Nem tudom eldönteni, bámulatra méltó-e Sean Young alakítása, vagy csak egyszerűen teljesen hidegen hagyta a szerepe, de ilyen semmitmondó, teljesen közömbös arcjátékot még nem láttam. Az érzelmek megjelenítése nulla, de ez így azért nem kerek, mert a karaktere (szerintem) nem olyan jellem, mint amit az ő játéka(?) tükröz. Ami a filmet illeti, láttam már ennél izgalmasabb thrillert is, ez most nem igazán jött össze Michael Storey-nek.
Érdekes cselekmény, unalmas film. Kb. ennyi. Közel kétórányi játékidőt próbáltak ráhúzni Asia Argento néhány érdekes jelenetére, de közben nem vették észre, hogy az egész film unalomba fullad. Kár érte.
Igaz, hogy "szabvány thriller", de számomra hozta az elvárt feszültséget. A párbeszédeket néha kissé laposnak éreztem, kissé kiszámítható volt a cselekmény is, de a színészek kárpótoltak minden hiányosságért.
Valahogy korántsem volt annyira spooky ez a film, mint amire számítottam, annál brutálisabb viszont. Én egy kicsit nehezen bírom az ilyet, de ez már ízlés kérdése. Az viszont vitathatatlan, hogy a film piszok jól néz ki. Szerintem remek az atmoszférája és a képi világa. Így habár ha nem is lesz egy emlékezetes élmény, egyszer talán érdemes megnézni.
A téma nagyon kemény, egy nő harcát mutatja be, aki küzd az igazságért, mert a lányát megerőszakoló férfi nem kapta meg méltó büntetését. A megvalósítás viszont sajnos nagyon gyenge lett, sokkal többet is kihozhattak volna a filmből, ha a színészek kicsit jobban odateszik magukat.
Annyi mindent próbáltak belerakni ebbe a filmbe, hogy a végén egy hatalmas katyvasz lett az eredmény. Igazából nehéz is kibogoznom, hogy akkor ez most egy kis szociodráma, akció...vagy esetleg valami politikai dráma. Hát, nem tudom. Szerintem ez zavarba ejtő, és hiba, hogy két remek színésszel próbálták aládúcolni a filmet.
Egész jól egyensúlyoz a felnőtt és a gyermeteg tartalmak között, amire szerintem egy képregényrajongónak nem igazán lehet panasza. Élvezetes Batman-daranb, annyi szent.
Ez az a kategória, ami annyira rossz, hogy szinte már jónak tűnik. Őszinte leszek, csak azért néztem végig, mert vártam, milyen marhaság jöhet még, és közben észrevétlenül is egész jól szórakoztam rajta...
Senki ne számítson csúcsteljesítményre! Kiszámítható, minden izgalmat mellőz, inkább egy szokásos amerikai butácska filmnek nevezném. Sajnálom, mert Tia Carrere a kedvenc színésznőim közt van, nem értem, miért vállalt szerepet egy ilyen filmben.
Lélegzet elállító volt ez a film, nekem nagyon bejött, és az biztos, hogy még meg fogom nézni néhányszor. Érzem, hogy ez nálam máris alapmű lett, így csakis ajánlani tudom másoknak is, hogy feltétlenül nézzék meg!
Az előzetes alapján nagyon érdekesnek találtam a filmet, de sajnos kissé csalódott vagyok. Nem annyira érdekes történet, mint amilyennek látszik, gyakorlatilag le vannak csupán zongorázva azok a sémák, amelyek egy ilyen kissé elvont, elveszett emberekről szólnak.
Ez egy nézhetetlen szemét, hogy mást ne mondjak. Nem igazán értem az alkotók szándékát, hogy mégis mit akartak ezzel a filmmel. Egyáltalán ki lehetett a célközönség. Mindenesetre horrornak pocsék, mivel inkább alpári az egész, semmint brutális lenne.
Hiába Steven Seagal csakis ugyanazt a sablonos karakter tudja hozni, akár jófiút, akár rossz fiút játszik. Nem mondom, hogy ez rossz, de annyi bizonyos, hogy a filmjei számomra rémunalmasak.
Szép, szívhezszóló mozi, amire egész biztosan nem a tempója miatt fogunk emlékezni, vagy talán mégis? :) Viccet félretéve , kellő nyitottság mellett ez a film igen mélyre tud hatolni.
Fuh, hát ez még fennmaradt, szerintem egy ékszer "celluloid korszakból". Én ezeket a régi filmeket bármikor meg tudom nézni. Kicsit bohókás, bohém, bármilyen témáról is van szó. Akár valamiféle tragédiáról. Kell a happy end, de az mindig valahogy olyan keserédes.
Nagyszerűen állít emléket a huszárságnak, a magyar huszárvirtusnak. Engem nagyon megrendített, főleg a vége. Egy óriási hiányosságát azonban nem tudom megbocsátani. Valahogy végtelenül távolságtartó maradt, és végsősoron inkább csak dokumentált pár háborús élethelyzetet a magyar huszárság történetéből. Kicsit kevés az érzelem, nagyon kevés rész van, ahol hagynak időt a nézőnek emélyülni.
43 Briliáns terv (2003)