákat... és krokodilok várnak áldozatukra a folyók iszapos vizében. A vadállatok szerelmesei számára tehát az Okavango egy tökéletes úti cél – Brent és Grant Reed, a „szafari-fivérek” számára azonban a mindennapos munkahely és az otthon... Tarts Brentékkel, akik amellett, hogy izgalmas szafarikat szerveznek az ide látogatóknak, nagy erőfeszítéseket tesznek a helyi élővilág megóvásáért is!
Rendező: Dan Bree
Szereplők: Brent Reed, Grant Reed, Mike Reed, Jamie Effros, Youssef Elgonaid
/ Sorozat / dokumentum
Tudta, hogy a flamingók csak felfordított fejjel tudnak enni? Hogy egyes csigák akár három évet is alszanak egyhuzamban? És hogy a legtöbb elefánt kevesebbet nyom, mint a kékbálnák nyelve? A sorozat a macskáktól a kobrákig és a katicabogaraktól az oroszlánokig mindent elmond, amit a kedvenc állatairól tudni szeretne…
/ Sorozat
Marnie Simpson visszatekint az életére és az utazására a "Geordie Shore" vadócától az anyaságig.
Egy békés tengerparti városban megmagyarázhatatlanul lángra gyúlnak az emberek. Vajon spontán öngyulladásról van szó? Vagy öngyilkosságot követtek el, esetleg gyilkosság áldozatává váltak? Louise, a helyi újság fiatal gyakornoka megpróbálja kideríteni, mi áll a rejtélyes halálesetek hátterében.
Rendező: Arnaud Malherbe
Szereplők: Olivier Gourmet, Marine Vacth, Arnaud Valois, Soufiane Guerrab, Michael Cambier
/ Sorozat / dokumentum
Eddig be nem mutatott felvételeket láthatunk a "tigriskirályról", olyan titkokra derül fény, amelyeket csak ő tudhat, és megvizsgáljuk Carole Baskin férjének eltűnését is.
Rendező: Yoram Astrakhan
Szereplők: Sean Patrick Bryan, Elena Dizon, Jim Rathmann
/ Sorozat / dokumentum
Az egykori tengerészgyalogos kockázatelemző, Aldo Kane bemutatja a dróntechnológia előnyeit és hátrányait.
Francia reggeli televíziós műsor a fiatal közönség számára, melyet az M6 csatorna sugárzott 2000. július 3. és 2003. június 27. közt.
Rendező: Cyril Travassac
Szereplők: Michaël Youn, Vincent Desagnat, Cyril Hanouna, Magloire Delcros-Varaud, Ariane Brodier
/ Sorozat / dokumentum
A sorozat elmesél néhány történetet, amikor a britek extrém időjárási katasztrófát éltek át világszerte, köztük amikor a szórakoztató csapat több száz ember életét mentette meg, amikor süllyedni kezdett a hajójuk egy viharban, és hogyan volt kénytelen Maureen és David Sayer elmenekülni Machu Picchu ősi városából, amikor áradás és földcsuszamlások miatt a perui Andokban evakuálást rendeltek el.
Rendező: Andy Robbins
/ Sorozat / dokumentum
Magyarország határain kívül van egy olyan régió, ahol a legnagyobb magyar közösség él, amely magyar történelmi hagyományokat őriz, magyar kultúrát őriz, és őrzi az autonómia, a székely önrendelkezés örökségét.
Rendező: Farkas György
/ Sorozat / dráma | romantikus
Tully és Kate 1974-ben találkoztak, és azóta különös kapcsolat köti össze őket. Kate meglehetősen félénk és visszahúzódó, míg Tully inkább a menő csajok klubját erősítette, mindig is merész és sikeres volt. A két ellentétes személyiség közt mégis olyan erős kötelék alakul ki, hogy életük minden apró kis mozzanatát megosszák egymással. Egy veszekedés azonban régi sebeket tép fel, és radikális változást hozhat az elválaszthatatlan pár életébe.
Rendező: Fred Gerber, Anne Wheeler
Szereplők: Katherine Heigl, Martin Donovan, Ken Camroux, Beau Garrett, Sarah Chalke
/ Sorozat / dokumentum | krimi | misztikus
Egy fiatal férfi egy elmondhatatlanul szörnyű bűncselekmény ügyében nyomoz, miközben próbál felmentést találni azok számára, akiket a legjobban szeret.
Szereplők: Madison Hamburg, Don DiStefano, Mark E. Safarik
/ Sorozat
A sorozatban egy 4 tagú család életébe pillanthatunk be. Apa, Anya és a két kicsi: Juli óvodás, Bence kisiskolás. Bencét és Julit sok kedves játék, plüss veszi körül, de mind közül van egy legkedvesebb: Csepp. Csepp sokszor a polcon, ágyon, a gyerekek karján ücsörög, de ha úgy látja, hogy segíteni kell, egy szempillantás alatt embernagyságú lesz és megold mindent, tanácsokat ad, segít, hiszen vízből van, ő maga az ÉLET. Természetesen játékosan, kedvesen, néha mondókával, néha énekkel segíti Csepp a gyerekeket az egészséges életmód elsajátításában.
Rendező: Kriskó László
Szereplők: Simon Kornél, Annamária Papp, Seszták Szabolcs
/ Sorozat / dokumentum
Néha még jó emberek esküvői is rosszul sülnek el. Párok osztják meg velünk rémálomszerű esküvői történeteiket, megelevenítve a vígjátékba illő eseményeket.
Szereplők: Hardy Awadjie, Lisa Cole, Tamara Goodwin, Jay Sincere, Lisa Chambliss
Ruby éppen húga esküvőjére készülődik, amikor a család egy barátja gyanús körülmények között meghal. Rubyt nem hagyja nyugodni a dolog, ezért – az ügyet vezető nyomozó ellenvetése ellenére – maga is vizsgálódni kezd.
Rendező: Paul Ziller
Szereplők: Taylor Cole, Stephen Huszar, Shawn Christian, Alyson Walker, Karen Holness
/ Sorozat / családi | dokumentum
Hugh Fearnly Whittingstall szerint a négy évszak közül az ősz tartogatja a legtöbb meglepetést. A táj mesés, arany és bíbor színekben pompázik, a kertek pedig egyre inkább "kivirágoznak". A csodálatos lakomák persze nem hiányozhatnak. Hugh bemutatja, hogy hogyan kell az évszaknak megfelelő remek ételeket elkészíteni!
Rendező: Nic Guttridge
Szereplők: Hugh Fearnley-Whittingstall
/ Sorozat / dokumentum
Az adásában Ricsi és Bence mesél az Ariadnéról, a Csévi-szirtek kutatásáról és a barlangászásról.
/ Sorozat / történelmi
Bemutatjuk az ókori technológiát, ami lehetővé tette, hogy az egyiptomiak elmozdítsanak egy 1000 tonnás obeliszket, és megmutatjuk, hogyan szállítottak a rómaiak még ennél is nehezebb elemeket Baalbek templomainak építésénél.
Rendező: Stuart Clarke, Bo Channon
Szereplők: Alan Gilchrist, Steve Wolf, Bill Graves, Bill Graves, Richard Miltiadis
/ Sorozat / dokumentum
Ifjú felfedezőink a vártnál is nagyobb kalandba keverednek az Addo Elefánt Nemzeti Parkban.
Rendező: Francois Odendaal
Szereplők: Chiedza Mhende, Emily Gouws, Franco King, Khanyiso Plaatjies, Francois Odendaal
A horrorantológia-sorozat minden évada a Midnight Society nevű gyerekcsapat egy újabb társaságát követi, akik hátborzongató átkokra és lényekre bukkannak.
Rendező: Dean Israelite
Szereplők: Jeremy Ray Taylor, Brandon Routh, Tamara Smart, Rafael Casal, Fiona Vroom
/ Sorozat / dokumentum
Egyiptom és Európa területén megszámlálhatatlan lenyűgöző építmény, síremlék, szobor és műkincs tanúskodik az évezredekkel ezelőtt élt mesterek zsenialitásáról és az ókori kultúrák gazdagságáról. De melyek ezek közül a legértékesebbek és legfigyelemreméltóbbak? A sorozatban Bettany Hughes történészprofesszor csodálatos utazásra hív minket a Nílus-deltától a Nasszer-tóig és az olaszországi Pompeiig, út közben felelevenítve előttünk e letűnt civilizációk legnagyobb pillanatait és alkotásait.
Antonio lányát elrabolják, ő pedig kétségbeesett lépésre szánja el magát: eléri, hogy bebörtönözzék Kolumbiában annak reményében, hogy így megtalálja az embert, aki lánya eltűnéséért felelős.
Rendező: Iñaki Peñafiel, David Ulloa
Szereplők: Daniel Grao, Carolina Lapausa, Melani Olivares, Fernando Solórzano, Juan Carlos Messier
Egy nagy fejű, de kis testű egomániás szupergonosz azért küzd, hogy megtartsa az irányítást a gonosztevőket tömörítő szervezete és a családja felett.
Rendező: Eric Towner, Alex Kramer
Szereplők: Patton Oswalt, Melissa Fumero, Wendi McLendon-Covey, Sam Richardson, Ben Schwartz
/ Sorozat / dokumentum
Egy évvel azután, hogy Jamie Oliver elnyerte Tony Blair támogatását, és 280 millió fontot kapott menza-reformjának megvalósítására, az ötletgazda útra kel. Ellenőrizni akarja, hogy kellő eréllyel hajtották-e végre az általa javasolt változtatásokat. Ám azt tapasztalja: nincs minden rendben. Sok helyen nem megfelelően használják fel a pénzt, s kiderül, hogy egy megyében 280 általános iskolában nem működik konyha, s a gyerekek nem jutnak minden nap meleg ételhez. Ezért Jamie javaslatokat tesz a probléma megoldására, és szokásos vehemenciájával veti magát a munkába!
Rendező: Nick Hornby
Szereplők: Timothy Spall, Jamie Oliver, Tony Blair, Alan Johnson, Nora Sands
Az 1880-as években Írországban, a viktoriánus korszakban, a „halál utáni fényképezés” fénykorában játszódó hat epizódból álló dráma cselekménye egy neves emlékfotós köré épül, aki belekeveredik egy szövevényes gyilkossági ügybe. Úgy tűnik, rejtélyes kapcsolat van egy szabadon garázdálkodó sorozatgyilkos és az ő munkája között.
Rendező: Craig David Wallace, Imogen Murphy
Szereplők: Martin Donovan, Michael Smiley, Mark Rendall, Peter Campion, Kerr Logan
/ Sorozat
A műsorban ismert borszakértők erednek a legjobb borok nyomába itáliai főhadiszállásukról. És összesen 11 országot tűznek ki úti-célként.
Szereplők: Matthew Goode, Dominic West, James Purefoy, Matthew Rhys, Joe Fattorini
/ Sorozat / dráma | romantikus | vígjáték
Egy könyvkiadó két nagyon különböző munkatársa, egy férjezett tanácsadó és a fiatal műszaki szakember egy izgalmas, titkos és őrült játékba kezd, ami egyre inkább megváltoztatja az életüket.
Rendező: Lisa Langseth
Szereplők: David Lagercrantz, Johannes Kuhnke, Lena Endre, Björn Kjellman, Reine Brynolfsson
/ Sorozat / dokumentum | horror
Részletes áttekintés a horrorfilmek történetéről és popkulturális jelentőségeiről. Híres, ismert horrorfilmek kultikus alakjai és készítői avatnak be minket a mögöttes kulisszatitkokba és érdekességekbe.
Rendező: Kurt Sayenga
Szereplők: Quentin Tarantino, Jack Black, Jamie Lee Curtis, Elijah Wood, Norman Reedus
/ Sorozat / dokumentum
A magyar építészet történetét bemutató sorozatunk negyedik, egyben befejező évadához érkezett. A magyarországi barokk jelentős épületei mellett az evangélikus templomépítészet korszakait, az építészetnek nemzeti karaktert adó Kós Károly életművét, valamint kortársaink közül Krizsán András és Zoboki Gábor eddigi életművét mutatjuk be.
Arisu, Karube és Segawa unják jelenlegi életüket, mindannyian több izgalomra vágynak. A tűzijáték ünnepén teljesül a kívánságuk, egy párhuzamos világban találják magukat, ahol egy játék részeseként a túlélésért kell küzdeniük.
Rendező: Shinsuke Sato
Szereplők: Ayaka Miyoshi, Tomohisa Yamashita, Kent Yamazaki, Riisa Naka, Nijirô Murakami
/ Sorozat / dokumentum
A texasi Dr. Lauren Thielen nagy fába vágta a fejszéjét: megnyitotta saját egzotikus állatklinikáját az állam egyik legnagyobb állatkórházának tőszomszédságában. A több mint egy tucat specialistával dolgozó intézmény éjjel-nappal, hétfőtől vasárnapig várja pácienseit, melyek közt az emutól a sündisznóig mindenféle szerzet előfordul.
Rendező: Dean Bushala
Szereplők: Chris Payne Gilbert, Lauren Thielen, Quentin Brands, Maryanne Farmer, Bruce Nixon
/ Sorozat / misztikus | történelmi
Szakértők megvizsgálnak egy titkos földönkívüli bázisról szóló jelentést Alaszka legmagasabb hegyében. A bizonyíték azt sugallja, hogy földönkívüli tevékenység van Fairbanksben.
Rendező: Christian Bradshaw, John Colthorpe
Szereplők: Andrew Gough, Drew Patterson, Qituvituaq Litchard, Jonny Enoch, Hugh Newman
/ Sorozat / dokumentum
A tavasz közeledtével a michigani Barn menhely felkészül az állatok befogadására. Dan és Kelly megpróbál megmenteni egy sürgős ellátásra szoruló bárányt.
Szereplők: Christopher McKernan, Dan McKernan
Massimo Ruggero nagy elvárásokkal és reményekkel tekint a jövőbe, munkája nagyon jól megy a banknál, és előléptetésre számít. Viszont kollégája halála és egy botrány, ami Massimo előéletét is rossz színben tünteti fel, egy csapásra megváltozatja a kereskedelmi igazgató álmait.
Rendező: Nick Hurran, Jan Michelini
Szereplők: Patrick Dempsey, Lars Mikkelsen, Alessandro Borghi, Laia Costa, Kasia Smutniak
Paul LeBlanc nagy gondokba keveredik, amikor átadja cégét testvérének, viszont elszabadul egy mesterséges intelligencia, ami nagyon gyorsan tanul, és nem feltétlenül szimpatizál az emberekkel. Kétségbeesett próbálkozásai, hogy megállítsa arra kényszerítik, hogy egyesítse erőit Shea Salazar ügynökkel.
Rendező: Eduardo Sánchez, Glenn Ficarra
Szereplők: John Slattery, Michael Mosley, John Cassini, Elizabeth Cappuccino, Aaron Moten
/ Sorozat / dráma | romantikus | sci-fi
Tizenöt évvel később a tudomány olyan felfedezéssel állt elő, ami gyökeresen megváltoztatja mindenki életét a Földön: egy teszttel, ami egyértelműen megmondja, ki a lelki társad.
Rendező: Marco Kreuzpaintner, William Bridges
Szereplők: Bill Skarsgård, Charlie Heaton, Malin Akerman, Sarah Snook, Georgina Campbell
/ Sorozat / dokumentum
A vadonban minden faj saját, testreszabott túlélési stratégiával rendelkezik. Támadás és védekezés, kommunikáció és párszerzés, vadászat és területvédés – a természet kihívások egész sora elé állítja az állatokat, s ehhez hatékony, hosszú idő alatt kicsiszolt és tökéletesített módszerekre van szükségük. A Nat Geo Wild látványos sorozatában ismerd meg az állatvilág legmeglepőbb, legvalószínűtlenebb és legzseniálisabb túlélési stratégiáit!
Rendező: Bettina Dalton, Max Serio
Selena és családja élete teljesen megváltozik, amikor a lány álma valóra válik és világhírű énekes lesz.
Rendező: Hiromi Kamata
Szereplők: Gabriel Chavarria, Eric Aragon, David Barrera, Christian Serratos, Ricardo Antonio Chavira
Egy ígéretes karrier előtt álló fiatal színész komoly döntés előtt áll. Az ötvenes években neki is választania kell, hogy behódol az elnyomó politikai berendezkedésnek, vagy szembeszáll, és lemondhat mindenről.
Rendező: Peter Bebjak
Szereplők: Jenovéfa Boková, Jan Cina, Martin Finger, Vojtech Babista, Daniel Mavrov
/ Sorozat / dokumentum | életrajzi
A sorozatból az Egyesült Államok közelmúltbeli történelmét ismerhetjük meg az elnökök feleségeinek szemén keresztül. Arról vallanak, miként változtatta meg őket a First Lady státusz, illetve milyen hatással voltak a politikai életre. Láthatjuk életútjukat, a döntő pillanatokat és hozzájárulásukat férjeik hagyatékához.
Szereplők: Robin Wright, Kate Andersen Brower, Jonathan Nyati, Kati Marton, Karen Tumulty
/ Sorozat / dokumentum
Pillants be a világ egyik legnagyobb és legegyedibb vadvédelmi szentélyébe, a Chimp Haven 200 hektáros menedékháznak a titkos életébe, amely Louisiana szívében több mint 300 csimpánznak ad otthont!
Szereplők: Jane Lynch, Nola Klop, Raven Jackson-Jewett, Amy Fultz, Liam Kelly
/ Sorozat / dokumentum
A pillanat tört része alatt csapnak le áldozatukra... Villámgyorsan falják fel prédájuk élettelen testét – esetleg kínos lassúsággal, még élő állapotban... Egyesek közülük jól ismert ellenségek – mások viszont barátnak mutatják magukat... Üdvözöljük az állatvilág legforróbb frontvonalán!
/ Sorozat / horror
Egy fiatal nő próbálja kideríteni, mi áll rejtélyes terhessége és a körülötte rejlő sötét titkok mögött.
Rendező: Mary Harron
Szereplők: Mira Sorvino, Rory Culkin, AnnaSophia Robb, Hannah Murray, Michael Gaston