A könyv után végre rávettem magam, hogy megnézzem. Számomra kicsit csalódás volt, egyáltalán nem azt kaptam, amit szerettem volna. A történetet elferdítették, a film pocsékul lett befejezve. Nem vártam teljes hasonlóságot a könyv és a film között, de túlságosan átírták szerintem. Az alakítás egész jó volt, Julianne Moore profin hozta a karakterét. Ezzel szemben Carrie szerepére biztosan mást kerestem volna, Chloe túl bájos, szép fiatal lány ahhoz, hogy számomra hiteles legyen.
Humoros, mozgalmas, színészileg is jól megalkotott film. A lepontozások ellenére is állítom, hogy kategóriája egyik ékköve, pedig láttam nem egy filmet. Sokoldalú akció-vígjáték. Leginkább a "Kéjjel-nappal"-hoz tudnám hasonlítani. Annak a hangulata is hasonló és szintén egy remek alkotás. Nem mesterművek, de mint írtam, kiemelkedőek sok társuk közül.
Klassz film, számomra eddig ez a legjobban sikerült változat. Fantasztikus a díszletezés, híven tükrözi a történet borongós, izgalmas sejtelmességét.Szeretem a szereplőket is, azt hiszem, mindenkit éppen eltaláltak az adott karakterre, habár a könyvet kevéssé ismerem. Patrick Wilson és Emmy Rossum hangja nagyon kellemes volt, de olvastam, hogy ők képzett énekesek, tehát ez nem annyira véletlen.Az viszont meglepett, hogy Minnie Driver is mennyire profi módon énekel. A fantom szerepéhez pedig nagyon jó volt Butler karaktere,kicsit zavart a képzetlen hangja, de ehhez a karakterhez azt hiszem elfogadható volt, őt valószínűleg nem a hangja miatt választották.
Nagyon jó film.
Kicsit kapkodósan indult, de aztán beállt a színvonal egy egész magas szintre.
Az ostrom külön piros pont, nagyon jól megcsinálták, hiteles volt.
Kevés filmben tudják megcsinálni ilyen életszerűre a harcot.
A rendezés tényleg profi munka, meg minden más is, valós történeten alapul és majdnem teljesen igazodik is valósághoz, csak pár elem maradt ki belőle pl. hogy egy hajó a közelben, akinek a távírásza aludt, mert letelt a munkaideje, ill. a Titanicnak szólt a jéghegyről korábban ,de nem vették komolyan. Sőt volt több hajó is még a Californianon kívül, csak nem volt távírójuk. A Titanicon meg nem volt vörös vészjelző rakéta, így csak fehéret tudtak lőni, azt is össze-vissza nem pedig az előírt mennyiségben és időben.
68 Carrie (2013)