Értékelések (134)

2016. 11. 23.
Jó és tanulságos film. Sajnos nem mondhatjuk, hogy mindez a múlt. Aki már megélt hasonló, hátrányos megkülönböztetést egy hivatalban, annak bizonyára kinyílik a bicska a zsebében, miközben nézi ezt a klasszikust.
2016. 11. 16.
Egészen nézhető, de sajnos a ombik mellett a humora is elég agyhalott. Kár a sok kihagyott lehetőségért..:(
2016. 10. 30.
Egy dráma-vígjátékot forgatni, kórházi tematikában eléggé nehéz feladat lehet, igen kockázatos, hiszen az egész vagy nagyon sértő lehet, vagy túl komolytalan. Ezt azt hiszem, mindeddig csak a Scrubs tudta jól megcsinálni, de ez a film nagyon jól hozza ugyanezt a formát. Liottát nem tartottam sosem jó színésznek, de itt nagyszerűen alakít. Ezt mindenképp látni kell!

49 The Chamber  (2016)

2016. 10. 25.
Hát, nem véletlen, ha nem hallottál semmit sem erről a filmről. Ott van, ahová való. A süllyesztőben. Remélhetőleg ott is marad. Egyébként az egyetlen, ami pozitívumként hozható fel, hogy van atmoszférája. A képi világ egész jól el van találva, de ezen felül szinte semmi.
2016. 10. 22.
Nem rossz film, van benne bugi meg akció. A történet egy kicsit mondva csinált, de hát Tom Cruise-ról van, szó, úgyhogy ez nem szokatlan. Az akciók igénysek, a színészek kiválóak, szerintem nem kell ennél több.
Annyira uncsi volt, hogy már azon gondolkoztam, fogom magam és kinézek egy jó kis kukoricaföldet, ahol tehetek egy sétát ehelyett a baromság helyett.
2016. 10. 03.
Attól függ, mennyire vagy képes kikapcsolni az agyadat, ha jó vagy ebben, akkor nagyon fasza. Imádni fogod, ahogy a teljesen zöldfülű, elkényeztetett kis hülyékből álló csapat, egy önvédelmi gyorstalpaló után, a másvilágra küldi a kiképzett, harcedzett zsoldosokat. Világos. És a szép környezet is sokat tesz hozzá.
2016. 09. 25.
Szánalmas, hogy természetanyánknak azt kell látnia, hogy a gyermekeinek fogalma sincs már róla, hogyan élvezzék vadságát. Pedig...szerintem meg erről is szól ez az egész...
2016. 09. 09.
Nem rossz film, de nem is különösen jó. A poénok nagy része működik, de nincs belőlük túl sok. A történet izgalmas és nem hétköznapi, éppen ezért kevéssé hihető is. A karakterek pedig kissé sablonosak és önkényesek. Minden csak a komédia céljait szolgája.
2016. 08. 10.
Én imádom a Chuck Norris filmeket, mert nem próbálnak több lenni, mint ami. Egy kiadós, akció dús filmek, többséggel. De A bérgyilkos Norris egyik leggyengébb filmje. Nagyon vontatott és az állandó tűzharc jelenetek szerintem nem az igaziak. A filmnek egyébként sincs valami jó hangulata, inkább laposnak mondanám és elhasználtnak.
Egy kicsit összeszedettebb produkciót vártm volna ennyi reklám és ennyi belefektetett pénz után. Úgy néz ki, hogy a DC univezum nem talál magára. Egyébként a karakterek legtöbbje egyenként teljsesen rendben volt, de a történet teljsen szétesett.

53 The Horde  (2016)

2016. 08. 05.
Rettenetesen olcsó és közhelyes film. Az első fél óra ráadásul totál light-os, semmi utalás arra, hogy ebből itt lesz valami véres is. Aztán beindul a dolog, de az meg hipp-hopp véget ér. És nem is igazán élvezetes.
2016. 07. 19.
Annak idején néztem az Észak és Dél című sorozatot, ami szintén polgárháborús téma volt, de meg kel valljam, szerintem nagyon messze elmarad az Észak és Dél nővéreitől. Ez egy sokkal átgondoltabb, minden részletében kidolgozottabb sorozat. Az atmoszférája is sokkal átélhetőbb. Kiváló!
2016. 07. 16.
Ennek a szériának már végképp nem látom az értelmét, sajnos már jó ideje nincs benne sem érzékiség sem valódi testiség. Már csak amolyan automatikusan történik benne minden. Láthatóan a Sylvia Kristel is belefásult a szerepébe.

67 Ed TV  (1999)

2016. 07. 14.
A főszereplő tehetetlenségét szerintem nagyon jól ábrázolja a film, igazi tragikomédia. Egy kicsit romantikus, így szerintem ez az a film, amiben mindenki megtalálja a magának valót.
2016. 07. 11.
Nagyon jó kis dokumentumfilm, ami talán egy kicsit többet koncentrál a művész szexuális életére, mint kellene, de ezzel együtt, vagy talán éppen ezért annyira ütős a képi világa.

74 Vigyázók  (1993)

2016. 06. 18.
Igen hideghárús hangulatokat idéz. Jó kis magyaros szemlélet. Csak a főhősnőt nem csíptem.
2016. 06. 16.
Bolondos egy film, én nagyon jól szórakoztam rajta. Szerintem egy kellemes délutáni mozihoz nagyon jól jön az ilyen. Érdemes megnézni, nem fogtok csalódni. :)
2016. 06. 11.
Ez egy igazi különlegesség, mindenképpen nézd meg, ha szeretnél valami más látni mint Chuck Norris, vagy Jackie Chan, esetleg Bruce Lee. Bámulatos, ahogy ez a film egy percig se lazít, végig annyira komolyan veszi, el akarja veled hitetni, hogy ez fizikai valójában is igazi akció, null dublőrrel a háttérben. Szerintem az idő segített rajta és műfajt válthatott trash-é. :)
2016. 06. 02.
Sokkoló sorozat. Általában kerülöm a disztópikus alkotásokat, egyszerűen nincs szükségem töbletpesszimizmusra vagy szentimentalizmusra, de Fekete tükör nem más, mint egy görbe tükör a társadalmunk arcába tolva. Nem mintha ettől bármi is megváltozna majd, de legalább van és szellemi közkincsként tovább öröklődik arccal az enyészet felé.